A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 16. (1977)

NIEDERMÜLLER Péter: Interetnikus kapcsolatok a Zempléni-hegység falvainak szokásrendszerében

INTERETNIKUS KAPCSOLATOK A ZEMPLÉNI-HEGYSÉG SZOKÁSRENDSZERÉBEN 233 Az adatokból világosan látható, hogy jelen esetben különböző szokásformák keveredéséről van szó. A pásztorok vilia esti köszöntése elsősorban az északi magyar területekhez kötődik. A szokásforma maga természetesen másutt is elterjedt a cselekmények intenzitása, variabilitása azonban az említett területen a legjelentősebb. Ezt a megállapítást támasztja alá az a tény is, hogy a pásztorok köszöntése, más elemekkel gazdagodva szilveszterkor is előbukkan. Az egyik ilyen új elem az a szokásforma, amikor a legények, pásztorok megfordítják a nyájat, a gulyát, a csordát az udvaron. Erre a szokásra vonatkozó adatokat eddig elsősorban az alföldi falvakból közöltek.

27 A szokás vénlányokat csúfoló formájára vonatkozó leírásokat Szendrey Zs. gyűjtötte össze, s ezt az összeállítást azóta is csak néhány feljegyzéssel lehetne kiegészíteni.

28 Ezeknek a cselekményeknek a megjelenési formája teljesen megegyező az általunk leírtakkal. Előfordulási alkalma pedig szilveszter mellett elsősorban i*sang és húshagyókedd. A szokásformák párhuzamait a környező népeknérnem ismerjük, úgy tűnik, sajátosan magyar jelenséggel van dolgunk. A zempléni falvak szokásrendszerében ez a három különböző szokásforma (pásztorok vilia esti köszöntése, nyájfordítás, vénlányok csúfolása) sajátos módon kontaminálódott. Ennek a keveredésnek az az egyik oka, hogy az adott terület bizonyos szokásformák, -elemek szempontjából határterületet jelent. A Zempléni hegyvidéktől északnyugatra, nyugatra a nyájfordítással, szűzgulyahajtással kapcsolatos adatot már nem találunk. A vénlányok csúfolásának egyéb szokásai persze a nyelvterület más pontjain is ismertek.

20 A szűzgulyahajtás azonban ezektől a cselekményektől lényeges pontokon eltér, azaz autonóm, önálló szokás, előbbi megállapításunk tehát erre a formára is érvényes. Befejezésül még egy adatra szeretném felhívni a figyelmet. Rudabányácskán és nagyon töredékes formában Komlóskán még emlékeznek arra az idősebb emberek, hogy Szt. János napján tüzet raktak a fiatalok és azt átugrálták. Rudabányácskán Szt. János napra virradóan a legények járták a csűröket szalmát lopni. A falu szélén volt egy kereszt, s este sötétedés után itt gyújtották meg a szalmát. A legények és a leányok csapatosan mentek a kereszthez, miközben énekeltek. Ott meggyújtották a tüzet és átugrálták, az egyik oldalról egy legény, s szembe vele egy leány. A szokást sobotki néven nevezik, sobotki pretskakovac. Zemplén vármegye monográfiája szerint „a tótokkal együtt lakó ruténeknél találjuk a szentjánosnapi tűzrakás (Szobotkaégetés) szokását.

30 A szokás a szlovák és kárpátukrán etnikum által lakott területen egyaránt ismert. Szlovákiában általános a sobotky elnevezés, de a lemákoknál is elterjedt a sobitka név, míg a többi kárpátukrán néprajzi csoport a kupalo, kupajlo elnevezéssel jelöli a szokást.

31 Világosan látható, hogy a szokásforma szlovák vagy ukrán eredetű az általunk vizsgált terület vonatkozásában. Azt a kérdést, hogy a két etnikum közül melyik játszotta a nagyobb szerepet a szokásforma elterjesztésében, adataink alapján nem tudjuk megválaszolni. Az eddigiekben néhány olyan szokásformát mutattunk be, amelyek megvilágíthatják a zempléni falvak szokásrendszerének interetnikus vonatkozásait. A példák alapján érdemesnek látszik néhány tanulságra rámutatni. A leírások