A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 13-14. (1975)

KATONA Imre. A sárospataki habán kerámia-receptkönyv tanulságai

418 KATONA IMRE jobb épséggel lévén... onnét vihetnek..." Ugyan már Lorántffy Zsuzsanna Klobusiczky Andráshoz Hévízről, 1646. január 10-én írt levelében is találkozhatunk egy „új-keresztény majorosné"-val,

5 akit a pataki majorhoz szeretnének szerződtetni, azonban a levélből nem tűnik ki félreérthetetlenül, hogy a nevezett anabaptista pataki, vagy alvinci-e. Az 1647. december 17-én kelt adománylevél szerint összesen négy házuk van ugyanott, egymással összefüggő jobbágy telken. Ez az állomány ugyan még egy telekkel bővült, feltehetően a fejedelemasszony jóvoltából. Legalábbis, erre következtethetünk az 1657-es összeírásnak abból az állításából, mely szerint a habán telep nem négy, hanem öt funduson van. A kolónia belső életéről, struktúrájáról az 1657. évi összeírás tájékoztat. Eszerint a telepet magas kőkerítés vette körül, melyen két bejárat volt. A lakóés műhelyházak egy tér körül helyezkedtek el. A tér egyik sarkában volt a habánok pincéje (Cellarium Anabaptistarum), mely boraik tárolására szolgált. Az egész telepet 1785-ig Curia Anabaptistarum névvel jelölik. A közösség főfoglalkozása és megélhetésének főforrása — miként régi otthonukban, Csejtén is — a szőlőművelés volt. Az 1657. évi összeírásból kitűnik, hogy nem kész szőlőt kaptak, hanem telepítésre alkalmas területet, esetleg elpusztult parlagot, melyet maguknak kellett rekonstruálniuk. Ezért még 1657-ben is dézsmamentességet élveztek. A szőlőművelésen kívül jelentős szerepet játszott mindennapi tevékenységükben a mezőgazdasági munka. Telepük mezőgazdasági részlege Kispatakon állt.

6 A kolónia fenntartása s a közösség ellátása hatalmas feladatot jelent, s a munkaerő csaknem egyharmadát, pontosabban 16 személyt vett állandó jelleggel igénybe. Nemcsak az állatállomány ellátásáról és összes szükségleteiről kellett gondoskodniuk, hanem az emberek testi és szellemi szükségleteiről is, mert két pap és az oskolamester szintén ebben a kategóriában szerepel. Rajtuk kívül ebben a beosztásban volt a kulcsár, kapus, cirkáló (éjjeli őr), szecskametélő, kocsis, béres, kertész, sörfőző, sütő. Ez utóbbiból három is van, s mindegyik „asszonyember". A főgazda, az udvar feje Stilmar György volt, akit az összeírásban név szerint is megtalálunk. Rajta kívül prédikátoruk, Liszebuecher Jákob neve ismert előttünk. Az ötven dolgozó kétharmada, számszerint 34, különféle iparos, akik mindnyájan értékesítésre termelnek. Szakmák szerint így oszlanak meg: 1 varga 3 legénnyel, 1 tímár, 1 posztócsináló 2 legénnyel, 1 kovács 3 legénnyel, 1 kerékgyártó, 1 bognár, 1 késcsináló 6 legénnyel, 2 molnár, 1 szabó, 1 fazekas 4 legénnyel, 2 takács, 1 borbély 2 legénnyel. Hogy az iparosok létszáma pusztán a vár szükségletével állna kapcsolatban, alig valószínű, hiszen a legtöbb legénnyel s a legnagyobb iparoskapacitással a késesen kívül az önellátó iparágakban találkozunk. Noha a sárospataki vár átalakítása is ezekben az években, évtizedekben folyt, a habánok közt még sincs az építkezésben közreműködni tudó ács, kőmíves, kőfaragó stb. Ez inkább arra mutat, hogy a sárospataki habán kolónia iparosgárdája nem anynyira a vár, mint inkább az uradalom lakosságának mindennapi szükségleteinek kielégítésére törekedett a fejedelem kívánságára. Noha Áldásy szerint országosan csak 1674-ben kezdődtek a habánok térítési kísérletei, a pataki habán telep történetében 1645-től 1660-ig, a Lorántffy Zsuzsanna haláláig terjedő tizenöt esztendős időszak tekinthető csupán telje-