A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 12. (1973)

ZÁDOR Tibor: A diósgyőrvasgyári zenekar hatása a nagy-miskolci zenekarok megalakulására

A DIŰSGYCRVASGYARI ZENEKAR 273 felhasználni. A terv megvalósulását siettette az a körülmény, hogy a pere­cesi bányászzenekarból 1953 decemberében többen kiváltak. Ezért a diós­győri szervek 1954. január 6-ra gyűlést hívtak egybe, ahol kimondták a perecesiektol való elszakadást és elhatározták, hogy zenei szükségleteik kielégítésére egy kisebb zenekart hoznak létre. Az ehhez szükséges anyagi alapot biztosították. Az alakulógyűlésen szép számmal megjelentek a muzsikusok. A gyű­lésre meghívták a perecesi zenekar két bizalmiját: Koics Jánost és Kis­pataki Árpádot is. A gyűlésen megkérdezték a megjelent zenészektől, hogy kik hajlandók az új zenekarban közreműködni. A válaszok után 25 taggal megalakult a Diósgyőri Bányászzenekar. A karmesteri teendők ellátására Mentényi Ernőt, az egyik, perecesi zenekarból kilépett zenészt kérték fel. Az új zenekar kezdetben nagy nehézségekkel küzdött. Bár a perecesi zenekarból kilépett zenészek hangszereiket magukkal hozták, azonban még hiányoztak hangszerek. Lassan beszerezték a legszükségesebb hangszere­ket, állványokat, kottákat, és megkezdték a munkát, A zenekar alapító tagjai a következő zenészek voltak: Kerner Antal hangversenymester Simon Dezső I. hegedű Gantner Lajos II. hegedű Ruszkó János brácsa Karádi Károly nagybőgő Szabó Endre oboa Dorkó Miklós I. klarinét Kasza Mihály I. fagott Kővári Károly I. trombita Tistyán József trombon Takács József kürt Prókay László kürt Végvári András I. hegedű Jancsó István I. hegedű Lámci Henrik II. hegedű Zigány Ferenc gordonka Takács Gábor fuvola Kótay György klarinét Faix Gyula II. klarinét Poitoczky Ernő II. fagott Urbán István II. trombita Maradia József trombon Andrejkovics István kürt Fraknói József ütők Mentényi Ernő karmester A zenekar egy részét a diósgyőri fiatal zenészek, másik részét a pere­cesi zenekarból kiváltak, a harmadik részét a vasgyári zenekarból jött kisegítők képezték. A zenekarra rövid működése után felfigyeltek a szakemberek. Egyik jelentős szereplésük 1955 nyarán Perecesen történt, ahol a terület bányász­zenekarai részére fesztivált rendeztek. Jó szereplésükért a központtól 15000 Ft-ot kaptak a zenekar továbbfejlesztésére. Ezáltal lehetővé vált a még hiányzó hangszerek pótlása. Ezek beszerzése után megalakították a fúvós­zenekart és a szeptember 1-én megtartott bányásznapon már ilyen össze­állításban szerepeltek. Érdekes a fejlődés fokozata, előbb jött létre a szim­fonikus és csak azután a fúvószenekar. Sőt a felmerült igények kielégítése céljából tánczenekart is szerveztek, amely a szombat—vasárnapi táncokhoz a bányásziklubban zenét szolgáltatott (15. kép). A zenekar tovább fejlődött. 1956-ban a megyei Ságvári emlékverse­nyen 14 zenekar közül a legjobban szerepeltek. A fejlődés mértékére jel­18

Next

/
Oldalképek
Tartalom