A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 10. (1971)
VARGÁNÉ ZALÁN Irén: A Borsod-Miskolczi Közművelődési és Múzeum egyesület kialakulása és fejlődése az első világháborúig
A BORSOD-MISKOLCZI KÖZMŰVELŐDÉSI ÉS MÜZEUM EGYESÜLET 197 eltérések merülnének fel, azokban dönteni a Szövetségnek az alulírott és a központi iroda által megjelölendő egy tagja és az ezek által fölkérendő harmadik szövetségi tag, illetve ezeknek egy-egy kiküldöttje fognak. Ennek az eljárásnak a döntését az alulírott magára feltétlenül és fellebbezhetetlenül kötelezőnek ismeri el és pedig azzal a kötelezettséggel, hogy abban az esetben, ha a fentiek szerint megalakult bíróság nem az alulírt egyesület jogosságát ismerné el, úgy az alulírt viselje az eljárás összes költségeit, amelyek címén csupán utazási és ellátási kiadások számíthatók fel. Ellenkező esetben a költségeket a központi iroda tartozik viselni. Az az Egyesület, amelyik ily bírósági eljárást indítványoz, bíróul magát nem nevezheti meg, kívánhatja azonban, hogy a bíróság saját költségén őt is, illetve küldöttjét meghallgassa. Balogh Bertalan szövetségi elnök úr ezeket a kikötéseket megválasztásának elfogadásával magára kötelezőnek ismeri el és erről az alulírottakat 30 nap alatt értesíti. Végül az alulírott egyesület kijelenti, hogy esetleg hajlandó lesz idényenként egy harmadik hangversenyt is rendezni, ezt az elhatározását azonban a központi irodának hozzáintézett ajánlatától teszi függővé. Kelt Lőcsén, 1914. május 27-én. Maiéter Ernő dr. választmányi jegyző Legeza István kaszinói elnök" A szép tervek elindításánál még senki sem gondolta, hogy Európa egén már viharfelhők gyűlnek és az eldördülő revolver hosszú évek szenvedését és egy új világ kialakulását indítja el. 1914. július 5-én még megérkezett az FMKE belépési nyilakozata, de 1914. augusztus 22-én már az Eperjesi Széchenyi-kör igazgató választmánya gyűlésén kimondta, hogy „tekintettel nemzetünk mai válságos és nehéz helyzetére, az európai háborúra, nem volna méltó egy kultúregyesülethez sem, hogy a nehéz viszonyok között, a mikor messze idegenben az ágyúk dörgése, idehaza pedig az anyák, hitvesek és gyermekek sírása tölti be a levegőt, tagjainak hangversenyeket rendezzenek. Ennélfogva kimondta az igazgató választmány, hogy 1914/15. szezonban hangversenyeket egyáltalán nem rendez és átiratban értesíti a Felvidéki Zeneszövetség elnökségét, hogy a jövő szezonra vállalt kötelezettségének a hangversenyrendezést illetően mem tesz eleget, mert a mai súlyos helyzetet vis majornak tekinti. Dr. Valentinyi Sámuel." A könyvtár Az Egyesület alapszabályában lerögzített egyik legfontosabb célkitűzése közé tartozott: létesíteni egy nyilvános könyvtárat. A város nem rendelkezett ilyen közintézménnyel. A Borsodi Olvasókör, 81 amelynek eredetéről Szemere Bertalan azt írta „szerény és történetes" inkább csak az elsőre volt érdemes. Miskolcon könyvárus s nála kölcsönkönyvtárka volt A tetszeleg céltalanul elhullatott magból egyesület támada, amelynek kettős célja volt: gerjesztvén az olvasás szeretetét s rá módot nyújtván az önművelést eszközleni, mellék: könyvvétel és vétetés által az irodalmi mun-