A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 8. (1969)

MÓDY György: A Sajó-Bódvaköz települése és birtoklástörténeti képe a török hódoltságig

218 MÖDY GYÖRGY tünk legjelentősebb családjává váltak. Az árpádkori település Kápolnán — mely a tornai nemzetségé volt — 1470 után a Szapolyai család jelent meg, mint birtokos. A borsodi részeken Kaza, Jakfalva, Galgóc a XV. század derekán a Kazai-Kakasoké, Mucsony a Lorántfiaké. A század végén ők szerezték meg Kazát is. Galgóc pedig ekkorra már az egri káptalané lett. A fejlődést egy időre megszakította Zsigmond halála után Giskra, felvidéki főkapitány zsoldos hadainak a benyomulása. Kezükbe került Kaza, Galgóc, Szentkirály — ahol várakat építettek és Torna vára is. Szinte egész területünket ellenőrzés alatt tartva, ezekből sarcoltatták a falvak jobbágylakosságát. A magyar birtokos nemességből is volt, aki hozzájuk csatlakozott, s a szomszédos településeket kezdte fosztogatni. Véglegesen csak Mátyás király hadai szorították ki őket 1459-ben, mikor maga Mátyás is megfordult seregével Sajógalgócon. A XV. század második felében azonban tovább haladt területünk a gazdasági fejlődés útján. Putnok szabad földesúri mezőváros, Pelsőcöt ekkor már oppidwm-nak nevezték, Rudabánya pedig 1487-ben egyike az egyesült hét felső-magyarországi bányavárosnak. Edelény, Kaza szintén földesúri városok — bár az utóbbi később újra faluvá süllyedt. Pelsőcardó határában e korban ólombányák műveléséről szólnak adataink. Lakói a szomszédos lekenyeiekkel együtt fuvarozás, pásztorkodás mellett mind nagyobb mértékben foglalkoztak szénégetéssel. A Csetnek környéki vashámorok közelsége miatt ez a rész ilyen szempontból igen jól feküdt. A fejlődés természetesen nem volt mindenütt egyene|s vonalú. Bár Lóc és Csoltó a század derekán, illetve végén még két részre oszlott — ami a belső kitérjeszkedés jele —, a század végére jó néhány helységnek megakadt a fejlődése. Recské, Apáti, Kánó, Csákány, Kecső, Kövecses és Lóc elnéptelenedtek. A két utóbbi szűk, erdős és terméketlen határú falu a századfordulón elpusztásodott. A XVI. század első harmadában a Bebekek tovább építették összefüggő uradalmaikat. Az 1520-as években Kelecsényt, Felsőnyárádot, Szuhogyot és Csorbakő várát szendrői birtoktestükben találjuk. Szendrő különben a századfordulón a városok sorába lépett — 1544-ből való pecsétjén civitas-nák nevezi magát. A Perényiek és Bebekek mint a terület legnagyobb birtokosai egyébként egy-két évtized alatt reformátussá tették szinte egész tájegységüket. A román és gót stílusú Árpádkori kis templomok nagy része így került az új hit követői kezére — és sok közülük ma is református templom [23]. Területünkre a XIV—

XV. század ilyen népesedési és gazdasági fellendülése után, a fenti röviden vázolt települési és birtoklási viszonyok között köszöntött rá történelmünk legnagyobb megrázkódtatásokat hozó korszaka: a török hódoltság. Vidékünk településrendszerét éppúgy felbolygatta, fejlődését éppúgy megakadályozta, sőt visszavetette a hódoltság, mint az ország minden olyan területéét, mely a végek küzdelmének színterévé vált. A fontos füleki vár 1554-ben való eleste után pedig közvetlenül szakadt rá területünkre a megpróbáltatások, a pusztulás és elszegényedés korszaka. Módy György