A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 8. (1969)

MÓDY György: A Sajó-Bódvaköz települése és birtoklástörténeti képe a török hódoltságig

216 MODY GYÖRGY néi föld volt, Horvát(i) pedig a királyi agarászok földje. Az új birtokosok megjelenése sok helyen járt együtt erőszakos foglalással. Dusnokot a Csebiek; Nyárádot, Ormost és Zubogyot a Kurityáni nemesek pusztítják, akik a házak építőanyagát is elvitték. Nyárád földjéből a század második felében szakadt ki Boskföldre. Telekest és vidékét viszont az Apóczok szerezték meg. A század végén a tornai vár és a hozzátartozó részek is birtokosok kezére jutottak. Magát a várat és környékét a gömöri birtokos, Tekes család kapta meg. A többi falvak pedig a Tornai, illetve Szini család birtoktestébe jutottak [19]. A XIII—

XIV. század fordulójára nemcsak a birtokviszonyok állandósultak, hanem egész területünk nagy fejlődésnek indult. A falvak lakossága nagy mértékben szaporodhatott, mert újabb és újabb települések jöttek ekkor létre. A XIII. század utolsó harmadában a Szuhavölgynek szinte második nagy benépesülése indult el. Űj települések alakultak ki, s régiek közül sok két részre vált. így szakadt ki Zádorfalvából a századfordulóján Ivánfalva kis helysége (a XVI. század közepén néptelenedett el), a XIV. század második felében pedig Csomosháza (XV. század végére pusztásodott). A XIV. század elején vált ki Noákból Imola — Kurittyánnal és Nyaraddal együtt a Szuhaiak birtokolták. Ragály és Recské is ekkor osztódtak két-két településre. Kisrecske az eredeti birtokos Zágráb-Korpásoké maradt, Nagyrecske a Tekes családé lett. Kisragályt a század végén a Csoltóiak birtokában találhatjuk. A század első harmadában vált két részre Heripán is —, de a következő századra mind a kettő pusztásodott. Ugyanez a sors érte az ekkor kialakult szuhavölgyi kis falut, Márkrétét. Szuhafőtől keletre egy völgyben ma már csak egy határrész neve őrzi a szintén ekkor betelepült Látránfalva emlékét. Határa mészköves, terméketlen — a helység fennmaradásának ez sem kedvezett. Területünk Sajó völgyi települési részeire is jellemző — ha nem is ilyen nagy mértékben — ez a belső kitérj eszkedés. Máléból a XIV. században alakult ki Miklósfalva. A század elején pedig Abafalva egy része települt ki Jánosfalva nevű új kis helységbe — a XVI. századra nyomtalanul eltűnt. Ebben az időben szakadt ki Putnokból Dénesfalva, melyet a Zsuponyó völgy választott €l Dubicsántytól. A század végére állandósult a két határrészre bomló Nehéből a nagyobbik részen Bánréve. Az eredeti település, mely ettől fogva viselte a Kisnehe nevet, 1431-ben beolvadt Bánrévébe. Ilyen ellentétes folyamat zajlott le Imolával is. Alaptelepülése, Noák a XV. századra lassan felszívódott az új faluba. A Putnokból a XIV. század elejére kitelepült Igaion sorsa is ez lett, már a XVI. század elejére. Ozdabug, melyet az Ákosok 1278-ban a Szuhaiaknak zálogosítottak el, már a XIII. század utolsó éveiben visszatért eredeti határába, Zubogyba. Az új telepesek kibocsátására képes helységek mellett voltak szűk határú falvak is. Ezeknek a lakossága csak lassan szaporodott, s nagy részük a XIV. század során kimondottan nemesi faluvá alakult. Ilyen volt kezdettől fogva Lóc és Hubó, s a XV. század során ilyenné vált Imola [20]. Az egész tájegységünkre jellemző fellendülés nemcsak népesedésben, de gazdasági téren is jelentkezett. Pelsőc, az északi részek központja 1328-ban Korpona mintájára vásártartási, bíráskodási és pallosjogot nyert. A mezővárosi fejlődés útját megtett falu földművelésének csekély volt a hozama, s az állattenyésztést a vízhiány gátolta. A lakosság így korán elkezdett foglalkozni meszes szénégetéssel. A XIV. századra már komoly háziipar alakult ki. A népesség-