A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 8. (1969)
MÓDY György: A Sajó-Bódvaköz települése és birtoklástörténeti képe a török hódoltságig
214 MÓDY GYÖRGY III. Tájegységünk harmadik része, a szilicei fennsík és a Bódva jobbparti tornai táj a legkésőbbi — XII— XIII. századi — megtelepülés. A nyelvészeti bizonyítékok alapján — korai okleveles anyagunk nincs — ezt a vidéket a magyarság a XII. század második felétől, de elsősorban is a XIII. század első felében népesítette be. Hogy az egész terület mint megszállatlan, gyepüntúli rész került a király kezére, azt az is bizonyítja, hogy Torna megyének semmilyen nemzetsége nincs. A nagyrészt Gömör felől érkező telepesek a tornai királyi várhoz tartoztak szolgálattal. A tatárjárás előtti időkre vonatkozóan, igen kevés támpontunk van. Legkorábban a gömöri királyi halászó vizek és erdők őreit telepítették itt le Telekes felett — Egerszög, Szőllősardó, Teresznye és a korán eltűnt Kovácsi környékén. Ezek a településmagvak már a XII. században megvoltak. Méhész, Udvarnok falunevek szintén az itt élő, s a várhoz szolgáltatásokkal tartozó népelemekre utalnak. Itt jegyezzük meg, hogy az első foglaló nemzetségtől kisajátított területeket az Árpádok idegen törzsbeli katonasággal szállták meg. Területünkön ezt mutatja a Borsodhoz tartozó tornai uradalomban Egerszögtől északnyugatra levő Jenőfalu neve is. Hárskútról tudjuk, hogy ott már a XII. század elején fennállott egy királyi kézben levő cisztercita rendi monostor. Varbóc, Kápolna, Perkupa, Szin, Szinpetri, Borzova és Szilice helységek településének alapjait is a XIII. század második harmadára tehetjük. A század derekán a fenti helységek közül sok a krasznahorkai uradalomhoz tartozott — míg a többi a tornai királyi várhoz. Varbóc határában ma egy puszta neve, Lászó őrzi a szintén a XIII. század derekán állandósult helység nevét [17]. A XIII. század második harmadára egész tájegységünkön kialakult a településkép. A Sajó völgyében még éltek az első szabadfoglalók utódai. A belőlük kisarjadt családok több kis falut alapítottak, s az adományozások korában féltékenyen őrizték szabadságukat. Az itt királyi kézre került területeken is hamarosan megjelentek az állandó települések, melyek telepesrajokat tudtak küldeni kelet felé erdők irtására s új és újabb szállások benépesítésére. A keleméri és Szuhavölgyben előbb a királyi várbirtok népei, majd a területet adományként megszerző különböző nemzetségek alapítottak falvakat. S végül az északi és északkeleti részeken még a tatárjárás előtt közvetlenül is a királyi várszerkezet keretében fogott népelemek településeit találjuk. Tájegységünk népiségének képét a magyar szabadfoglalók falvain kívül a nemzetségek telepítései nyomán kialakult falvakban is a jobbágyság alapozta meg és hordozta a további századok során. A Szuhavölgyben és a Sajó—Bódva közötti vidéken élő szlávság szintén a várispánságok vagy a nemzetségek által megszilárdított települések kereteibe illeszkedett be. IV. A szerencsétlen végződésű muhi-i csata után IV. Béla a Bükk-hegységen át a tornai részekre menekült. A hagyomány szerint a szádellői völgyön keresztül fordult nyugatnak. A tatár seregek már csak a menekülő király üldözése végett is végigjárták a Sajó és a Bódva völgyét. A lakosság — mint Borsodban — itt is a hegyek, erdőségek közé húzódott. Hogy a tatárok által okozott pusztítás milyen méretű lehetett, arra pontos adataink nincsenek. Borsod várát és.
