A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 7. (1968)

TAKÁCS Béla: Borsodi református templomok régi szőnyegei

130 TAKÁCS BÉLA ban megállapítja, hogy a székely kilimek meglehetősen ritkák voltak, ezért az a két „kilim" névvel jelölt szőnyeg, amelyet eléggé korai időből találtam, minden valószínűség szerint kisázsiai eredetű volt. A sajókazai eklézsia ingó vagyonának leírásában, 1711-ből származik az egyik adatunk: ,, a prédikálló széken egy szőnyeg, az Ur asztalán egy kilin". Zubogyon ugyancsak 1711-ben „egy szőnyeg és egy kilin" volt az egyházközség tulajdonában. Szabó T. Attila közlése szerint a „kilim", „kelim", „kilin", „kirim" elnevezést Erdélyben a székely „festékesekre" is alkalmazták vagylagos meghatározásként. Ennek alapján feltételezem, hogy a kisázsiai eredetű kilim szőnyegek csoportjába sorolt „tarka", „közönséges", „virágos", „szőr", „veres", „kalamajka", „kárpit", „dupla" elnevezésű szőnyegek között székely „festékesek" is lehettek. Annál is inkább, mert a festékes szőnyegek színe, anyaga, funkciója megegyezett a kilimekével. A székely festékeseket „asztalra, falra, ágyra, prédikáló székre, illetőleg papi, meg mesteri éneklő székre szépítés, ékités célzatával alkalmazták" — mondja Szabó T. Attila [7]. Az említett szerző kitűnő tanulmánya bő adatolással ismerteti a „kecse" elnevezésű szőnyegeket. „Hajlandó vagyok azt hinni — írja —, hogy a ,kecse' a kilimnek erdélyi, székely, illetőleg — mivel a név a székelységen kívül is előfordul — az erdélyi közmagyar neve, illetve névváltozata lehetett" [8]. Szabó T. Attila bizonytalanságát nem tudom ugyan eloszlatni adataimmal, amelyeket a XVII—

XVIII. századból a „kecsére" vonatkozólag találtam, megállapítását azonban e szőnyegfajta elterjedésére vonatkozólag kiegészítem, mert a „kecse" néven ismert szőnyegféleség Erdélyen kívül is előfordult. A Gömör megyei Jánosi eklézsia inventáriuma ilyen formában említi: „két szőnyeg, egy kecze" (1665). Az 1668-ban ugyanitt felvett leltár már nem tesz különbséget szőnyeg és „kecze" között, hanem egyszerűen „három szőnyeg"ről beszél. Hernádnémeti 1754-ből való leltárában így szerepel: „két ketse, vagy közönséges szőnyeg". Tiszakesziben 1756-ban viszont latin nyelven jegyezték fel: „una mappa, ketse szőnyeg, dici solita". Az edelényi egyházközség 1757-ből származó összeírásában szintén „ketse szőnyeg" olvasható. Bethlen Gábor idézett árszabályzatának egyik kitétele ad felvilágosítást a „velentse" névvel megjelölt szőnyegre vonatkozólag. Feleden 1665-ben az egyházlátogatók számba véve az ingóságokat, a többi között ezt írják: „a prédikálló széken vagyon egy veres velentse". A limitatioban levő adat egyértelműleg utal arra, hogy a „velentse" és a „kecse" ugyanannak a szőnyegféleségnek két különböző névváltozata. Az árszabályzat ugyanis ezt mondja: „Egy jó öreg dupla Veleczét, kit Ketsének hínak, hét forint" az ára [9]. A Nyelvtörténeti Szótár „velencze" címszava alatt már többféle jelentéssel fordul elő ez a szó: pokróc, lasnak, barchent, egy esetben pedig falra való vékony szőnyeg értelemben. Ha azonban már a „keczé"-ről megállapítottam, hogy ez kilim szőnyeg volt, akkor a „velentsé"-t is kilimnek kell tartanom. A „kecze", „velentse" elnevezésű szőnyegek mivoltát, illetve azonosságát sikerült tisztáznom. Első pillanatban bizonytalanságban voltam azonban a „terczella" néven említett úrasztali takarókkal kapcsolatban. Az 1806-os egyházlátogatási jegyzőkönyv a mádi református eklézsia abroszai és kendői között kétszer is említi ezt a textíliát: „egy gyöngy szin Terczella, vagy sző-