A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 6. (1966)

FOGARASSY László: Adatok a magyarországi román hadszíntér történetéhez

348 FOGARASSY LÁSZLÓ gyár Vörös Hadseregben nemzetiszínű hadijelvényeket rendszeresítsenek. Dómján Béla az északi hadjárat idején előbb Miskolc, majd Kassa, később pedig Eperjes városparancsnoka volt és már júniusban jelentkezett hasonló indítvánnyal, amelyet Landler Jenő is támogatott. Erről a kérdésről a Forradalmi Kormányzótanácsban is erős vita folyt, ahol Kun Béla Landlerrel szemben ellenezte a nemzetiszínű hadi jel vény eket. Csak kis híján múlt, hogy nem Landler álláspontja győzött. Dómján javaslatával főleg a fehérgárdapropagandát akarta ellensúlyozni. Münnich Ferenc, a 6. hadosztály politikai megbízottja Böhm főparancsnokhoz intézett jelentésében (1919. július 12-én) ezt a mozgalmat elutasítólag véleményezte meg s ez alkalommal Landlert és Domjánt erős bírálat tárgyává tette. Ezzel az üggyel a III. hadtest politikai megbízottainak az értekezlete is foglalkozott, amely Münnich álláspontjával azonosította magát. [38] A franciák ez időben nagyon felemásan viselkedtek. De Lobit tábornok ugyan július 5-én arról értesíti a szegedi kormányt, hogy őt a magyar Vörös Hadsereggel szemben a legnagyobb semlegességre utasították, viszont Pellé tábornok két nap múlva Prágából azzal küldte segédtisztjét, Dentz századost Bukarestbe, hogy egy csehszlovák—román defenzív katonai szövetség ügyében puhatolódzék. (Ugyanaz a Dentz — már mint tábornok — a II. világháború idején Szíriában szerepelt.) 8-án pedig Párizsba táviratozott és Magyarország ellen koncentrikus antant-intervenciót sürgetett. Helyénvaló volt tehát, hogy Kun Béla hasonló időben azt táviratozza Moszkvába Leninnek; „Nagyon kérem, sürgesse, hogy a románok elleni támadásokat minden erővel forszírozzák ... Nagyon helyes lenne, ha a románok, tehetetlenségünkben bizakodva, jelentős erőket Besszarábiába vinnének. Kérem e kérés sürgős figyelembevételét." A fogalmazványban volt még egy közlés, hogy 10— 12 nap múlva támadni fognak, ezt azonban az elküldött szövegből törölték. [39] Az elővigyázatosság azonban kárbaveszett, mert éppen ugyanabban az időben a Kőrös torkolatánál egy alezredes és 22 tiszt átszökött a románokhoz, hogy a magyar Vörös Hadsereg támadásra készül. [40] A tanácskormány elrendelte a magyar proletariátus általános mozgósítását, Kun Béla pedig még egyszer felszólította a békekonferencia elnökét, hogy Tiszántúl kiürítését rendelje el. A Párizsból 1919. július 13-án érkezett válaszból látható volt, hogy az antant nem tartja be ígéretét — legalább is nem a tanácskormánnyal szemben, miután az már bent volt a kelepcében. Július 18-án a hadsereg már felsorakozott a Tisza-vonalon és pedig súllyal Szolnok—Abony körzetében, további erők pedig Tokajnál, Poroszlónál és Csongrádinál. E napon Szolnoknál és Csongrádnál géppuska- és gyalogsági tűz volt. Az utóbbi helyen a 15. gyalogezred részei már átkeltek a Tiszán és hídfőállást foglaltak el, 19-én pedig egy román támadást vissza is vertek. [40 a] A július 20. — augusztus 4. között lezajlott tiszai hadjárat és a román ellenoffenzíva méltatása már túlmegy tanulmányunk keretén. Ki kell azonban egészítenünk Liptai Ervin könyvének idevágó fejezetét azzal a megjegyzéssel, hogy Landler hadseregparancsnok július 26-án a visszavonulás elrendelése kapcsán hadseregparancsban dicsérte meg a Tokajnál harcolt 2. dandárt és a Szolnoknál küzdő 7. és 6. hadosztályt. [41] Egyúttal le kell szö-