Ewa Krasinska - Ryszard Kantor: Derenk és Istvánmajor (Borsodi Kismonográfiák 31. Miskolc, 1988)

megnövekedett művelhető terület miatt -, hogy az aratás kétszer olyan hosszú ideig tartott, mint Derenken, néha egy egész hónapig elhúzódott. A derenkiek kénytelenek voltak aratókat fogadni a szomszédos magyar falvakból, akiknek terménnyel, "minden nyolcadik vagy kilencedik kereszttel" (

co ósmy lebo dziewiata kriz

) fizettek, valamint egész napra ellátást is biztosítottak. Az adatközlők véleménye szerint a napszámosok bére néha a termés felét is elvitte. Derenken az első világháborúig kizárólag kapás cséphadaróval (

cap kapicowy

) csépeltek (

mlócic

). A csép részei: a nyél (

dzierzok

), a hadaró (

bijok

), illetve a két részt összekapcsoló bőrből készült kápa (

kapica

). A cséphadaró hosszúsága egyénenként változó, az ember testmagasságának megfelelő volt (a nyélnek a cséplést végző ember álláig kellett érnie). Az első világháború után feltűnt a faluban néhány lóerővel hajtott cséplőgép (

konskie masiny

). Nagyjából 1919-cel kezdődően a derenkiek a szomszédos magyar falvakból benzinnel hajtott <

co benzin gnol

) cséplőgépet vettek kölcsön, amelyek a falu két széléről indulva gazdaságról gazdaságra haladtak. Bérleti díjként minden gazda a kicsépelt gabona egy tizedével fizetett (a húszas években két derenki gazda is vásárolt cséplőgépet, a többiek azonban továbbra is a magyaroktól bérelték a gépeket) Derenken mind a kézi, mind a gépi cséplésnél közösen segítettek egymásnak a gazdák. A segítségül hívott rokonoknak, szomszédoknak rendszerint munkával - s csak a legritkább esetekben pénzzel - viszonozták a segítséget. Derenken a két csűrfiók között (

humna

) csépeltek. Az egyes gabonaféléket külön-külön csépelték. A pelyva összegyűjtésére egy kb. fél méter széles fából készült hosszú fogú gereblyét használtak (

humne grable

) Ezt a szerszámot minden gazda maga készítette saját szükségletének megfelelően. A cséplőterület cséplés közbeni tisztántartásához seprűt (

humna mietla

) használtak. A cséplésnél segítőket - akár pénzért, akár visszasegítésért dolgoztak is - gyakran élelemmel is ellátták. A cséplés időtartama a munkában résztvevő személyek számától függött. Ha azt vesszük, hogy átlagosan minden gazdának 50-60 kereszt cséplendő gabonája volt, s egy nap alatt három keresztet lehetett kicsépelni, akkor egy ember számára a cséplés több mint három hétig tartott. A szemek kicséplése után a szalmát a csűrben tárolták vagy kazlakba rakták. A búza, árpa és zab szalmájával az állatokat etették, a rozs szalmáját pedig tetőfedésre használták. Az Istvánmajorba való áttelepülés után egy ideig még mindenki hasz38