Katona Imre: Az első magyar porcelángyár (Telkibánya) (Borsodi Kismonográfiák 24. Miskolc, 1986)

oly félelmes-e az az ipar, hogy már a sikeres verseny reménye is ki legyen zárva?" örley cikke már nemcsak konstatál, hanem a jövő lehetőségeit is latolgatja. Tudjuk, hogy közszükségleti cikkeket, edényeket gyártó kerámiai iparunk végleg összeroppant a hasonló külföldi árukkal való késhegyigmenő versenyben. A hazai porcelán önmagában alkalmatlannak bizonyult piacképes tömegáruk előállítására. 1896-ban mindössze 7 olyan kőedénygyárunk volt, melyekben nagyományos (mészpátos) kőedényáru előállítása folyt. Ezek: Murány, Hollóháza, Miskolc, Körmöcbánya, Apátfalva, Városlőd és Telkibánya. A legnagyobb kőedénygyár a hollóházi volt. Nemcsak legtöbb szakmunkást (94) és napszámost (39) foglalkoztatott, hanem itt állították elő a legnagyobb termelési értéket is (90.000 ft.). Körmöcbánya és Miskolc (Koós-féle) kőedényáruiról nincsenek összehasonlító adataink, úgy tűnik azonban, hogy ezek a murányi, városlődi és az apátfalvi gyárral lehettek nagyjából azonos kapacitásúak. Városlőd volt közülük a legnagyobb, majd Apátfalva és végül Murány következett. Ezek közül csak Városlődön érte el a szakmunkások száma a 30-at, a másik kettőben nem. A szakmunkások és napszámosok aránya különbözött, volt ahol több napszámost alkalmaztak mint szakmunkást. Murány: 15 szakmunkás, 16 napszámos, volt ahol a napszámosok száma csak fele volt, mint a szakmunkásoké, de olyan gyárunk is akadt — méghozzá nem is egy — ahol a napszámosok száma csak egyharmada volt a szakmunkásoknak (Városlőd, Apátfalva). A telkibányai gyár termelési kapacitásban közvetlenül Hollóháza után következett. Ezt nemcsak a foglalkoztatott szakmunkások száma dokumentálja, hanem évi forgalma is, mely ugyan csak fele volt a hollóházinak, de még mindig magasan több volt annál, amennyit más gyáraink előállítottak. Ha igaz, hogy a napszámosok magas száma a gépesítettség előrehaladottságát bizonyítja, Telkibánya ilyen szempontból közepesnek tekinthető. Gépesítettségben Murány vezetett. Ez a szakmunkások és a napszámosok összetételében is kifejezésre jutott (16 szakmunkást és 16 napszámost foglalkoztatott). A korabeli magyar kerámiaipar legdöntőbb érvágása a herendi gyár lehanyatlása, átmeneti szüneteltetése és a miskolci Agyagipar Rt. bukása volt. Koós Miksa hiába bizonygatja 1896 közepén — az 1895. évi zárójelentés közzétételekor, — hogy van még remény nyereséges termelésre, - a fejlődés tendenciái azokat támogatták, akik a részvénytársaság feloszlatása mellett foglaltak állást. 64