Nagy Károly: Somsálybánya története (Borsodi Kismonográfiák 20. Miskolc, 1985)

A sztrájkkal való szembefordulása következtében viszont a nyilaspárt a bányamunkások közötti befolyását jórészt elvesztette. A bányászok most saját kárukon láthatták, hogy a nyilaspárt csupán kalandor politikai céljai érdekében foglalkozott ügyükkel. Felismerhették, hogy amint a nyilas politikai érdek mást kívánt, egyszeriben érdektelenné vált a bányamunkások sorsa, egyszeriben cserbenhagyták a sztrájkolókat. Az a tény, hogy a nyilaspárt éppen a legnehezebb helyzetben fordult el a sztrájktól, mindennél világosabban bizonyította a nyilasok alantas politikai játékait. Ily módon azok, akik a nyilasok felől illúziókat tápláltak, saját bőrükön érezhették meg a fasiszta politika megdöbbentő hitványságát. Most már — és éppen a harc csúcspontján — valóban magukra maradtak a bányászok. Akkor pedig már ezrével voltak letartóztatva, százával a katonai fogházakban, internálótáborokban, családjukkal együtt éheztek, és a sztrájkfront mégsem omlott össze. (Lásd: Szekeres József: A magyar bányamunkásság harcai 1934-1944. Bp. 1970.) 1940 október végén (kb. 20-a után) a somsályi bányászok nem szálltak le a bányába, hanem elküldték vezetőiket a bányairodába, hogy tolmácsolják követeléseiket. Ott azonban meg sem hallgatták őket. Az összegyűlt bányászokat tárgyalás címén felcsalták a felolvasó terembe. A felvigyázók lezárták az ajtókat és titokban megerősített csendőrséget kértek ózdról. Ott kérték, majd fenyegették a bányászokat, hogy vegyék fel a munkát. Egy ívet küldtek körbe a munkások között és követelték, hogy mindenki aláírásával bizonyítsa, hogy felveszi a munkát. A bányászok javarésze — köztük Csépányi Danicskó Pál, Tóth Imre, Nagy Sándor, Papp István és még sokan — nem írták alá. Akkor azokat a bányászokat, akik továbbra is kitartottak követelésük mellett, az ózdi bányaigazgatóság pincéjébe vitték. Másnap Várgedére szállították őket. Odavitték a környező bányákból is a sztrájkolókat; mintegy 600-an lehettek. Az első napokban kevés és szinte ehetetlen ételt kaptak. Később egy százados elrendelte, hogy jobb és több élelmet adjanak nekik, hátha ez megváltoztatja elhatározásukat. Ez sem segített. Egy hétig dolgoztak Várgedén. Egyik nap Miskolcról küldtek hozzájuk egy magas rangú katonatisztet, aki felszólította a sztrájkolókat, hogy vegyék fel a munkát. Ha nem, akkor Erdélybe viszik őket munkaszolgálatra. Ott egy hétig gyakorlatoztatták az embereket, mintha katonának vinnék őket. A kiképző főhadnagy kérte őket, vegyék fel a munkát, most már javítani fognak a béren. A bányaigazgatóság kénytelen volt helyt adni a sztrájkolók követeléseinek és az órabért 40 fillérrel emelték, eltörölték a porátkát és a vasárnapi műszakokat külön még 50%-kal 82