Paládi-Kovács Attila: A Barkóság és népe (Borsodi Kismonográfiák 15. Miskolc, 1982)

Nekézseny) kapcsolódott. Két velezdi köznemes 1842. évi periratából kiderül, hogy egyikük a tapolcsányi vashámornak adta el a kivágott fát. Ismeretes, hogy a hámorok üzemeléséhez igen nagy mennyiségű faszén kellett (100 kg kovácsoltvas előállításához 450—500 kg szénre volt szükség). Ennek ellenére a szénégetést a Barkóságban idegenek, többnyire ÉszakGömörből hozatott szlovákok végezték. Az ózdi gyárhoz tartozó szénégetők 1858—59-ben főleg Csernely és Arló erdőségeiben dolgoztak, és kivétel nélkül gömöri szlovák származásúak voltak. Ugyanakkor a vasüzem és a kőszénbányák dolgozóinak többsége a Barkóságban született. Borsodnádasdon a szénbánya 1852-ben, a lemezgyár 1864-ben indult, s már az első bányászok helyből és néhány szomszéd községből (Balaton, Arló) kerültek ki. Ugyanakkor a szénégetők származáshelye Hosszúrét, Nagylehota, Chizno, Stósz. Az 1880-as években az Ózd melletti erdőkben a szénégetés már megszűnt, csupán a vidék peremén élt tovább. Legtovább Mályinkán, ahol a helyi szólásfordulat szerint: „A pap kivételével mindenki égetett szenet." Úgy tudják, hogy elődeik a Felvidékről a bükki háromokhoz hozott szlovákoktól tanulták el a szénégetést, s azóta is folytatták. Manapság a bükki erdőgazdaság részére végzik ezt a munkát. Legjobb szenet bükkfából és gyertyánfából égetnek. Miután 20—40 m

3 fát felhalmoztak a szénhely közelében, rakni kezdik a miiét. Közepébe leütnek egy tengelykarót, ettől mérik ki a mile kerületét körbe-körbe. Lefektetnek egy 6-8 m hosszú egyenes vezérfát a földre, amit a rakodás, takarás végeztével kihúznak a rakásból, s a helyén maradt üregben, mint gyújtócsatornán dugják be a meggyújtott gyújtást a mile közepéig. Takarónak harasztot, falaput használnak, s az abroncs fölött — ami 50—60 cm magasan földbevert ágasokra fektetve övezi a boksát — az egészet leföldelik 5—6 cm vastagon. Miután begyújtották, éjjel-nappal vigyáznak rá, amíg csak az égetés tart. Egy napig fojtva ég a mile. Időnkint létrán felmásznak a tetejére, lábukkal megtapossák és vizsgálják „megérett-e már a hegyi". Ha belyukad és kilángol, csak hamu és lavenka (üszkös favég) marad belőle, ezért a lyukat gyorsan be kell tömni. Amikor a tűz fentről lefelé haladva a földhöz közelít, maguk a szénégetők vernek lyukat a mile oldalán, hogy levegőt kapjon. Az égetés - a rakás nagyságától függően — 5—7 napig tart. Amikor kialszik a tűz, nagy fogú fagereblyével, kapával lehúzzák róla a földet, a gazt, és finom porral fedik be, hogy ne kapjon levegőt. Huszonnégy óráig állni, hűlni hagyják, akkor kezdik el bontani, rétegesen haladva rajta körben. Ez is napokig eltartó munka, végül a közepét rúd végére szerelt vashoroggal plészálják szét. Közben figyelik a szenet, mert ha valahol felizzik, rögtön locsolni vagy porozni kell. A mályin28