Paládi-Kovács Attila: A Barkóság és népe (Borsodi Kismonográfiák 15. Miskolc, 1982)

sodi vízválasztón húzódó közigazgatási határ a házasodási kapcsolatokban is választóvonalnak látszik. A kenderszárító mile Észak-Hevesben hiányzik, de a Barkóságon túl is követhető Borsodban és Gömörben, akárcsak a rakodónak nevezett gazdasági épület, a vasbányászat és kohászat történeti hagyatéka, s az anyagi kultúra sok egyéb jelensége. Például Észak-Hevesben nincs meg az ún. nyári szekér, sem a rakoncás, ládás kolesz. Nem használatos a hamvasba kötve háton vitt, hosszúkás alakú, háncsból font vékás kosár, s a hátilepedőnél fontosabb teherhordó eszközzé vált a hátikosár. A kézicsépnek ÉszakHevesben alig volt szerepe, mert a szemnyerés fő formája a nyomtatás. A rozskévéket asztalhoz verve csépelték ki, ha tetőfedő zsúpra volt szükségük. A szemnyerési módok eltérését tükrözi a csűr beosztása és középső részének neve is: a barkóknál szírő, Észak-Hevesben csűralja, csűrvilága. A barkók a nyomtatást is a csűrben végezték, a hevesiek gyakran a cséplést is szabadszérűn oldották meg. Úgy látszik, volt eltérés a mértékegységekben is (egri kila, erdőháti kila). A marhakupeckedés a barkók, s a dél-gömöri magyarok életformája volt, Észak-Hevesben viszont a summásságnak volt nagyobb jelentősége. A palócoknál ismert kiszehordásnak a barkóknál nincsen nyoma, viszont a vasvári verbunk a Barkóságon túlterjed Gömör irányába. Jóhéhány barkó tájszó Hevesben ismeretlen, de használatos Gömörben (pl. rátó, guncsa stb.). Jelenséghatárokat tehát lehet találni a Barkóság nyugati, délnyugati és keleti, északkeleti oldalán is. A barkók többnyire a hevesi, Mátra-vidéki palócokkal tartanak, de sok esetben a gömöri, észak-borsodi tömbbel összekapcsolódva alkotnak kulturális egységet. Olyan elemeket, amelyeknek se a hevesi, se a gömör-borsodi szomszédságban ne volna folytatása, legfeljebb az igen apró részletekben lehet találni. Egy-egy hímzésformán, viseletrészleten (pl. ceredi szalagosok), a barkósnak nevezett főkötőn, textil hímzésmódon (barkó rózsa) kívül, főként helyi kifejezések, tájszavak említhetők: pl. ülő (fonó), palánt (szöszféle), ijesztő (maszkos alakoskodó), raj (család), rejtek (ház helyisége). Azonban a kultúra táji részrendszereit nem a sehol másutt elő nem forduló elemek minősítik csupán, hanem a regionális elterjedtséget mutató műveltségi elemek sajátos szerveződése, másutt nem található összegződése is. A regionális és helyi sajátságokon túlmenően a Barkóság egyéni arculatát az alább felsorolt jegyekben véljük felfedezni: 1. Területe Erdőhát, majd Barkóság néven régesrégtől elkülönülő természetföldrajzi egység, környezetéből kiváló táj. 2. Népe az Árpád-kor óta folytonosan magyar, és etnikai tekintetben kompakt egységet alkot. Elnéptelenedés, telepítés, más etnikumokkal történő keveredés kevésbé veszélyeztette a lakosság folytonosságát, alakította etnikus jellegét, mint az északi magyar népterület legtöbb tájáét. 12* 179