Szuhay Péter: A Szendrő környéki falvak paraszti gazdálkodása a kapitalizmus időszakában (Borsodi Kismonográfiák 14. Miskolc, 1982)

lopba helyezték el, így volt legalábbis az apró nadrágszíjparcellákon. Egy keresztbe 18 kévét raktak. A gabona számlálása korszakunkra meglehetősen leegyszerűsödött. A 16—17. században a kéve és kereszt mellett ismerték és alkalmazták a kepét, kalongyát vagy gelimát. Egy kereszt (vagy csomó) 13, 15, 16, 18, 20 kévéből állhatott. Két kereszt tett ki egy kalongyát, két kalongya meg egy kepét.

5 Hoffmann adatai szerint a 19. század végi sarlós aratás idejében 4—5 markos kévéket kötöttek, s az ilyen kévékből 7—10 alkotott egy keresztet.

6 A parasztok a kasza után kötött kévéket 2 markosnak mondják. Balassa szerint a 18 kévés keresztek a 18. századtól kezdve terjednek el, főleg a Tiszántúlon.

7 A hordást az aratás befejezése után, augusztus elején kezdhették meg. Már a kézi cséplés időszakában társasmunka alakult ki, néhányan összefogtak, s egy-egy ember terményét így hamar behordhatták. Valódi jelentősége ennek a közös hordásnak akkor lesz, amikor nő a vetésterület, és amikor már bevezetik a gépi cséplést. Ekkor négyen-öten is összeállnak. Egy szekérre a kaszás aratás korában 4—5 kereszt terményt is fel lehetett rakni. Ennél kevesebbet tesznek fel, ha a szekér partos részről megy le. A hordáskor vendégoldalt szerelnek a szekérre, hogy megnöveljék a rakodóteret, és ponyvát tesznek a szekérfenékbe, hogy megfogja az elpergő szemeket. A jól megrakott szekeret, illetve a tetején levő gabonát nyomórúddal szorítják le. A századfordulótól mindjobban elterjedt a csiga és kötél alkalmazása. Először a rozs és a búza került be. Amíg kézzel csépeltek az emberek, az őszi gabonát csűrjeikbe rakták be, ha befért még a tavaszi termény, az is ide került, ha nem volt már hely, akkor asztagba rakták a csűr mögött. Mikor a cséplést már jobbára cséplőgéppel végezték, nem tették be a terményt a csűrbe, hanem csak odakészítettek asztagokat, ahol a helyi hatóságok megengedték a cséplést, ahol a gazdáknak közös akarattal megfelelt stb. A községek egy részében így közös rakodók alakultak ki, mint Szendrőben, vagy Szuhogyon, máshol azonban mindenki a csűrje mögött csépelt, mint Abodon vagy Martonyiban. A cséplés eszközváltásának is viszonylag pontos képe vázolható fel, ismét Kertész István alapján. A faluban a gazdák többsége egészen az 1890-es évek végéig kézzel végzi a cséplést. Néhányan használnak csak a 80-as évek végén, a 90-es évek elején lovasjárgányt. Kassai, akinél Kertész rengeteget arat és csépel a 80-as 5 Román 1968. e Hoffmann EA. 2194. Szendrői gyűjtés. 7 Balassa 1956. 440. 86