Veres László: A Bükk hegység üveghutái (Borsodi Kismonográfiák 7. Miskolc, 1978)

azonban olyan rossz állapotban volt, hogy csak nagyon ritkán dolgoztak benne.

79 A bükki üveggyártás történetében az új üveghuta felépülésével egy új korszak kezdődött el. 1775 után alakultak ki ugyanis a manufakturális termék előállítás feltételei, amelyet az üveghuta bérlője és az uradalom közötti kapcsolat alakulása, a nyersanyaglelőhelyek és a munkaerő biztosításában bekövetkezett változások együttesen határoztak meg. Simonides János hutásmester 1776-ban 20 éves időtartamra bérleti szerződést kötött az uradalommal. Évi 600 rénes forintért megszerezte az üveggyártás jogát és a hutához tartozó földterületeket, amelyekhez külön bérleti szerződés alapján még a Kisgyőr határában levő Somogy és Belvács nevezetű rétek is tartoztak, s amelyek az üzem igásállatainak takarmányozását tették lehetővé.

80 Simonides János valószínűleg azért kötött meglehetősen nagy időtartamra bérleti szerződést, mert kedvezőnek ítélhette az üvegkészítés jövőjét. Erre utalt mindenesetre a diósgyőri koronauradalom erdőgazdálkodási tervének üveggyártásra vonatkozó része, amely szerint mintegy 20—25 évre elegendő erdőterületet jelöltek ki az üveghuta folyamatos üzemeltetésére a Nagy Dél, Lustó, Nagy Dél Sarja, Nagy Holos, Kiss Holos, Holos Kut, Ivács Verő, Mészár Szék, Kerek Hegy, Tupsina, Fejérkő elnevezésű területeken, összesen mintegy 8000 holdnyi erdőterület tartozott az üveghutához.

81 Az üveghuta földterületének és nyersanyaglelőhelyeinek megszerzése mellett a szakmunkaerő biztosítása volt a nehezebb feladat. A 18. század második felétől szinte az egész magyar üvegipart sújtották azok a csehországi rendelkezések, amelyek megtiltották a csehországi üvegesek elvándorlását és előírták, hogy üveges mesterséghez tanoncoknak csak örökös tartománybelieket lehetett felvenni.

82 Az üveges mesterség nemzedékeken át öröklődő ismereteket igénylő foglalkozás volt. Simonides János sem gondolhatott arra, hogy a Bükk-hegységben élő szakképzetlen favágókat, vagy mész- és szénégetőket üvegkészítő munkásokká képezze. Az üvegkészítéshez szükséges — általában 6—8 fő — szakmunkaerőt részben a régi hutások leszármazottjaiból, részben pedig a mintegy 50, Magyarországon működő üveghuta munkásainak elcsábításával lehetett biztosítani, mint erre maga a hutásmester is utalt az 1774. évi tűzvész után írott kérvényében.

83 Az egyházi házassági és halotti anyakönyvek bejegyzéseiből és az újhutai história domusból az derül ki, hogy az üvegkészítő szakmunkások a régi óhutai mesterek leszármazottjai mellett a 18. század második felében Kárpát-Ukrajnából, Közép- és Nyugat-Szlovákiából, valamint Kelet-Szlovákiából betelepült ruténok, evangélikusok és reformátusok voltak. A források csak a legritkább esetekben tüntetik fel a szakmunkások pontos származási helyeit. Néhány munkásról tudjuk csak, hogy az abaúji