Katona Imre: Miskolci kőedénygyárak (Borsodi Kismonográfiák 4. Miskolc, 1977)

mázsa tűzképes homokot Békésből, 160 mázsa kavicsot Kis-Győrből, 58 m kovaggot Kassáról."

95 Ebből is kitűnik, hogy Gräfl és Mildner úgy látszik, ott folytatta, ahol elődje Barkassy abbahagyta. A kőedény készítésén kívül porcelánt is állítottak elő Miskolcon 1852 és 1862 között. Ilyen kétfejű sasos bélyegű miskolci porcelán még nem került elő, de felbukkanásával számolnunk kell. A pestbudai Kereskedelmi és Iparkamara évkönyveiből nemcsak a gyár eddig legkevésbé ismert időszakára derül fény, hanem a vállalkozók személye is új megvilágításba kerül. Már Szendrei említette, hogy a gyárépületet eladó Mildner Alajos Ferenc mellett felesége, Gräfl Franciska Szerafina is szerepel társtulajdonosként. Ez is mutatja, hogy a gyárnak csak a fele volt Mildneré, másik fele Gräfl Ferenc részeként szállt Gräfl Franciskára, Mildner feleségére. A kamarai évkönyv szerint Gräfl Ferenc pesti kereskedő volt. Más források alapján ismeretes, hogy Gräfl Ferenc Aradról került Pestre, előbb azonban az 1830-as években a körmöczbányai kőedénygyárat bérelte. Egyik hirdetés szerint üzlete 1850 áprilisáig a kishídutcai „Vadászkürt"tel átellenben állt, ekkor azonban a Servita-téri „Uriutczá"-ban álló Müller-féle házba helyezte át. Grafit forrásaink általában csak mint kereskedőt emlegetik, pusztán az idézett hirdetésből tudjuk, hogy „porczellán és kőedénnyeli kereskedő" volt.

96 Neve a pesti törvényszéki jegyzőkönyvekben is gyakran szerepel, különösen az 1850-es években.

97 Jelentős ügyleteket bonyolított le. A meginduló miskolci kőedénygyár készítményeinek is ő volt a pesti raktárosa. Véleményünk szerint a gyár nem a tűzzel szűnt meg, hanem Gräfl halála miatt — pesti raktáros híján — került olyan helyzetbe, hogy működését meg kellett szüntetnie. Érdemes megvizsgálni, mit tud a gyár megszűnéséről az eddigi irodalom. Miután — az irodalom szerint — a gyár 1862. augusztus 2-án leégett, Mildner Alajos Ferenc az üres gyárépületet „katonai laktanyául ajánlja megvétetni a varosnak, de ajánlatát nem fogadják el. A gyár ily módon csak 1867-ben szűnt meg teljesen, mikoris a Kassára visszaköltözött Mildner Alajos és neje, Gräfl Franciska Szerafina eladták 6000 írtért a miskolci szegény ápoldának.

98 A gyár égésével Szűcs Sámuel kéziratos és a Borsod c. újságban is megjelent Napló jegyzetek-ben is találkozhatunk.

99 E szerint „dél tájban", a múzeumban levő kéziratos napló szerint pedig

100 „fél tizenkettőkor" történt a tűzeset, s a gyáron kívül még egy-egy pár épület is leégett a déli oldalon. Ha a pontos időpontban van is némi eltérés a két napló között, az esemény megtörténte kétségtelen. A pusztulás részleteit a naplók nem tükrözik, de, hogy a tűz „nem lehetett valami katasztrofális", abból is következtethetünk, hogy az esemény megörökítésére sem az egyik, sem a másik napló nem fordít egyetlen mondatnál többet. Az épülettel kapcsolatos egykori árverési hirdetés leírása érdekes képet, benyomást nyújt a „gyárégésről" és a mögötte lappangó machinációkról:

101