Gárdonyi Tamás szerk.: Örökség. A Baranya Megyei Múzeumok Kiadványa 1./1986 ősz (Pécs, 1986)
Művészeti gyűjtemények a Baranya megyei múzeumi szervezetben
menyek megszerzését aj ándékozás, öröklés majd később életjáradéki szerződések és vásárlás útján, így került a múzeumba 1959ben a Tamás Galéria egykori tulajdonosának^ Tamás Henriknek gyűjteménye az alföldi iskola, a Nyolcak, a Gresham-kör legjobb képviselőinek számos reprezentatív művével. A gyarapodó képtár nemsokára új helyre, a Szabadság utca 2. sz. épületbe került. Itt 1963-ban nyílt meg az újjárendezett kiállítás. 1965-ben Kürtös Sándor több mint ötven darabot számláló Nagy István - gyűjteményét sikerült a képtár számára megszerezni, majd 1967-ben az alapító t jryuj teményt is felülmúló jelentőségű es mennyiségű kollekció került a múzeumba, a városi tanács anyagi áldozatvállalása révén: Dr. Tompa Kálmán csaknem négyszáz darabot kitevő magángyúj temehye, benne többek közt Csontváry, Ripp1-Rónai, Gulácsy valamint a nagybányaiak közül Ferenczy Károly, Réti és Thorma fóműveivel. E gyűjtemény és a mellette időközben megszerzett műtárgyak lehetővé tettek a képtár 1967 évi újabb átrendezését, mellyel a Modem Magyar Képtár a hazai gyűjtemények között immár vezető' helyre került. 1968-ban Dr. Kunvári Bella gyűjteménye gazdagította főként a két világháború közötti időszak magyar anyagát. 1969-től szakaszos vásárlásokkal folyamatosan kitűnő művek kerültek a képtárba Bedő Rudolf felbecsülhetetlen értékű gyűjteményéből. Két Csontváry kép mellett Derkovits, Gulácsy, Nemes Lampérth, Czóbel egy-egy kiemelkedő alkotása adott különös súlyt ennek a kollekciónak. 1971-ben Dénes Zsófia kicsiny, de a magyar avantgarde kezdetei tekintetében rendkívül jelentós gyűjteményét sikerült megvásárolni a képtár számára. 1972-ben Lázár Béla gyűjteményével és Gegesi Kiss Pál újabb adományával gyarapodott a képtár anyaga. 1975-ben a Bázelben elo pecsx születésű műgyűjtő. Carl László ajándéka már a nemzetközi gyűjtemény alapjait vetette meg. Evvel a kollekcióval az emigrációba kényszerült^magyar avantgárdé, s a külföldön élő, magyar származású kortárs művészek anyagából is fontos művek kerültek a múzeum birtokába. 1980-ban újabb rangos magyar magángyűjtemény. Dr. Ubrizsy Gáboré gyarapította a képtár anyagát. A képzőművészeti gyűjtemény fejlődése szempontjából a megszerzett magángyűjteményekhez hasonló jelentőséggel bírtak a művészek, művész-özvegyek egy-egy életmű-periódust vagy teljes oeuvre — keresztmetszetet felölelő ajándékai, hagyatékéi; illetőleg az ilyen célzatú nagy tételű állami vásárlások. Már az alapítás évében így került a képtárba Dési Huber 40 rajza es M. Rohacsek Anna hagyatékának egy része. Martyn Ferenctől többszöri vásárlással és a művész ajándékai réven 1959 és 1974 között egy teljes múzeumnyi anyag került a JPM tulajdonába. 1960-ban Kmetty János 35 müvét, 1962-ben Gábor Jenő 25 képét ajándékozta a képtárnak. Mindkét ajándék kiegészült a művészek halála után a hagyaték egy jelentős részével. 1968-ban Victor Vasarely 42 darabot számláló elsó' adománya a későbbi pécsi életmű-múzeum megalapítását jelentette. Ugyancsak 1968-ban a fiatalon, Mohácson elhunyt absztrakt festő, Martinszky János csaknem teljes életműve került a gyűjteménybe, a ( művész testvérének ajándéka révén. 1974ben Pór Bertalan monumentális korai festménye és 50 grafikája, 1975-ben Ruttkai György és Háy Károly László hagyatékának egy része gyarapította a gyűjteményt. 1985ben a pécsi születésű' Gyarmathy Tihamér mintegy másfélszáz müvét adta át a képtárnak. Az u en bloc" megszerzett gyűj temehyekből, életmű- kollekciókból azonban az anyag minden kiválósága ellenére sem lehetett volna művészettörténeti folyamatok hiteles bemutatására alkalmas képtárat kiépíteni a célirányos kiegészítő gyűjtés, a módszeres hézagpótlás, egy-egy j elentékeny mű — olykor nagy áldozatok árán történő— megvásárlása nélkül. Mindehhez a minisztériumi vásárlások rendszeressé váló támogatási formája is hozzájárult, kibővítve, megsokszorozva így a múzeum saját gyűjteménygyarapítási forrásait. Az országos kisplasztikái biennálékról történt vásárlások például a képtár értékes szoboranyagának az ak-