Vándor Andrea szerk.: Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 50-52/2 (2005-2007) (Pécs, 2008)

Gábor Olivér: Kr.e.

laként az Adrián keresztül való közvetett kapcsolatot valószínűsíti, noha az észak-dalmát partokig a görög áruk már nem érnek el (SZILÁGYI 1955. 47-49). A kicsit későbbi, az Athén virágkorával egyidejű Kr.e. 5. századi szajki leletek esetében azonban mindenképpen illír közvetítésű szárazföldi kapcsolatokat kell feltételeznünk a Dráva menti területek és a Vardar-Morava völgy között (Szabó Miklós közlése). A boszniai daors törzs székhelyén (Osanici) például már a hellenizmus előtti évszázadokban is bőven jelen voltak a görög amforák (LOVRENOVIÓ 1995 20). (Martin A. Guggisberg a Közép-Európába került mediterrán eredetű 6. századi importárukat és kronológiájukat taglaló cikkében viszont leginkább csak a fémedényekkel foglalkozik, és oinochoé-k egyáltalán nem kerülnek szóba - GUGGISBERG 2006 5-15). Szajkón ugyan az illírek által kedvelt borostyánt, mint északról jött csereárut nem találtuk meg, de a oinochoé-k sem áruként kerültek Baranyába, hanem a know how és esetleg néhány mesterember jutott el ide. Ebből kiindulva tehát némi kulturális keveredéssel is számolhatunk, ami az éppen kialakulófélben levő helyi pannon lakosság egyéb déli kapcsolatainak ismeretében egyáltalán nem meglepő. A Maja Parovic-Pesikan által megadott I. csoport korinthoszi hagyományú darabjai közé tarozik a szajkiak szempontjából fontos atenicai is. Ugyanakkor a II/o csoportba tartozó ljujaci-i darab (PAROVIC-PESIKAN 1988 46) területileg szintén közel van Szajkhoz, másrészt talán formailag jobban - de nem kielégítően - megfeleltethető a mienknek. A balkáni típusokkal szemben a szajki edényeken semmiféle festés nem található. Az enyhe függőleges kannelura (mint egyetlen díszítőelem), a grafitos anyag, a talpkorong hiánya és a durván kiképzett, szögletes átmetszetű fül a helyi bronzkori és vaskori hagyományokhoz köti őket. A csőrös kiképzés révén mégis legszembetűnőbb sajátságuk az oinochoé-jelleg, mely kétségkívül erős déli hatást mutat. Ezen belül az edényeknek valójában nincs is kihajló csőre. A csőr jelleget csupán az adja, hogy szájperemének hátsó része hiányzik, azaz derékszögben lefelé tart a nyakon. Maga a nyak a kissé nyomott gömbhasú edény középtengelyének vonalában szimmetrikusan helyezkedik el, de igazán kihajló kiöntőcsőr indítása itt sem érzékelhető. A profilált talp hiánya a Balkánon legfeljebb a Kr.e. 5. század előtti, még inkább a Kr.e. 6. század előtti darabokra jellemző. Tehát a Magyarországon őskori (kora vaskori) környezetben felbukkanó Kr.e. 5. századra datálható szajki oinochoé edények kiképzése a helyi hagyományok mellett talán inkább a korábbi, Kr.e. 6. századi balkáni darabokkal mutat rokonságot, mint a vele egykorú, szintén 5. századi fejlettebb görög típusokkal. Az igazi oinochoé hármas tagolású szájnyílással pedig görög és makedón területeken a Kr.e. 5. században már ábrázolásokon és pénzeken is megjelenik. Maga a kancsótípus az antik, sőt bizánci és török időszakban is mindvégig fennmarad. Fémből készült példányai azonban gyakran ismertebbek, mint a kerámia darabok. A A Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 1 78