Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 40 (1995) (Pécs, 1996)

Művészettörténet - Sárkány József: Tihanyi Lajos (1885–1938)

SÁRKÁNY JÓZSEF: TIHANYI LAJOS f 1885-1938) 169 nére is Picasso „Avignoni kisasszonyok" című alkotásának ismeretét sugallja, annak középső nőalakjának és ülő alakjának mozdulatai, környezetükbe hatoló, élesen tört, szögletes vonalú testrészei tűnnek fel Tihanyi festményén is. (Ugyanakkor Tihanyi alakjainak, különösen az álló akt hangsúlyozott plaszticitása eltér az „Avignoni kisasszonyok" - a jobboldali két alak arcának festésére gondolok leginkább - alakjainak síkszerűségétől és inkább Cézanne híres útmutatásának alkalmazására utalnak. E szempontból Picasso 1908-as „Három akt"-jával

15 tartanak közelebbi rokonságot.) Tihanyi a „Férfi és női alak" című festményen dominánsan az alakok - különösen az ülő akt -, testrészeinek torzításával, deformálásával ér el fokozott térbeli mozgást. E felemás megoldás mégis fontos lépcsője annak az úrnak, mely szerint „... a természet megismerése és a tárgyak rekonstruálása volt előbb a feladat. Ez aztán gyorsan vezetett a kép megkonstruálására."

16 Ez azokon a grafikákon valósult meg először, melyeket a Nyolcak 1912-es tárlatán mutatott be - nem kis megdöbbenést keltve még a Nyugat kritikusában, FELVINCZI TAKÁCS Zoltánban is

17

. Az 1912-es körtvélyesi „Tájkép"-en, vagy a „Kisházak pálmákkal"

18 című tusrajzokon, az 1912-13-as aktrajzokon (6. kép) a lendületes, erőteljes ívek egymásba kapcsolódó formái alapvetően meghatározzák a grafikák konstrukciós vázát, melyet izgatott, vékony tollvonásokkal kialakított, egymásból kinövő, organikus rendszert képező, geometriai formákra redukált elemek töltenek ki. Súlyosan megépítettek, ám ugyanakkor az egész felületre kisugárzódni képesek e formák, melyek közvetlen előzményei Tihanyi 1912-18 között készült portréinak. Tihanyi portréművészetének számos stiláris összetevője van, s ezért nehéz helyzetben van az a kutató, aki ezen arcképek közvetlen rokonságát keresi. Már korabeli kritikusai is - megérezvén művei jelentőségét - kapcsolatot igyekeztek kimutatni közte és valamely jelentős európai mester között. A kritikák közül FÜLEP Lajos értékelése - „ortodox cèzanneista némi Kokoschkával beoltva"

19 - az, mely mint „bázis" szerepel, melyet vagy maradéktalanul elfogadtak (DÉVÉNYI Iván), vagy, különösen a Kokoschka-i párhuzam okán, vitázva véle, újabb kapcsolatokra hívták fel a figyelmet (BÖLÖNI György, Oskar REICHEL, KÁLLAI Ernő, KASSÁK Lajos, PASSUTH Krisztina, SZABÓ Júlia ... stb)

20

. Oscar REICHEL 1920-ban ezt írta: „Tihanyi führt uns von der Flächenkonstruktion Cèzannes zum modernen Sehen. Von Cézanne ausgehend verarbeitet er den Kubismus Picassos und erreicht monumentalen Aufbau des Werkes in grosser expressionistischer Kraft. Er ist der Gegenwart aus dem Osten zu den grossen Expressionisten der Gegenwart: Munch, Picasso und Kokoschka."

21 6. Álló akt tanulmány, 1912. p., tus, 427x280 mm, JPM Itsz.: 66.84 Gondolatmenete tehát rokon Fülepével, ám a katalógus előszót így folytatja:" Zu letzterem steht er in deutlichem Gegensatz. Während Kokoschka von van Gogh ausgehend intim, nervös, visionär in jedem Zentimeter Vitalität schafft, bringt Tihanyi ein Werk, das als monumentales Ganzes den Schöpfungsakt erleben lässt."

22 A két művész közötti talán leglényegesebb különbségre mutatott rá Reichel, amikor Kokoschka „intim, vizionáló" festményeivel szemben Tihanyi művészetét mint „monumentális egészt" értékeli. Tihanyi képeinek erővonalai, síkjai egymáshoz kapcsolódva, egymást metszve, egymáson áttűnve építő, konstruktív jellegűek. Rétegzettségükkel a mélység felé törnek, míg lendületesen ívelődő, vagy tört formái a gótika transzcendens világát idézve a magasba irányulnak, s a kép síkját hálózzák be. Kokoschka Tihanyihoz még viszonylag legközelebb álló 1910 körüli portréi

23 is inkább a későbarokk és a bécsi szecesszió szellemét viselik magukon, „a figurák sziluettje szétolvad a térben, a belőlük áradó lágy