Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 38 (1993) (Pécs, 1994)

Néprajztudomány - Bálint Zsolt: A moldvai magyar hangszeres népzenei dialektus. II. Stílusok

213 ják. Kérdéses: milyen mértékben volt hatással a török zene a moldvai hangszeres zenére, vagy inkább csak konzerválta azt? Mindenesetre a motivikus-ütempáros gondolkodás a kisázsiai zenétől egyáltalában nem idegen, ahogy számos zeneirodalmi példa is mutatja, hogy a nyugati zenekultúrára ezt a gondolkodásmódot töröknek érezte (BROCKHAUS-RIEMANN 1984: „janicsárzene"). A nyugat felé való elszigeteltséget, továbbá az erős és hosszú balkáni (török) kulturális befolyás nyomát fedezhetjük föl abban is, hogy Moldvában az a történeti hangszeres stílus dominál, amely gyökereiben megegyezik a középkori európai és részben a török janicsár zenével is. Ugyancsak ezt a jelenséget ismerhetjük föl talán a hagyományos hangszeres együttes fölállásában is, amely a reneszánszkori udvari együttesek és a török katonai zenekarok hangszeres összetételére emlékezet (fúvósok <trombita, klarinét> - dob). Számos „régi stílusba" sorolható dallam, vagy azok rokonsági köre jobbára egész Közép-Kelet Európában megtalálható. Erdély nagy részében, a nyugati kultúra felé nyitottabb területeken (Mezőség, Kalotaszeg, Marosszék stb.) erre a stílusra újabb, nyugat felől érkező anyagok épültek, föloldódva egy újabb stílusban, a korabarokk udvarházak hangszeres zenéjében, amely később a verbunkos stílust és a magyar népdal újabb stílusát eredményezte. Moldva ebben az időben török fönnhatóság alá került, ezzel részben elszigetelődött Erdélytől és észak felől Lengyelországtól is. Ehhez a zenéhez csapódik egy újabb keletű, nyugatias színezetű hangszeres anyag, amely a moldvai magyar falvakba egyrészt az emigráns székely néphullámok (1764 és 1849) által kerül Moldvába (új stílus), másrészt a már egy országhoz tartozó erdélyiekkel való szorosabb érintkezésből (közös katonsákodás, táncházas találkozók, munkavállalás) és a magyar iskolák néhány évi működéséből származik (mai stílus). Ezek magukon hordozzák a kárpátmedencei hangszeres dallamok jegyeit: kanászdallamok, vagy a verbunkos stílusból eredeztethető népies magyar műdalok folklorizálódott változatai. Ám ezek a moldvai magyar hangszeres népzenének csak színezóelemei. A moldvai hangszeres népzene fejlődése során megőrzi ütempáros-sorpáros, kevésbé strófikus szerkezetét, dallamvilágában az egyre hangsúlyozottabbá és gyakoribbá váló bővített lépésekkel. A magyar ízlés számára ezek a dallamok idegenek. Egy felcsíki adatközlő szerint például egy erősen ütempáros-fölépítésű táncdallam neve „csángós-romános" (Csíkszentdomokos, Sárosi Bálint gyűjtése), míg a Székelyföldtől még nyugatabbra, a magyarországi ízlésnek „románosbalkáni". Moldvában ez a „régi stílus" állandósul és töltődik meg „nagyromán" nemzeti színezettel, s az újabb dallamok már ilyen ízlés szerint formálódnak, magukba olvasztva a régebbi anyagot. A magyar hangszeres dallamok (itt most kifejezetten hangszeres darabokra, ú.n. „kanász" és verbunkos dallamokra gondolok) viszont a moldvai magyar hallgató fülének idegenek, sokszor nem maradnak meg eredeti alakjukban, hanem a helyi ízlés szerint alakulnak (akárcsak az újstílusú népdalok): sorpárjaik szívódnak föl és kapnak valamilyen másik, többnyire népszerű moldvai sorpárt, esetleg megrövidülnek, sorpárként olvadva a moldvai hagyományba és csupán egyetlen ütempár alapján lehet következtetni eredetükre. A moldvai hangszeres dialektus tehát az európai, és egyben a többi magyar hangszeres dialektussal együtt közös gyökerekből táplálkozik, de annak ellenére, hogy a magyar dialektusok közé is besorolható, nemzeti jellegénél fogva már sokkal inkább román népi zene. 3.3. Evolúciós vonalak (román-magyar affinitás) Martin a következőket írja a moldvai csángók táncairól: „Tánckészletük a Kárpátokon túli, balkáni táncdialektus sajátosságait viseli, vagyis egy-egy faluban egymástól formailag kevéssé, de kisérő dallamában és nevében igen sok (olykor 20-30) különböző strófikus, kötött szerkezetű tánc él." (MNL I: 454.). Véleménye szerint tánckultúrájuk, amely sok tekintetben archaikusabb a moldvai románokénál is, a kárpátontúli, balkáni táncdialektushoz áll közelebb (MARTIN 1988). Sárosi a magyar hangszeres népi dallamot vizsgálva a következőt állapítja meg a csángókkal kapcsolatban: „Moldva hangszeres zenéje a nagyobbmértékű történelmi érintkezésnek is megfelelően közelebb áll az erdélyihez (ti. mint a havasalföldihez), de a hivatásos hangszeres zenélésben am úgyis mindig lehetséges érintkezés nyomain túli szoros kapcsolatról itt sem beszélhetünk." (SÁROSI 1988a). A két idézet is azt támasztja alá, hogy a moldvai hangszeres zene a magyarországitól és az erdélyitől lényegesen elütő sajátságokkal bír. A táncdarabok etimológiája alapján is megállapíthatjuk (vö. Függelék, továbbá NICULESCU-VARONE 1979), hogy erős kárpátontúli befolyás érvényesül a moldvai tánczenében, így moldvai magyarok tánckultúrájában is: néhány kivételtől eltekintve a nevek (pl. a legújabb „csárdás" elnevezés) román közvetítéssel kerültek a csángó használatba, még a magyar (pl. „ciuful" = csúfos, „rnoghiurusca" = magyaroska vagy mogyoróska, stb.) lengyel, német és rutén eredetű táncnevek is (MARTIN 1988, NICULESCU-VARONE 1979, SÁROSI 1988a). A nyugat- és a kelet-európai társadalmak között fönálló fejlődési különbségek alapvetően meghatározzák a moldvai magyarok népi kultúráját. A nyugati típus dinamikusabb, hajlamos az új keresésére. Míg a keleti hagyományőrzőbb, ezáltal lassúbb fejlődésű. E munkában nem térhetünk ki részletesen Magyarország és a Kárpát-