Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 36 (1991) (Pécs, 1992)
Természettudományok - Bálint Zsolt: Egy xeromonták bogláklepke: A Plebejus pylaon (Fischer von Waldheim, 1832) és rokonsági köre (Lepidopter, Lycaenidae), II.
42 BÁLINT ZSOLT 161. ábra. Hangyák által őrzött P. sephirus kovácsi hernyó. Az egyik hangyát fehér nyíl mutatja (Fót, Somlyóhegy, 1990. április). Caterpillar of P. sephirus kovácsi guarded by ants. The white arrow indicates one of them (Somlyó-hill, Fót, Central Hungary, April of 1990). nichollae Elwes Tápnövény: Astragalus sp. ( 18 ). Lelőhely: Palesztina, Libanon. Forrás: Larsen (1974). philbyi Graves Tápnövény: A. echinus, A .fresenii, A. spinosus. Lelőhely: Palesztina, Sinai-félsziget. Forrás: Benyamini (1984), Larsen (1983). proximus Szabó Tápnövény: A. (Caprinus) exscapus transsilvanicus Barth ( 19 ). Lelőhely: Erdélyi Mezőség. Forrás: Kovács S. (szem. közi.). sephirus ssp. ? Tápnövény : A. (Caprinus) utriger Pallas. Lelőhely: Ukrajna, Krím félsziget. Forrás: Nekrutenko (1985). sephirus ssp. ? Tápnövény: A. rupifragusPaWâs. Lelőhely: Ukrajna, Krím félsziget. Forrás: Budaskin (1987). trappi Verity Tápnövény: Л. exscapusL. ( 20 ). Lelőhely: Központi-Alpok, Wallis. Forrás Chapman (1914), Favre et Wullschlegel (1899), Lepidopteren Arbeitsgruppe (1987). uhryki Rebel Tápnövény: A. (Caprinus) dasyanthus Pall. Lelőhely: Bánát, Deliblát. Forrás: Frohawk (1914). Jegyzet Az Astragalus növénynemzetség a pillangósvirágúak egyik legnépesebb csoportja: kb. 1700 fajuk ismeretes ( Csapody, 1982, Podlech, 1988). A Plebeji14 ,1 have bred a specimen from a white-flowered, thorny Astragalus, unfortunately, not been positively identified." (Larsen, 1974:169.). 19 Az erdélyi A. exscapus eredetileg önálló fajként került leírásra (vö. Podlech, 1988:121.). des-ekre vonatkozó adatok többsége a fajokban leggazdagabb és legnagyobb adaptív radiációt mutató, egymással is közelrokon Calycophysa, Caprinus és Tragacantha szubgénuszokra vonatkozik, és azon belül is a rendkívüli módon polimorf fajokra: ez utóbbi dolog egyáltalában nem általános jellemzője a nemzetségnek. A Cercidothrix és a Hypoglottis alnemek képviselői ebbe a képbe egyáltalán nem illenek bele, mivel ezek egészen más fölépítésű és habitusú fajok. Minthogy e két utóbbi alnem képviselőin csak az ibériai hespericus hernyói táplálkoznak (ezzel is alátámasztva a hespericus faji Önállóságát), föltűnő az említett három közelrokon szubgénusz központi szerepe aMediterráneum térségében: nyilvánvalóvá válik előttünk, hogy a tápnövények ismerete a terjes Plebejides -csoporton belül milyen nagy segítség lenne a rokonsági szálak fölgönygyölítésében, az evolúciós vonalak megrajzolásában. Érdekes módon a Caprinus-ok elterjedése (térkép: A) szinte teljesen fedi a Plebejides alnémet (térkép: B), továbbá néhány taxon is fölmutat némi arearajz hasonlatosságot (pl. Astragalus maurus Humb. & Maire. Pau és P. martini ). A Caprinus alnemnek két fő keletkezési gócpontja ismeretes ( Podlech, 1988): az egyik az „örmény" hegyvidék, amely kiterjed Törökország keleti és Irak északi részeire is (=Kurdisztán). A csoport egy része innen hódította meg az Elbursz és a Kopet-Dag hegyláncait, innen terjedtek rohamosan dél felé, benépesítve a Zagrosz hegyi pusztáit is. Innen eredeztethetők a csoport ősibb fajai és fajcsoportjai, mint pl. az exscapus -csoport. A másik központ a közép-ázsiai hegységrendszer szívében található: a Tien-Sán, Pamír, Alaj és a Hindukus hegyi pusztáin. Az innen származó fajok mind megtalálhatók KözépÁzsia száraz hegyvidéki területein, sivatagjaiban, és ezek terjedtek később Tibet majd Mongólia felé, sőt nyugati irányba is a kazah és a keletorosz sztyeppékre. 3. Imágók Egynemzedékes fajok. Az esetleges második nemzedékre vonatkozó adatok ( Nicholl, 1900, Larsen, 1974 és 1983, Larsen andNakamura, 1983) félrevezetóek, mindenképp megerősítésre szorulnak. Egy szokatlanul kései megjelenés niikroklimatikus okokra vezethető vissza, hiszen a hernyó tápnövénye rendkívül érzékeny a környezeti hatásokra. Sivatagos területeken a tavaszi esőzések elmaradása minden bizonnyal kedvezőtlenül hat a vegetáció, így a hernyók fejlődésére is. Talán ezzel magyarázható, hogy az indicus -t nemcsak tavasszal, hanem késő ősszel, sőt télen is gyűjtötték C 1 ). Az imágók repülési ideje megegyezik a hernyó tápnövényének virágzási idejével. Sivatagos, félsivatagos helyeken már kora tavasszal megjelennek, s repülési idejük igen rövid, míg domb- és hegyvidéken, 20 Vö. a 16. sz. lábjegyzettel. 21 A British Museum P. indicus anyagai között találtam decemberi példányokat is (lásd. щ. r ész 2. táblázat, ++ jegyzet).
