Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 33 (1988) (Pécs, 1989)

Néprajztudomány - Kovács Sándor: A drávai hajósok élete a XIX. században

216 KOVÁCS SÁNDOR kából mindenki egyformán vegye ki a részét. Bandagazdaként valóságos mindenese volt a bandának. Míg a kuktás a vontatósor elején, a kurtullás a sor végén ment. Az embersor végétől a vízpartig kétágú karójával járta a partot, és ha elakadt valahol, mielőtt a vonatás leállt, elakadt volna megemelte, kiszabadította a vontatókötelet. Ha nem volt munkája, maga is ráállt a kötélre és segített a vontatásban. A vontatósor állása a parthoz képest oldalazó, vagyis ékalakú volt. A parttól legmeszszebb a kuktás járt, legközelebb a kurtullás; minél menetelesebb, lejtősebb volt a part, annál messzebb, és ha meredekebb, annál közelebb. A kkirtullásnak egy ladikot kötöttek a vontatókötélre és ha kellett abból emelgette, segítette tovább az elakadó kötelet. „Kurtód má meg" — kiabálták nem egyszer. Kormányozni tudó ember több is akadt a faluban, de amikor a többi hazament, ő nem hagyhatta gazdátlanul a hajóját. A kormányos mindig a hajó farában állt. Fogta a lentaszárat és vigyázott a hajó állására, irányára. Az irány kissé ferdére állt a parthoz viszonyítva, nehogy egy nagyobb nyomása a víznek elkapja, megnyomja, derékon üsse. A hajó második embere a másod-, vagy segédkormányos. Ő sokszor a bandához tartozott. Többször váltotta a kormányost a lentánál, de inkább a vontatókötél hosszát, feszességét szabályozta. Hol megengdte, hol szorosabbra vette a kötelet. A vonatókötél hosszának szabályozását egy tekerőhengeren át végezték. A hajófenékre, közel a farhoz, két bókony (hajóborda) közé egy állást, bakot ácsoltak, melybe berakták a tekerőhengert. A henger tekerésével szabályozták a kötél hosszúságát, mely nem is volt olyan könnyű munka. A tekerőhengert nevezték köteles-, bakhengernek is. A másodkormányost pedig kisebb hajókon támasztónak is hívták, mivel nem egyszer úgy kellett a parttól a hajót ellökdösnie. Most tekintsünk a hajóvontatók korabeli ruházatára. Lábukon egy darab bőrből szabott sarkatlan, talphajlás nélküli pörgebocskort viseltek. Széle felpördült, felkunkorodott, hogy a felszúró saslástól védje még a bokát is. Körben, hogy nagyságát szabályozhassák, lábhoz erősíthessék, lyukakba fűzve egy szíj, melyet fel lehetett tekerni a lábszárra. Egy bocskor megszolgált egy egész nyáron át. Beléje vászonkapcát tekertek. A kendervászon ing ujjai csuklóig értek. Gallér nélküli, elül hasig repesztékes, onnan tovább összevarrott. A repesztéket madzaggal lehetett összefűzni. Ing alatt semmit sem viseltek. Hidegben föléje csuhát, kiscsuhát, nagy csuhát húztak. Minden kabátot csuhának hívtak. Fejükön ún. csebreki kalapot viseltek, mely a sok izzaságtól és zsírtól vált vízhatlanná. Az eső, a szél, a hideg ellen jó szolgálatot tett a vásárokban árult ujjatlan, egybevarrt sisakszerű, csuklyával ellátott szürkankó. ,,Szűr az emberre, kankó a fejre" — tartották a szólásban. A mindig hordott vászontarisznyába fanyelű, háromszög élű kést, kusztorát, fakanalat, fatukóban sót, paprikát, egy kis — sokaknál elmaradhatatlan — pálinkás üvegecskét tettek. Szakajtóruhában kenyér, vagy csak sóspogácsa, kicsiny kolbász, szalonna került. Minden felesleges és éppen nem használatos holmi utánuk úszott egy ladikban. Ha az egyik parton valami okból adódóan már nem lehettt haladni, a ladik vitte át az embereket a túlsó partra. Jókai Mór: Az aranyember с regényében ezt átvádolásnak nevezte. Palkonyán az ilyen helyváltoztatásnak szardolás a neve. Ilyenkor a hajót nagyobb sebességgel meghúzták, majd a „kuktás ereszd el" kiáltására hirtelen elálltak a kötéltől. Ilyenkor a húzókötél matakjai maguktól lefordultak a vontatókötélről, az alaccságról. A kormányos úgy állította a lentaszárat, hogy a hajót a víz sodra a szabadjára hagyott vontatókötelet, alaccságot átnyomta a másik partra. A másodkormányos feltekerte a bakhengerre, és amikor a hajó átért a másik partra, az alaccság hurkába befűzték a pangakötelet, a pangafával pedig kilódították a partra. Közben a vontatók a ladikon már átkeltek és elfogták a pangafával kihajított alaccságot. A ladikkal annyiszor fordultak, míg valamennyien át nem keltek a vízen. Ez a művelet a szardolás.

12 A hajózást, vontatást mindig nehezítette, ha i víz elkezdett lentetni, hulámzani. Bármerről is fújt a szél, a hajót mindig nyomta: hol a nartnak, hol a víz közepének irányába. \ kormányos néha nem számolt azzzal, hogy az elmúlt év óta a víz útja megváltozhatott és a hajó olyan helyen, ahol addig éveken át biztonsággal hajóztak,. egyszer csak „leült, elült", vagyis zátonyra futott. Ilyenkor, ha lehetett, igyekeztek visszavontatni, de ha a víz már nagyon felnyomta a zátonyra, vártak, vagy kiszabadították. Főleg, ha a víz apadóban volt, mindjobban elült a homokos, füvenyes fenéken. Ha nem számoltak közeli áradással, mellé vontattak egy másik hajót és megkezdték az átrakodást. Ilyenkor sifteltek. Volt, hogy egy álló hétig „siftőni" kellett. Megtörtént az is, hogy alai2Szardó. dn. Siklós—Hegyszentmárton hegyvonulaton Szava—Diósviszló, Garé Csarnóta között