Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 33 (1988) (Pécs, 1989)

Régészet - Kiss, Attila: Die Frage der geographischen Lage des früh- und mittelawarenzeitlichen Herrschaftszentrums

FRÜH- UND MITTELAWARENZEITLICHES HERRSCHAFTSZENTRUM 89 A kora- és közép-avarkori kagáni székhely földrajzi helyének kérdése KISS Attila A tanulmány eleje azt a megismerési folyamatot követi nyomon, ahogyan az ötvenes évek közepétől a nyolcvanas évek közepéig a régészeti irodalomban (László Gy., Bóna L, H. Tóth E.) kirajzolódik a VII. sz. közepére vonatkozóan a kagáni székhely Duna—Tisza-közi helye. A VII. századi kagáni székhely földrajzi helyét a szerző — László Gy. gondolatát követve — a Kunszentmiklós—bábonyi bócsai, valamint a Malája perescepinai sírok leletei alapján ott határozta meg, ahol az arany álcsatok előfordulnak. E munka során fény derült arra, hogy a Magyar Nemzeti Múzeum ismeretlen lelőhelyű álcsatjai közül az egyiket Németpalánkán (ma : Backa Palanka, Jugoszlávia) vásárolták — ennek tényleges lelőhelye valószínűleg valahol Dél-Bácskában lehetett. Az egykori Fleissig-gyűjtemény arany akasztója alapján feltételezett dunántúli lelőhelyű arany álcsat lelőhelyéről valószínűsíthető volt annak „Tisza-vidéki"/„Szeged-környéki" származási helye, ill. a Duna—Tisza-köze. Ennek megfelelően nemcsak a Kunszentmiklós-bábonyi „kagánsír" és a bócsai „vezérsír" alapján, hanem a hét ismert Kárpát-medencei arany álcsat közül négy Duna—Tisza-közi, vagy valószínűsített Duna—Tisza-közi lelőhelye (1. kép) szól amellett, hogy nemcsak egy kagáni szállásról, hanem az állandó kagáni szállás körzetében levő állandó hatalmi körzetről lehet szó a Duna—Tisza-köz középső harmadában. E következtetést erősíti meg az aranyveretes kora-avarkori kardok (2. kép) földrajzi megoszlása is. E jelenségek (arany álcsatok és aranyveretes kardok (ül. ezek hiánya Dunántúlon, Kelet-Tiszántúlon, Szerémségben, Erdélyben, valamint Szlovákia területén) együttesen arra utalnak, hogy az írott forrásokkal összhangban a despotikus hatalmú kagánnak egyetlen állandó lakhelye volt — tehát nem vándorolt téli—nyári szállások között! — Kárpát-medence centrumában, a Duna—Tisza-köz területén, annak középső harmadában, a „kagáni környezet" körében. Az 567/568 és a VII. sz. I. harmadának vége közötti időszakra vonatkozóan csak az aranyveretes kardok kirajzolta képből, ül. a másutt tapasztelt hiányból lehet következtetni a kagáni székhely Duna—Tisza-közi helyére, az azonban megfelelő gazdaságú sírlelet („kagánsír") hiányában még nem igazolható. A közép-avarkori (670/680—720?) közötti kagáni székhely körzetének meghatározási kísérletekor két, egymást kiegészítő forráscsoport hasznosítható: 1. Az újonnan betelepülő közép-avarkori néphullám vezetőinek sírjai (Ozora—Totipuszta, Igar, Dunapentele) a Dunántúl keleti szélén, É—D-i irányban annak középső harmadában kerültek feltárásra. Tehát felvethető annak lehetősége, hogy a Duna—Tisza-köz területén feltételezhető kagáni székhelyen élő kagán tudatosan telepítette a vazallus fejedelmeket és azok népét a Dunántúl területére, a Duna—Tisza-köz területén levő kagáni székhelytől azonban — stratégiai okok miatt? — a Dunával elválasztva. 2. A leggazdagabb középavarkori, még kiraboltságában is — legtöbb aranyleletet tartalmazó — temető egész Kárpát-medencében a Duna—Tisza-köz területén levő Kiskőrös—vágóhídi temető. Erről a temetőről — éppen gazdagsága alapján — már László Gyula feltételezte, hogy gazdagsága kagáni kapcsolatra, környezetre utal. Az Ozora-tótipusztai, igari és dunapentelei sírok földrajzi helye és a Kiskőrös—vágóhídi temető extra aranygazdasága együttesen engedi meg a feltételezést: a közép-avarkori kagáni székhely is a Duna—Tisza-köz területén, ugyanabban a körzetben volt, ahol a kora-avarkori kagáni székhely. A tanulmány záró része — a Kárpát-medencei álcsatok összeáüítása — a németpalánkai és a „Tisza-vidéki" vagy „Szeged-környéki" arany álcsatok leiétkörülményeivel, valamint az ún. Jankovich-arany-álcsat keltezésével foglalkozik.