Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 32 (1987) (Pécs, 1988)

Történettudomány - Reuter Camillo: A török utáni Pécs korai utcaneveihez

48 REUTER CAMILLO sek (hospes-ck) szerepelnek. S hogy a hospes társadalom - és nem a német nyelvűségén van a hangsúly mutatja az, hogy Herman maior hospitum-on kívül (akinek magyar nevű Endüs fia is szerepel), Marouit (,marót' azaz morva), a semleges, népiséget el nem áruló Michaelis, Philippus, Jobannes nevüeken kívül, Matus, Pousa, Turus (,turós, vagy túros', esetleg »toros'), Pos magyar nevű telepeseket is találunk, az ismeretlen Rudlep, Burgad-i pap, Sopbud-i János, Pacas, Cef и (esetleg összevethető a török cifud ,zsidó' szóval, figyelembevéve azt is, hogy a közeli Kis-, Nagykozár községekben zsidó vallású kazár népelem is lakott. Lásd Kiss, A., 11th Centhury Khazar Rings from Hungary with Hebrew Letters and Signs. Acta Arch. Hung. XXII, 341-8), Elelis nevűek mellett. Bárdos vitatható gondossága a szakkörök figyelmét is elkerüli, amikor dolgozatára hivatkozás történik (Hutterer M., A Magyarországi németség 1686 utáni névanyagának vizsgálata. NytÉrt. 70. sz. 289.) - A példát ezért is hoztam fel, hogy rámutassak arra, miszerint forrásaink felhasználásánál igen nagy óvatossággal kell eljárnunk. Egy-két német eredetű személynevet viselő telepes nevéből bajosan szabad „német telepedés"-re, „pécsi német származású polgár"-ra hivatkozni. Makkai László „Nagy birtok és kis gazdaságok, földesúr és parasztok Európában a közép- és újkorban" (Világtörténet 1982/3. sz., 5-60) című tanulmányában jól mutat arra rá, hogy „az uralkodó közvetlen fennhatósága alatt kezdetektől fogva megjelentek a hospesek, a XI. században külföldi lovagok és kereskedők, többnyire vallon és német eredettel, a XII. századtól kezdve parasztok is, kézművesek és idegen bányászok." (Uo. 37). Az elmondottak kiválóan érvényesek Baranyára, hol vallon, német, olasz, cseh stb. telepeseket ismerünk fel. E vallon (néha gallus olasz), német birtokosok nevének emléke is fennmaradt: a mai Hidor (< n. Heidrich), Tabód (< n. Theobald), Göncöl (< n. Kuntzil), Kdtoly (< n. Kati) létező és elpusztult falunevekben, a Győr nembeli [Magyar] óvári család birtoktestében (vö. Reuter C, Tobaj. Magyar Nyelvőr XCVIII, 94-98, különösen 97-8. lapon). Ez és más helységnevek Baranyában arra mutatnak, hogy a névadók, a névkörnyezet magyar, és a bemutatott német személynevek mint birtokos (tulajdonos) nevek a magyar névadás szabályai szerint alanyesetben (nominativusban) váltak helységnevekké. Érthető ha a hospes réteg - szétszórtsága miatt is - legkésőbb a második generációban beolvadt a hazai birtokos rétegbe házasság, s mint Froa asszonynál láttuk, jogügyletei révén (birtokeladás Farkas nádorispánnak). E hospesréteg jött, gazdálkodott - kereskedett, s az élet törvényszerűsége szerint feloldódott környezetében. Ideig-óráig őrizhette nyelvét, de mert nem tömegesen, egy-egy helység megszállásával élt (mint pl. az erdélyi, szepességi szászok), eltűnt a megye vagy Pécs város magyar tömegeiben. Ehhez járultak azok a történelmi események, pl. a tatárjárás (1241), a mohácsi vész (1526) illetőleg Pécs török elfoglalása (1543), amelyek az élőket, újratelepülőket eltörölték Baranya megye nemzetiségi arculatáról. Ugyanígy jelentkezik Pécs visszafoglalásával (1686. X. 23.) ez a kérdés, ennek megértéséhez előzményként mutattam be a középkori példát - majd a következőt - mint amely már aligha kelt érzelmi állásfoglalást. Ugyancsak nem tekinthető Pécsett a német nemzetiség középkori megjelenésének egy-egy német származású hazai vagy külföldi értelmiségi felbukkanása. A segesvári Polner család tagja Márk 1460-1462 között a bécsi egyetemen tanult és származási helye (Erdély) alapján a natio hungarica tagja volt. A natio, később bursa nem nemzetiséget, anyanyelvet jelentett, hanem származási helyet. Például a párizsi egyetemen a magyar királyságból jött hallgatók az angol (illetőleg német) natio névsoraiban jelennek meg. Polner Márk Segesden (Nagyküküllő megye) lesz plébános - tehát szász helységbe tér vissza - s ezt haláláig megtartja. Közben 1487. január 2-án Mátyás magyar király - az akkori római jogi doktor és segesdi plébános - Polner Márkusnak adományozta a pécsi Szent András kápolna igazgatóságát. Ugyanő 1494ben már pesti főesperes és váci kanonok volt (Tónk S., Erdélyiek egyetemjárása a középkorban. Bukarest, 1979. 75, 293). Ugyané mű nyomán ismertetem, hogy 1231-ben IX. Gergely pápa „Parens scientiarum" kezdetű bullája a magisterek és hallgatók egyetemi közösségét (universitas) a Szentszék irányítása alá rendelte. A Szentszék hatalmának elismerése által az értelmiségi réteg tagjai a pápaság, az egyház hivatalnokaivá váltak. Erre kényszerítette őket a megélhetés hétköznapi, nagyon is világi gondja. A középkorban az értelmiségiek legbiztosabb jövedelmi forrásai az egyházi hivatalok, javadalmak voltak (I. m. 15). A tanulás a XIV. századtól kezdve mindenekelőtt a megélhetés, a társadalmi felemelkedés eszközévé vált (I. m. 22). A XVXVI. század során hazánkban nem vetődött fel ilyen élesen a kérdés ; Tónk Sándor szerint például Erdélyben legalábbis bizonyos, hogy mindig állott elég javadalom az egyetemet járt aránylag kis számú klerikus rendelkezésére (I. m. 54). Ezt látjuk Polner Márkus segesdi plébános esetében is, aki munkahelyén kívül Pécsett, Pesten és Vácott élvezett egyházi javadalmakat. - Unokaöccse Polner Gábor domokos szerzetesként Bosznia püspöke, Polner János pedig nagyváradi kanonok (I. m. 75, Mályusz E., Egyházi társadalom a középkori Magyarországon. Bp., 1971. 279). Így szóródnak szét - ha nem térnek vissza szülőföldjükre - a német kereskedő-iparosrétegből, parasztságból kiemelkedő értelmiségiek - kik előtt a magyar királyság kitárta az értelmiségi felemelkedés lehetőségének útját - az ország területén, sőt azon kívül. E kép egyébként jellemző egész Európára. A latin műveltségű középkor igen nagy vándorlási, mozgási lehetőséget biztosított a ta-