Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 30-31 (1985-1986) (Pécs, 1987)

Természettudományok - Papp Jenő: A Dél-Dunántúl gyilkosfürkész faunájának alapvetése (Hymenoptera, Braconidae), III.

34 PAPP JENŐ elülső szárnynál. Jó különbségnek tűnik viszont az, hogy a M. townesi teste viszonylag kevésbé erős, a fej felülnézetben 2,5 — 2,6-szer szélesebb a hosszánál (M. nitidulator: 2,3—2,4-szer). A fajt sok példány alapján írták le Európából (Anglia, Hollandia, Németország, Dánia, Franciaország, Ausztria, Olaszország, Jugoszlávia, Bulgária). Magyarország faunájára nézve új faj. Blacinae Blacus Nees, 1818 Blacus (Blacus) exilis (Nees, 1812) - У1

г

: 1 9 : Pécs, X. Blacus (Blacus) humilis (Nees, 1812) - Vl

2

: 1 9: Zalalövő, Irsapuszta, VI. Blacus (Ganychorus) maculi

pesWesmael, 1835 — VI

2

: 2 Ö* : Lasztonya, Borshely. 1 çf : Nagykanizsa. 2 $ + 1 cf: Simontornya. 1 tf: Zajk. - VI és X-XI. Blacus (Ganychorus) nitidus Haeselbarth, 1973 — VI

X

: 1 $ : Pécs, Lámpás-völgy (Mecsek-hegység), VII. — Magyarországról eddig két lelőhelyről közölték, a mecseki Lámpás-völgy a 3. Haeselbarth (1973) szerint valószínűleg boreo-alpesi faj. Blacus (Ganychorus) ruficomis (Nees, 1812) — VI

2

: 5 $ : Simontornya. 2 </: Zajk. - VI, XI-XII. Pygostolus Haliday, 1833 Pygostolus falcatus (Nees, 1834) - VI

2

: 1 $ : Simontornya, V. Doryctinae Doryctes Haliday, 1836 Doryctes heydeni Reinhard, 1865 — VL^: 1 cf : Pécs, Melegmányi-völgy (Mecsek-hegység), ex Phymatodes alni L. 1984. V. 9., a gazdaállatot a tápnövényével (Carpinus betulus) együtt gyűjtötte 1984. IV. 23-án Somorjai. — Európa északi felében gyakorinak tűnik; ettől délre, így nálunk is ritka. A D. leucogaster-re nagyon hasonlít. Doryctes leucogaster (Nees, 1834) — VI^: 1 çf: Pécs, Misina. — VI

2

:1 9 : Balatonszemes. 2 9 ' Simontornya. V és VII. — Leggyakoribb Doryctinae fajunk, az egész Palearktikumban elterjedt. Ont sir a Cameron, 1900 Onstira antica (Wollaston, 1858) — 5 9 : Baja, ex Phymatodes fasciatus Villiers 1974. IV. 2., a gazdaállatot tápnövényével (Vitis vinifera) együtt gyűjtötte Fekete. — Ezt a lelőhelyi adatot csak azért közlöm, mert a gazdaállat adat új a tudományra. Baja tulajdonképp nem tartozik az állatföldrajzi értelemben vett Dunántúlhoz (VI

1

_

2

), hanem az Eupannonicumhoz (LJ. Ontsira imperátor (Haliday, 1836) — VI

2

: 1 9 : Kaposvár. 1 9 ' Somogyaszaló, Anthriscus silvestris-en egyelve Quercetum petraeae-ben. 1 9 : Zákány. — Leggyakoribb Ontsira fajunk, mely az egész Holarktikumban elterjedt. Dendrosoter Wesmael, 1838 Dendrosoter protuberans (Nees, 1834) (= insignis Förster, 1878) — VLj 1 9: Pécs, Melegmányi-völgy (Mecsek-hegység), ex Scolytus mali Bechstein 1984. V. 8-án, a gazdaállatot tápnövényével (rami Quercus cerris) gyűjtötte 1984. IV. 23-án Somorjai. — AD. middendorffi (Ratzeburg, 1848) fajhoz rendkívül közel áll, ezzel könnyen össze is téveszthető. A két faj jó megkülönböztető bélyegének tartom a pofa hosszát: (1) a pofa viszonylag rövid (D. protuberans), azaz csak egyharmad oly hosszú mint a szem magassága; (2) a pofa viszonylag hosszú (D. middendorffi), azaz fele oly hosszú mint a szem magassága. Az 1. hátlemez 1,4— 1,5-ször (9 9) ül. 1,5—1,6-szor (О*О*) hosszabb a hátulsó szélességénél. Magyarországon további 5 lelőhelyét ismerjük az Eupannonicumból (I

r

) és a Pilisicumból (II

2

). Valószínűleg jóval gyakoribb a jelzett lelőhelyi adatoknál. Rhoptrocentrus Marshall, 1897 Rhoptrocentrus piceus Marshall, 1897 (= syrmiensis Szépligeti, 1906) - VI

2

: 1 9 : Simontornya. - A déldunántúli lelőhelyén kívül még Écsről, Kőszegről és az erdélyi Nagyenyedről került elő, nálunk tehát ritka faj. Több európai országon kívül kimutatták az Egyesült Államokból is (behurcolták?). Mind a genusz mind a faj könnyen felismerhető, mégis csak két bélyeg választja el a Dendrosotinus Telenga genusztól: (1) a potroh nyújtott és másfélszer hosszabb a tornál (Rhoptrocentrus) ill. a potroh nem nyújtott és oly hosszú mint a tor (Dendrosotinus); (2) a csápostor 2. íze lényegesen rövidebb az 1. íznél (Rhoptrocentrus) ill. a 2. íz alig rövidebb az 1. íznél (Dendrosotinus). Heterospilus Haliday, 1836 Heterospilus caesus (Nees, 1834) — VI

2

: 1 9 : Zalalövő, Irsapuszta, VI. — Annak ellenére, hogy Európa számos országából közölték, Magyarországon ritka faj. A jelzett lelőhelyen kívül csak Bátorligetről került még elő. Monolexis Förster, 1862 Monolexis fuscicornis Förster, 1862 (=Hecabolus doderoi Mantaro, 1910; = Monolexis lavagnei Picard, 1913) - VI

2

: 1 9 : Simontornya, VIII. - A Monolexis Förster genusz nagyon hasonlít a Dendrosotinus Telenga genuszhoz, a két genusz között tulajdonképpen csak egyetlen elkülönítő bélyeg ismerhető fel, éspedig a 2. kereszter (cuqu2) hiányzik a Monolexis-nél ill. megvan a Dendrosotinus-nál. Ugyancsak hasonlít a Hecabolus Curtis genuszhoz, de míg ennél a visszafutóér (n. rec.) belső érintkező (antefurkális), addig a Monolexis-nél külső érintkező (posztfurkális).