Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 29 (1984) (Pécs, 1985)
Történettudomány - Hágen József: Pécsi 100 koronás szükségpénz-tervezetek 1919-ből
182 HAGEN JÓZSEF 1. A pályamű háromszorta nagyobb legyen a most forgalomban levő 100 koronás pénztárjegynél, vagyis 49 cm hosszú és 33 cm széles. 2. Lehetőleg vonalas technikával készüljön s ne tónusossal az autotipikus sokszorosítás követelményeinek szemmeltartása mellett. 3. A hamisítások lehető megelőzése céljából a pályázó művész törekedjen arra, hogy a rajz minél komplikáltabb legyen. 4. A tervezet mikéntje a pályázó művész tetszésére van bízva, de a kibocsátó város jellege lehetőleg a rajzban is kidomboríttassék. 5. A kibocsátandó új pénztárjegy rajza alányomással ellátott papíron fog sokszorosíttatni. Abból a célból tehát, hogy az alányomás a felső rajzzal harmonizáljon, a pályázó művész vagy saját maga tervezze meg az alányomás rajzát is, vagy legalább is tüzetesen jelölje meg írásban, hogy az alányomást kész minták felhasználásával miként véli előállítandónak. Megjelölendő az alányomás színe is. A pályamű az alányomással együtt legfeljebb 3 szín alkalmazásával tervezhető meg. 6. A rajzban helyet kell fenntartani a pénz sor- és sorozatszámának, valamint az aláírások számára. 7. Amennyiben a bíráló bizottság a pályaművek közül leginkább megfelelőt is csak bizonyos átalakítások keresztülvitelével ítéli kivitelre alkalmasnak, a pályázó művész a kívánt átalakítást díjtalanul elvégezni tartozik. 8. A rajzba iktatandó szöveg az egyik oldalon: Pécs szab. kir. város pénztárjegye SZÁZ KORONA Pécs ingó és ingatlan vagyonával egyaránt szavatol ezen pénztárjegy értékéért. Pécs. 1919. évi december hó 27-én. polgármester főszámvevő főpénztárnok A másik oldalon: Pécs szab. kir. város pénztárjegye SZÁZ KORONA A jelen bankjegyhiány enyhítése céljából a város tanácsa az 1919. évi 3512. számú határozata alapján már kibocsátott 10 000 000 korona értékű pénztárjegyen felül 1919. évi április 19-én kelt 4114. számú határozatával legfeljebb további 10 000 000 korona értékű pénztárjegy kibocsátását rendelte el. E nem kamatozó pénztárjegyeket a város pénztárai 1920. évi július hó 30-ig fizetésként teljes névértékben elfogadják és lejáratkor a város azoknak törvényes fizetési eszközzel való beváltásáról gondoskodik. E pénztárjegy utánzása a büntetőtörvénykönyvbe ütközik. A pályázat benyújtási határideje 1920. évi január 10. napjának déli 12 órája. A pályázat titkos. A pályázók tehát terveik hátlapját és a nevüket és pontos címüket tartalmazó levélkét azonos jeligével lássák el. 8 A Pécs városi tanács 1920. február hó 8-án felvett „Jegyzőkönyve" tartalmazza az időközben beérkezett pályaművek értékelését, mely szerint: - Összesen 15 pályamű érkezett be és pedig 14 pályamű jeligével: Vénusz (25. ábra). Gyöngyös 19-20. ábra). Sub Rósa, Adél (5-8. ábra), Sopianae (11-12. ábra), Tisza virág. Június, Béke és munka (23-24. ábra). Ideiglenes (17-18. ábra), Nil Admirare (21-22. ábra), Kék-sárga (9-10. ábra. Ver Sacrum (15-16. ábra), önálló Pécs, XXVIII (13-14. ábra), és egy Pollák Lajos aláírással. - A bíráló bizottság a pályamunkák tüzetes átvizsgálása után egyhangúlag megállapította, hogy a következő jeligéjű munkák: a) Adél; b) Sopianae; c) Tiszavirág; d) Június,- e) Kék-sárga; f) önálló Pécs; g) XXVIII; h) Sub Rósa általában művészi munkák, amelyeket mint komoly munkákat külön bírálni kíván. - A fenti nyolc pályamű újabb alapos átvizsgálása után a bizottság egyhangú határozatával a legjobbnak, legművészibbnek és a kivitelezésre legalkalmasabbnak az „ADÉL" jeligéjű. Gebauer Ernő tulajdonát képező pályaművet találta és így a 16590/1919. számú tan. határozattal biztosított 1000 koronás pályadíjat fenti művész részére kiadandónak állapította meg. - Tekintettel arra a szép eredményre, arra a magas művészi színvonalra, amelyen általában a fenti 8 db pályamű áll, de tekintettel arra az ambícióra is, amellyel ezen pályaművek a kiszabott rövid határidőn belül készültek, a bizottság egyhangúlag azt a javaslatot teszi a város tanácsának, hogy a múzeum részére 3 drb. pályamű vásároltassák meg a következő minősítési sorrenddel: 1. Kéksárga; 2. Önálló Pécs,- 3. Tiszavirág. - A bíráló bizottság tagjai voltak: Dr Szőnyi Ottó múzeum igazgató, jogtanár; Arnhold Nándor főreáliskolai rajztanár; Börötzffy Károly főgimnáziumi rajztanár; Sikorsky Tádé Zsolnay gyári igazgató; Katona János tb. főmérnök. 9 A három megvételre felajánlott pályamű közül azonban csak a „Kék-sárga" jeligéjű került a városi múzeum tulajdonába. A másik két pénzterv - „Önálló Pécs" és a „Tiszavirág" - visszakerült a tervező művészekhez, mivel a város tanácsa által felajánlott vételárat kévéseitek. Ezek után a polgármester felszólítja a levéltárost: - a pályaművek bocsátassanak a pályázók rendelkezésére. 10 8 Ua. mint az előző. 9 PÁL. Polgármesteri iratok 1936/1920. sz. 10 PÁL. Polgármesteri iratok 4978/1920. vele 3012/ 1920. sz.