Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 29 (1984) (Pécs, 1985)

Művészettörténet - Láncz Sándor: Az Elvont Művészetek Csoportja

242 LÁNCZ SÁNDOR A két csoport mégsem választható el egymástól élesen, hiszen az Európai Iskola tagjai közül is néhányan teljesen elvont formarend szerint alkottak, s több olyan művész is volt, aki mindkét csoport kiállításain résztvett. Valamennyien - az Európai Iskola tagjai épp úgy> mint az Elvontak Csoportjához tartozó alkotók azt vallották, hogy az a képi rend, mely a reneszánsszal, s ezzel voltaképpen a polgárságnak a történelem színpadára lépésével alakult ki, s amely a korábbi korok szimbolikus művészetével a valóságos tárgyi világot állította szembe, a polgárság uralmával együtt idejét múlta. Ebből a tényből azonban a két csoport tagjai némileg eltérő következtetéseket vontak le. Az Európai Iskolához tartozó művészek is szakítottak a hagyományos szerkezeetű térábrázolással, s így a hagyományos idő-megjelenítéssel is, helyettük ikonikus jelek új rendjére építettek, de többségük megmaradt a mimetikus ábrázolásnál. Az Elvontak Csoportjának tagjai viszont azt vallották, hogy a társadalom bonyolult összefüggéseinek és rejtett rendjének a megmutatása, a dolgok korreláció-rendszerének a megjelenítése nem feltétlenül kötődik a dolgoknak maguknak a plasztikus ábrázolásához. A formák és színek, azok kiválasztása, csoportosítása és elrendetekkel" zaklassa önmagát és felebarátait, végre szabadon hihetett a neki tetsző abszurdumokban, felcserélhette a megértést a sokkal kényelmesebb és izgalmasabb „beleéléssel", élhetett a szavak „mágikus" jelentésével. És az irodalom, minden hibrid műfajok között a leghibridebb, vállalta a boltossegéd szerepét a nagy perzsavásáron. Bámulatos olcsóságával, milliós példányszámával odafurakodott az ember és a művészet, az ember és a tudomány, az ember és a politika és általában: az ember és az élet közé. Mindent megmutatott, mindent megmagyarázott, mindent értelmezett, ismertetett. Problémákat oldott meg egy-egy bravúros mozdulattal és kreált helyettük újakat és ha a közönség, a kis európai még nem szokta volna meg, hogy ne gondolkozzék, ne ellenőrizzen, hanem „élje bele" magát mindenbe, ami szépen, tömören, frappánsan, mélységesen, stb. stb. lett elmondva - az irodalom gondoskodott arról, hogy megszokja. Az eredmény : a XX. század mítosza; übermensch-pszichózis, fajelmélet, führerprinzip, Wotankultusz, V/l., V/2., V/3 ... Auschwitz és romhalmaz. Igen tisztelt Európai Iskola! Függetlenül attól, hogy nézetem szerint egyrészt a tudomány, másrészt a művészet fejlődése az egymással alkotott hibrid változatok fokozatos és ugrásszerű kiküszöböléséről egyértelmű, tehát ettől függetlenül, a mai Európának tiszta műfajokra és olyan gondolkodásmódra van szüksége, amely tiszta műfajokat képes termelni. Tehát: áttekinthető, ellenőrizhető fogalomrendszert és több természettudományt, hogy visszaszokjunk a korrekt agymunkához, hogy uralkodni tudjunk fantáziánk csapongásain ott, ahol arra szükség van, ahol abból csak kárunk lehet nekünk és mindannyiunknak és hasznuk néhány „okosoknak", akik bort isznak ... Irodalmat kevesebbet. És ha már az irodalom nem hajlandó megválni a kabbalizmustól, mint eszköztől, legalább problematikájában legyen korrekt. Mágikus szazése ugyanúgy szemantikai értékű, mint maguknak az élőlényeknek és a tárgyaknak az ábrázolása. Ezért szerintük elegendő a tárgyak egzisztenciájának a megragadása. Az ezt követő formák pedig egyaránt lehetnek organikusnak és anorganikusak, hiszen a formák is hordoznak esztétikai információt. George Santayana utal arra, hogy „a műalkotásnak nemcsak anyaga és formája, hanem asszociációs szférája is sugároz esztétikai energiát."

3 Az elvont művészek alkotásain látható formák nem fűződnek tárgyi képzetekhez, a szemlélőnek nem nyújtanak tematikus támpontot. A művek gyakran címtelenek, hogy még így is kerüljék az objektív világgal való asszociációt. Konstrukcióiknak első és legfontosabb ismérve a tagadás: semmiképpen sem lehet őket a bennünket körülvevő világ közvetlen ábrázolásának vagy akár értelmezésének tekinteni. A műveken egyfajta „romantikus érzelmi, sejtelmi hangsúlyozottság" (Kállai) uralkodik. Általában nyitottak, nem lehatároltak; sokszor szeszélyes, játékos elemeket fedezhetünk fel rajtuk. A vonalak és színek téri viszonylatokat - idő-viszonylatokat is - jelölnek. Élményeiket a tér felosztásával, a térfogatnak síkokra való bontásával és a síkok sajátos korrelációjával fejezik ki. Bár néhányuk - elsősorvait állítsa igazi eredmények propagandájának szolgálatába, így csak feleannyira lesz káros. Azokat a természetes emberi hajlamokat pedig, amelyek a tudomány és a mindennapi élet racionális területeire átültetve vagy átszöktetve ott metafizikát, babonát, esszéizmust, asztrológiát, politikai hisztériát, stb. produkálnak, hagyjuk kifutni ott, ahol szabad futásukat semmi sem gátolja és ahol nem szellemi korcsokat, hanem fantáziákat, lendületet, szimfóniákat, mélységet, fájdalmas szépséget nemzenek: a művészet-ben. Igen: több szabad művészetet. Talán így is mondhatnám : több t árgytalan művészetet; zenét, témátlan, vagy semleges témájú képzőművészetet és költészetet. így oda jutottunk, ahonnan elindultunk: egy bizonyos fajta művészet szeretetéhez. Itt a mi érintkezési pontunk. Másutt semmi; kevesebb, mint semmi: negatívum. És egyben negatívum azzal az európai szellemmel szemben, amelynek nevét kölcsönvettétek, és amely felett őrködnötök kellene vagy kellett volna. Ennyi negatívumhoz képest kevés nekem az a pozitívum, ami részetekről ennek a művészetnek ünnepélyes tisztelésében nyilvánul meg. Kevés nekem ahhoz, hogy -közöttetek maradjak. Budapest, 1945 dec 28-án 2 Az elvont művészet első magyar csoportkiállítása. Tájékoztató Kállai Ernő tanulmányával és tíz képpel, 1946. Az elvont, ún. non-figuratív művek interpretálása mind a mai napig a művészeti irodalom egyik megoldatlan problémája. A reneszánsz óta végbement fejlődést, mely a mű relatív autonómiájához vezetett, a modern művészet megkérdőjelezte. Az ennek nyomán kibontakozott, a színek, vonalak és foltok, valamint a plasztikai formák alakot, tárgyat többé nem imitáló képi világát a legújabb irodalom a kulturális mező egészébe illeszti be, s ennek részeként értelmezi. Ezt a problémakört napjainkra gazdag irodalom tárgyalja. 3 Idézi Hankiss Elemér: Pszichológia és irodalomtudomány. Valóság, 1967. 3.