Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 28 (1983) (Pécs, 1984)

Történettudomány - Füzes Miklós: Az ismeretlen Batthyány III. A Blackwell által összeállított jellemrajzok (folytatás)

178 FÜZES MIKLÓS Három nagy erődítmény kellett volna támaszpontnak Pétervárad, Arad (mely közel állt a kapitulációhoz)^

1 és Temesvár. Ez még tartotta magát, de csapatunknak a javasolt módon való összevonása, az ostromló hadmüvelet nagyobb eréllyel való vezetése hamarosan megadásra késztette volna a helyőrséget, élelmiszerhiány miatt. Tartani tudtuk volna az Al-Duna vonalát, s uralhattuk volna az Orsova hegyszorost, (Vaskaput FM) s végszükség esetén biztosítottuk volna a visszavonulást a török uralom alatt álló területekre. Nem szabad elfelejtenünk, hogy Törökország volt az egyetlen, akivel megmaradt a nyitott kapcsolatunk. Figyelembe véve az európai ügyek állását ebben az időben, ez óriási jelentőséggel bírt, mivel szerződést kötöttünk, hogy küllőidről fegyvert hozzunk be, s ezt csak Törökország határain keresztül tehettük meg. Ezek voltak az okai a terv elfogadásának. Azt is elhatározták továbbá, hogy amikor a csapatösszevonásokat végrehajtották, az első hadmüvelet feladata lesz Jellasich túlerővel való lerohanása és megsemmisítése. Ha egyszer megszabadulunk a bántól, meg lehet támadni az osztrákokat vagy az oroszokat. Mindenesetre, ha a Marost és Aradot tettük volna a hadmüveletek bázisává, hoszszú ideig folytathattuk volna a védekező hadviselést egy velünk szemben túlerőben levő csapat ellen; meglett volna az a lehetőségünk is, hogy növeljük és élelmiszerrel lássuk el seregünket. Meglett volna az az előnyünk, hogy vereség esetén is végsőkig ellen tudtunk volna állni Erdélyben, ahol rengeteg hegyi erőd van, s ez teszi alkalmassá a védekező hadmüveletekre, itt tisztességes eséllyel folytathattuk volna a harcot, s ez kedvező fordulatot hozhatott volna számunkra Európában. A tervet kifogásolták. Valóban megvolt az a hátránya, hogy az ország nagyobb részét kitenné az ellenség támadásának; cserbenhagyni a nagyobb részt, hogy megmentsük a többit; sajnos csak ez a megoldás maradt. Görgei terve, tekintve a helyi nehézségeket, nagyon szűk határok közé szorított volna bennünket. A hadviselésben is, mint bármely más dologban több tervet is lehet követni ugyanannak a célnak az elérésére. Nincs terv, melyet ne lehetne ellenezni valamilyen elfogadható indokkal, s visszautasításakor hivatkozni lehet annak valódi vagy feltételezett hibáira. Napóleon valaha azt mondta, hogy egy középszerű tábornok jobb, mint sok kiváló. Ami azt jelenti a stratégiai tervekkel kapcsolatban, hogy egy középszerű terv megvalósítva jobb, mint egy kiváló terv, ha az papíron marad. A tervet elfogadták a haditanácsban, a nehézséget az jelentette, hogyan szabaduljanak meg Görgeitől. Kossuth és a miniszterek is messzemenőkig meg voltak győződve arról, hogy rá kell kényszeríteni őt, mondjon le hadügyminisztériumi tisztségéről. Rábízni az összevont sereg parancsnokságát, azok után, amit jelleméről s katonai alkalmatlanságáról megtudtunk - egyszerűen őrültség. Másrészt viszont tartottunk attól, hogy egy külföldi (idegen) kinevezése gyanakvást keltene és fékvesztené az előítéleteket, s nem csekély zavart okozna, s ezt mindenképp figyelembe kell venni. Ezért aztán ezen az ülésen úgy határoztunk, hogy Mészárost kell kinevezni főaparancsnokká, Dembinszki látszólag vezérkari főnökként tevékenykedjék, de bona fide (jóhiszemű) parancsnoknak kell tekinteni. Mindkét kiváló tábornok ez alkalommal kész volt feláldozni személyes szempontjait a kötelesség szavának. Dembinszki beleegyezett, hogy alárendelt rangot viseljen, Mészáros pedig, hogy egy idegen vezetésének vesse alá magát, kinek tapasztalatáról s ítélőképességéről meg volt győződve, s kiben feltétlenül bízhatott. Elhatározták továbbá, hogy e terv bevezető lépéseként, Görgei seregének, amilyen gyorsan csak tud, a főúton, a Duna bal partján a fővárosba kell mennie. Ugyanezen a napon (június 29-én) késő este Csányit, a közmunkaügyi minisztert, Aulich tábornokot és Kiss tábornokot Komáromba küldték, hogy közöljék ezeket a határozatokat és a hadjárat tervét Görgeyvel, s ugyanakkor igyekezzenek rávenni őt arra, hogy elfogadja a haditanács döntéseit. Amikor visszatértek (30-án éjszaka), azt jelentették, hogy pontosan teljesítették feladatukat, de csak azt a lakonikus ígéretet tudták kihúzni Görgeiből, hogy engedelmeskedni fog a kormány parancsainak. Ez idő alatt Kossuth levelet kapott ettől az engedelmes tábornoktól, június 30-i keltezéssel, amelyben beszámol tevékenységéről a Rába (RAAB) mellett. Szokásos lakonikus modorában bejelentette, hogy a főseregtől elszakad, Kmety csapatával gyengítve visszavonta csapatait az elsáncolt táborba (Komárom előtt), s mivel Buda felé nyitva áll az út, az osztrák csapatok valószínűleg néhány napon belül elérik a fővárost. Azt mondta, javasolja, hogy a kormány Nagyváradon vagy Szegeden keressen menedéket, s Kossuth vonjon össze annyi erőt, amennyit csak tud. Közölte továbbá, hogy Kossuthnak nem kell aggódnia a fősereg miatt, arra ő maga ügyel, de azonnal szüksége van 10 millió forintra (1 millió font); s végezetül kertelés nélkül kijelentette, hogy nem a kormányért, hanem a népért harcol, s amikor ezt teszi, úgy véli, hogy a nép érdekeit segíti elő; s nem habozik letenni a fegyvert. Más szóval, azt mondta, hogy a kormánytól függetlenül fog cselekedni, egyezkedésre lép Ausztriával, ha ezen az úton érdekeit támogatva látja. Kossuth soha nem merte ezt a jelentést (levelet) teljes egészében (in extense) közölni a miniszterekkel, akiket csak arról tudósított a kabinetülésen, hogy a Rábánál történtek miatt, Görgei nem tudja tovább szavatolni a főváros biztonságát, ezért hasznosnak ítéli meg, hogy a kormány Nagyváradra vagy Szegedre tegye át székhelyét. Az, hogy Nagyváradra menjen a kormány, szóba