Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 27 (1982) (Pécs, 1983)

Néprajztudomány - Tarján Gábor. A Dél-Zselic népi építészete

A DÉL-ZSELIC NÉPI ÉPÍTÉSZETE 235 A zsupozást mindig nyár végén, ősz elején végezték, cséplés, masinálás után, a krumpliszedés megkezdése előtt. Egy egész ház zsupozása jó időben három embernek kb. két hétig eltartott. Egy faluban mindig akadt a zsupozásnak egy-két specialistája, aki a paraszti munka mellett az adódó munkákat elvégezte. A zsupozáshoz három ember kellett, kettő a tetőn dolgozott, egy meg létrán hordta fel a kész babicákat. A zsupozók fizetése a palázókhoz, a tetőfedőkhöz hasonlóan napi 4-5 gyalogos napszámnak felelt meg. Egy j° zsupfedél 15-20 évig is kitartott, nem rogyott el. Tíz év után általában már javítgatni kellett. A harmincas évektől új zsuptetőt már nem 20. Náddal pótolt, lerogyott zsupfedél, Vásárosbéc (ZJ) csináltak, csak javítottak egész a hatvanas évekig, a TSZ-esitésig. Azóta rozshoz nem jutnak hozzá, bár több gazda még ragaszkodna ehhez a tetőfedő eljáráshoz. Ujabban a könnyebben hozzáférhető náddal pótolgatják a még meglevő zsuptetőket. Bár a zsupozás ismerete a legutóbbi időkig a németség kezén maradt fönn, a terminológiában a magyar kifejezések öröklődtek át. Területünkön a hagyományos tetőfedési módok közül előfordul még a zsindelyíedés. Fenyőfából készült kisméretű zsindely használata a századfordulóig kimutatható. Alkalmazásában nyilván döntő szerepet játszott az a tény, hogy a Zselicben a fenyő őshonos és a famesterségek magas színvonalon álltak. A tetőfedésben azonban a zsindely használata a zsúpfedésnél jóval kisebb jelentőségű volt. Az épületeknek mintegy 15-20%-a volt zsindellyel fedve. Használatában - érdekes módon - nem említenek szociális különbségeket, paplakon éppúgy előfordult, mint istállón. A zsindely 30x10 cm nagyságú, oldalán behornyolt fenyőfa lapocska volt, melyet hézagmentesen illesztettek össze és szögeltek fel a lécezésre. A zsindelyfedés 20-25 évig is kitartott. Ahol a zsindelyek elhasználódtak, újakkal pótolták. Később kátránypapírt borítottak a tetőre. A múlt század végén jelent meg és vált általánossá területünkön a cserépfedés. A téglások cserépégetéssel is foglalkoztak. Az így készült cserepeket hazai cserépnek nevezték. Ez teljesen zsindely formájú és nagyságú volt. Később megjelent a gyári hódfarkú cserép is. A múlt századi cserépformák még ma is több épületen megtalálhatók. Századunkban a hornyolt cserép vált általánossá. Az egyéb tetőfedési módok közül területünkön előfordul a bádogfedés. A század elején városi (Szigetvár) és helyi (Somogyhárságy) bádogosok sokfelé készítettek bádogtetőt. Említik, hogy általában zsindelyes házaknál alkalmazták, gyakran a zsindelyezést le se szedve. 21. Eredetileg zsindelyes, majd bádoggal fedett, az 1860-as években épült ház, Somogyhatvan Munkaszervezet A házépítés az iparosok elterjedése előtt, a századfordulóig önerőből, a rokonság, a jóbarátok összefogásával történt. Kölcsönösen segítségbe mentek egymáshoz az emberek. Az ácsolás vált először specializált munkává, ezt ügyesebb faragó ember végezte, akit mindenhová elhívtak. Ö ismerte legjobban a különféle csapolásokat, összeillesztési módokat, irányításával folyt a faszerkezetek összeállítása. A földfalak építése szintén önerőből készült, a már említett nemek közötti munkamegosztás szerint. Vályogvetéssel a cigányok foglalkoztak. A kisebb épületekhez azonban az emberek saját maguk is készítettek vályogot. A századfordulón az építkezés munkaszervezete jelentősen megváltozott. A megrendelő iparosokkal készíttette házát, a segítség jelentéktelenné vált. Területünkön az iparosság főleg a németség lakta falvakból került ki, ahol a törzsöröklés következtében tradíció volt a másod-, harmadszülött fiú számára valamely ipari mesterség elsajátítása. A század első éveiben már jelentős számú iparos (kőműves, asztalos, bádogos, ács, bognár, stb.) mű-