Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 25 (1980) (Pécs, 1981)
Természettudományok - Horvatovich Sándor: Hazánk faunájára új és ritka bogárfajok a Dél- és a Nyugat-Dunántúlról, III. (Coleoptera)
78 HORVATOVICH SÁNDOR Malachiidae Apalochxus íemoralis Er. — Barcsi ösborókás: Középrigóc, zsombékos fúhálózva, 1979. VII. 26. (H & S) : 4. Hazánkban nagyon ritka faj, melynek az ökológiai értékelése kiegészítésre szorul. Már Kuthy (1896) összefoglaló munkája is tartalmaz a jellegzetes szikes alföldi tó- és mocsárvidékeken kívüleső lelőhelyei:: Pozsony. A faunafüzet készítésének idején viszont csak egy mohácsi és balatonlellei adat kivételével valamennyi más példányt az alföldi szikes tavak partján gyűjtöttek. így joggal volt hihető, hogy az f Apalochrus íemoralis Er. olyan sóigényű faj, amely nem képes semleges, vagy savanyú talajon megélni. Ezt az elképzelést módosítják a Barcsi Ösborókás területén füzes-zsombékos mocsaras biotópban gyűjtött példányok. Az itteni homoktalaj a felelős azért, hogy az egyébként sókedvelőnek tűnő faj itt előfordul. A Barcsi ösborókás egyéb fajok esetében is mutat némi rokonságot az Alföldi homokvidékekkel (pl. Oberea pedemontana Chevr.). Buprestidae Phaenops cyanea F. - Siófok, 1955. VII. (MM) ; Vendvidék: Szakonyfalu, száradó erdeifenyő-önkökön egyelve, 1978. VII. 13. (H & S): 2; Barcsi Ösborókás; Darány, a Szulokra vezető út mentén, erdeifenyő-törzsekről egyelve, 1979. VI. 26. (H & S): 4. Kaszab (1940) összegező faunisztikai cikkében — amely a TTM díszbogáranyaga alapján készült - Magyarország jelenlegi területéről csupán hét adatot közöl: Budapest, Isaszeg, Sirok, Bakony, Barabásszeg, Kispöse (ma: Gyöngyösfalu) és Nova. Ezek közül csak a legutolsó esik a Dél-Dunántúlra (Zala-megye). Mivel lue és erdei-fenyőben fejlődő fajról van szó az újabb lelőhelyek is ilyen erdőtípusokból várhatók. A Mecsek területéről és a Zselicből — ahol komoly erdei-fenyő állományok vannak még nem ismerjük. A tápnövénye miatt a Kárpát-medencében hegyvidéki eltérjedésű. Buprestis haemorrhoidalis Hbst. - Barcsi Ösborókás: Darány: a sellyei vasút fenyőből készült távíróoszlopain egyelve, 1979. VI. 27. (H & S) : 5; Kuti-őrház környéke, erdei-fenyves farakodónál egyelve, 1979. VI. 25. (H & S) : 2; Autóspihenő, 1979. VI. 27. fenyőből készült oszlopról egyelve, (H & S) : 2. Kaszab cikkében (1940) csak 11 hazai adatát közli, amelyből csupán kettő (Kaposvár és Pécs) esik a Dél-Dunántúlra. Hazánkban elsősorban erdei-fenyőben fejlődik lárvája. Ujabb elterjedési adatai nincsenek. B. octoguttata L. - Vendvidék: Szakonyfalu, erdei- és lucfenyves farakodó fáin egyelve, 1978. VII. 13. (H & S). Kaszab összefoglaló cikkében (1940) csak két ada a szerepel hazánkból (Kőszeg, Zirc). Ujabban előkerült a Déli-Bakonyból (Agártető, leg. Rosner István, Ádám László szóbeli közlése). Agrilus guerini Lac. — Barcsi Ösborókás: Középrigóc, zsombékos füzesben fűzfáról kopogtatva, 1979. VII. 26. (H & S). A most említetten kívül csupán egyetlen hazai előfordulása ismert: Bátorliget (a védett láp területén hamvasfűzről kopogtatva, 1949. VI. 25.-VII. 3. leg. Kaszab & Székessy). A „Bátorliget élővilága" c. könyvben a szerzők a sporadikus elterjedés és a faj tropikus fajrokonsága miatt „minden kétséget kizáróan őshonos harmadkori maradványelem"-nek tartják. Újabban a régi Karlovacon gyűjtött példányon kívül néhány egyéb helyen is gyűjtötték Jugoszláviában (Horvátország középső részei). Mivel a hazai fűzlápok bogárfaunisztikai kutatása meglehetősen elhanyagolt számos újabb hazai előfordulása várható. Ugyanez mondható el az európai elterjedéséről. A harmadkori őshonosság - véleményem szerint - a közelrokonnak látszó trópusi fajok rendszertani vizsgálatával is bizonyítandó, mert az szinte kizárt, hogy ez fossziliával nyerjen bizonyítást. Anthaxia morio F. - Kőszegi-hegység: Velem: Vidhegy, 1977. VI. 7., fűhálóval, (H). Magyarország faunájára új. Kaszab (1940) dolgozatában csak Romániai (Brassó, Hátszeg, Keresztényhavas) és szlovákiai (Trencsén, Vihorlat) adatok szerepelnek. A Kőszegi-hegység bogárfaunájával foglalkozó két dolgozat (Kaszab 1937, Csíki 1941) egyikében sem szerepel. Példányomat a TTM anyagával hasonlítottam össze, ahol van jól határozott példánya. Előfordulása még a Zempléni-hegységben is várható. Dermestidae Megatoma undata L. - Zselic Tájvédelmi Körzet: Ropolypuszta, fénycsapda, 1979. V. 27. A család TTM-ban lévő hazai anyagának feldolgozása még nem történt meg, így csak az irodalmi adatokra hivatkozhatom. Mivel rendkívül jellegzetes habitusú fajról van szó, az irodalmi adatokat megbízhatónak kell tekinteni. A Fauna Regni Hungariae-ban (Kuthy, 1896) három adata szerepel: Budapest, Isaszeg és Kalocsa. Egyetlen dél-dunántúli lelőhelye Simontornya (Pillich 1914). Egyéb faunisztikai adatát nem találtam hazánkból. Nitidulidae Brachypterus glaber Steph. - Villányi-hegység: Nagyharsány, fűhálóval, 1972. V. 15-16. (H). A család kárpátmedencei anyaga jelenleg külföldön van feldolgozás alatt, így az ottani adatok nem hozzáférhetők. A hazai faunisztikai irodalomban
