Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 16 (1971) (Pécs, 1972)
Néprajztudomány - Kresz, Mária: Egy mohácsi fazekasműhely termelése (1904–1912)
2 5 8 KRESZ MÁRIA las" című dolgozatomban a fazekasok emlékezetére támaszkodva megírtam. 5 E könyvelésből nemcsak az tűnik ki, hogy a mázzal dolgozó mohácsi „fazekasok" elsősorban tálasedényt készítettek, tehát voltaképpen „tálasok" voltak, hanem a tálasedény méretek szerinti összetételére is exakt adatokat nyújt. Az edények színére, díszítésére ugyan nem kapunk felvilágosítást a füzetből, azonban Vica néni visszaemlékezései és néhány magadíszítette tárgy szépen illusztrálja, melyik motívumokat kedvelték. 6 * * * Scheidler Alajosné Mitrovicz Éva 1877-ben született Mohácson, apja cipész volt, mostohaapja, Fleckenstein János azonban fakezasmester. „Fazekas", tehát nem „korsós", hanem mázzal dolgozó mester. Gyermekkorában otthon magyarul beszéltek, de tudott sokacul is, németül is. Az ipart még leánykorában mostohaapja műhelyében tanulta meg. 1894-ben ment férjhez Scheidler Alajos fazekashoz, aki említett jegyzetfüzetében erről is megemlékezik: „Egybekeltünk szeretett nőmmel szeptember 25-én 1894-ben. Első gyermekünk született 1895-ben ..." - majd felsorolja a gyermekek születési és halálozási adatait. A fiatal pár eleinte a mostohaapával együtt dolgozott, önálló „míhejt" még nem tudtak létesíteni. E korszakból származik egy családi fénykép, amelyen együtt vannak az öregek és a fiatalok, valamennyien iparosokhoz illő polgári öltözetben. A Duna-parton laktak, közel a sokac negyedhez, rajtuk kívül csak egy fazekasnak, Tischler Jánosnak volt ott műhelye. Mintegy két évig voltak együtt az öregekkel, azután 1896 táján feljebb költöztek hat házzal, a Simonovits-féle házba (ahol ma csónakház van). Simonovits nevével sűrűn találkozunk a jegyzetfüzetben, ő volt az edénykereskedőjük. Onnét a Rózsa utcába költöztek, ahol házat vettek. A Rózsa utcában töltött évekből származik a füzet. Mint a könyvelésből kitűnik, főleg „Simonovits István úrnak" dolgoztak, aki Zimonyba, meg Pancsovába szállította az edényt. Emlékezet szerint: „Simonovics István korsósból lett kereskedő. Dereglyével Komáromból hozta a fazekakat, ott vette meg a dereglyét és levitte egészen Sulináig, és ott átadta a dereglyét is, az idényt is. Akkor már elvitték a bosnyákok tovább. Az megállt itt és tányérokat, korsókat, éjjelit, később köcsögöt is (rakódott)." - A másik kereskedő, Tóth Mihály eredetileg szintén korsós volt, ő vagonba szállította az árut, emlékezet szerint Törökországba. Mikoláczi fazekas és kereskedő Boszniába járt, vagonnal vitte az edényt. Jordán Józsefné, mohácsi fazekas özvegye, „vásári" árut vett és helyben árulta. Akkoriban Scheidlerék emlékezete szerint Mohácson a korsósokon kívül 25-30 mázas edényt égető „fazekas" dolgozott. Többségük áruja a balkáni or5 Kresz Mária, Fazekas, korsós, tálas. Ethn. LXXI. (i960). 297-379. 6 Néprajzi Múzeum gyűjteménye, ltsz. 68.45.20 - 68.45.22. szagokba, sőt a Duna deltájában lévő Sulinán keresztül hihetőleg Törökországba került. Voltak török kereskedők is. „Vitfcák a törökök is az edényt. (A mohácsi fazekasok közül) Hárman-négyen mentek ki a piacra, a többi mind dereglyére dolgozott." 1912-ben végeszakad a füzetnek. Ebben az évben a család Dunaszekcsőre költözött. Fiúk, Nándor, fiatal özvegyember, egy ideig hajós volt, de azután apjával együtt a fazekasműhelyben dolgozott. Szekcsőre még kétszer eljött Simonovics edényért, de azontúl már nem neki árusítottak. Valószínűleg az 1912-13-as balkáni háború akasztotta meg a dél felé irányuló kereskedést. A család azonban azzal indokolja az elköltözést, hogy a Duna túlsó oldalán lévő hagyományszerető Szeremle igényeit akarták kielégíteni. „A szeremleiek hívtak minket Szekcsőre, a szeremlei népek, meg a szekcsőiek, hogy őnekik ne kelljen lejönni Mohácsra." Az agyagot a szomszédos Bár faluból hordták. Szekcsőből kiindulva a környező helységeket járták edényeikkel. Amikor először elmentek Nagybaracskára, - emlékeznek vissza, - a bajai fazekasok mindjárt hazamentek, mert nem tudtak versenyezni árujukkal; az első két alkalommal délelőtt tíz órára már mind eladták az edényt. „A bátai, bátaszéki vásár is nagyon jó volt", - mondja Vica néni. Ennek az időnek emléke berámázott fénykép: a szekcsői ház, előtte a háromtagú család, a férfiak sáros kötényben, az udvaron és a fészerben száradó tálak, tányérok tömege és oldalt a fehérre meszelt égetőkemence. A szekcsői évek nagyon jól beváltak. - „Ha öreganyám nem hív viszsza, akkor most is ott maradtunk volna. Anyám nem hagyott békén: Gyertek vissza." A világháború után, 1920 táján költöztek vissza Mohácsra, a Munkás utcába, ahol egy fazekasüzem létesült, az ún. „Turul", ahová ők is, más mohácsi mesterek is dolgoztak. Onnan másik házba mentek, végül a Tompa Mihály utca 38. szám alá költöztek, ahol a gyűjtés idején laktak. 1937-ben meghalt Scheidler Alajos, halála után özvegye még öt évig, 1943-ig folytatta az ipart. 1943-1954 között már nem dolgozott a műhely, ezekben az években Vica néni mások edényével járt vásárokra és „faluzni", Somogy, Baranya, Tolna megyékbe, Bácskába. Amikor az 50-es években Horváth János korsós a Népművészeti Vállalat számára mázas edényeket kezdett égetni, Vica nénit hívta el, hogy régi módon, régi gyakorlatával újra „cifrázza" a tálakat, tányérokat. * * * Scheidler Alajos fazekasmester 1904-től 1912-ig vezetett könyvelése egyedülálló forrás a termelés mennyiségére, értékére, a kereskedelem irányára. E keménykötésű füzetbe tételenként bevezette, melyik edényből hány darabot adott el, milyen áron, név szerint megnevezve a kereskedőt, olykor az eladás illetve a fizetés időpontját és azt, hogy merre vitték az edényt. E tételek elemzéséből érdekes tanulságokat tudunk levonni.
