Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 14-15 (1969-70) (Pécs, 1974)

Néprajztudomány - †Bodgál, Ferenc: Borsodi adatok az aradi vértanúk nótájához

BORSODI ADATOK AZ ARADI VÉRTANUK NÓTÁJÁHOZ BODGÁL FERENC AZ ARADI VÉRTANUK Népi kéziratos verseskönyveinkben szép számmal található egy olyan többversszakos dal, amely az aradi tizenhárom vértanúról szol. A kutatókat sokszor foglalkoztatta a mű szerzőjének kiléte. Űjváry Zoltán is foglalkozott a kérdéssel (Az aradi vértanúkról szóló dal müköltői eredetéhez. Ethn. 19У5. 91—95.). Az ismert szövegeket összehasonlította Lévay Józsefnek. ,,Az aradi nap" című, 1854—1864 között írott versével (Lévay J. összes Költeményei II. Bp. 1881. 102—107.). Megállapította, hogy Lévay, aki maga is résztvett a csatákban, egy, a nép között élő történetet dolgozott fel, s ez jutott aztán ismét vissza a néphez. Meg kell említenünk, hogy az aradi vértanúk nótája Borsodban több helyen is ismeretes lehetett. „Aristogonton" néven egy miskolci tanárember közölt népdalokat a szabadságharc idejéből (Szabadság, 1898. agusztus 3.) és a következőket írja: „Ebből az időből való az a dal is, mely az aradi tizenhárom tábornok szomorú esetét éneli meg. Sajnos, ennek csak az első és utolsó versszakát tudom, mely így hangzik: Jaj de búsan süt az őszi nap sugara, Az aradi vártömlöcznek ablakára. Szánja azt a tizenhárom magyar vitézt, Ki a tömlöcz fenekén már halálra kész. Az utolsó versszak: A ki a többi részét is tudja, igen jól teszi, ha közli." Aristogonton cikkére Porcs János, ugyancsak miskolci tanár, reflektált, aki a következőket írja: „A 13 vértanú halálára írt gyászdalt nem találtam meg jegyzeteim közt; valószínűleg az árvízkor veszett el. Ezt is csak emlékezetből írom tehát le, mint a többit. Abban az időben azt hallottam, hogy ezt vármegyénk szülöttje írta. Nevet nem írok, mert az emlékezet nem mindig csalhatatlan." (Szabadság, 1898. aug. 6.) 1849. október 6. (1) Jaj de busán süt az őszi nap sugara Az aradi vártömlöcznek ablakára. Szánja azt s tizenhárom magyar vitézt, Ki a tömlöcz fenekén a halálra kész. (2) A magyarnál volt mindenik generális, Diadalmas, győzedelmes száz csatán is. Bátran néztek szeme közé a halálnak, Hiszen vele szemközt nem csak egyszer álltak. (3) Elitélték sorba mind a tizenhármat, Szőttek-fontak a nyakokba ezer vádat. Elnevezték felségsértő pártütőknek, Hogy a magyar szabadságért harczra keltek. (4) Nyílik már a tömlöczajtó vasas zára, Jertek, jertek hős magyarok a halálra! Búcsúzzatok el egymástól mindörökre. Ugy menjetek, ugy szálljatok jobb életre. (5) Ki is mennek vérző szívvel halaványan; Elbúcsúztak egy-két szóval katonásan: „Jerünk pajtás az Istenhez, fel az égbe, Hadd fordítsa szemeit a magyar népre i" (6) Óh mi boldog, kit előre nevezének, Hogy a halált legelőször ölelné meg. Jaj de bezzeg kit végsőnek hagytak hátra, Hogy bajtársi szenvedését végig várja. (7) Damjanicsot hagyták végső vértanúnak, Hogy érezze kin ját, terhét a bosszúnak. Kegyetlenül haragszik rá minden német, Számtalanszor földig verte ő kémeket. (8) Ott áll köztök mankójára támaszkodva. Mint egy dülőflében lévő templom tornya, Mint egy tigris, mely vas közé vagyon zárva, Ingerkedő gyermeksereg játékára. (9) Mintha a mit szenved, nem is halál lenne, Mintha nem is sírba, hanem bálba menne. A németek buta képpel bámulnának, Hogy vigan mond jóéjszakát a világnak. (10) „Dörgő villám! Ezek hát az én biráim, Kiket összetörtek gyenge katonáim? Mondhatom, hogy derék hősök, szép vitézek; A lelkem is sir bennem, ha rajok nézek." (11) És körülnéz oly merészen, oly bátran. Mintha volna kouyédi közt uj csatában. Bajtársai mind ott függnek már előtte, Öl is viszik, ő is megyén már előre. (12) És megáll az akasztófa közelében, Megöleli, megcsókolja keservében. „Isten hozzád szabadságnak keresztfája! Rajtad halok meg hazámért, nem hiába." Aradi vár, aradi vár sík mezője, Magyar hősök örök gyászos temetője Virítson a te tájékod vérvirágot, Hogy elfelejthetetlen legyen e mély bánat.