Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 14-15 (1969-70) (Pécs, 1974)

Néprajztudomány - Mándoki, László: Az aradi vértanúk nótájának kérdéseihez

AZ ARADI VÉRTANUK NÓTÁJÁNAK KÉRDÉSEIHEZ 229 FÜGGELÉK Az aradi nap 1849. okt. 6. Lévay Józseftől Jaj ! be búsan néz az őszi / Nap sugara Az aradi vártömlöcznek / Ablakára; Fogva ül ott tizenhárom / Magyar vitéz S a hazáért ma vérpadra / Föllépni kész. Seregünkben mind vezér volt, / Hős, hatalmas. Száz csatán is győzedelmes, / Diadalmas. Bátran néznek szeme közé / A halálnak; Vele szemben nemcsak egyszer: / Százszor álltak. Elitélték minnyájokat / Nagy titokba', Szőttek-fontak hamis vádat / A nyakokba, Bélyegezték felségsértő / Pártütőknek, Hogy a tiprott szabadságért / Kardra kőitek. S uram fia! az ítélet / Gyász bitófa, Mintha rablók, útonállók / Lettek volna; Mintha méltók sem volnának / Egy lövésre, Katonához: férfiúhoz / Illőbb végre. Csikorog a tömlöczajtó / Vasas zárja, Jertek, jertek, hű vitézek / A halálra! Búcsúzni kell itt egymástól / Mind örökre, Meg van ásva sírotoknak / Néma gödre. Jer, Kis Ernő, Aulich, Schweidel, / Jer, Nagy-Sándor, Hős Damjanich, Török, Lahner, / Knezits Károly, Vécsey, Pöltenberg, Lázár, / És Dezsőfi, S gróf Leningen, hir s dicsőség / Ismerősi! Kijövének vérző szivvel, / Haloványan; Kezet fognak, könyeznek is / Egynéhányan: De az a köny nem a bánat / Gyönge habja, Egy sincs köztük, a ki hitét / Megtagadja. Most a búcsú már csak egy-két / Katonás szó, föld zajából, fel, magasba / Messze hangzó. .,Isten áldjon! együtt leszünk / Fent az égben, Élő tanuk árva hazánk / Szent ügyében." És lépdegél a keserves / Útra sorba A vértanuk dicsőülő / Kis csoportja. Csak egy lépés a bitóról / A menny tája, Elrepülő szellemüket / Angyal várja. — Mind pihen már. Egy maradt még / önmagában; Hősek hőse, félisten volt / A csatákban: Damjanich az, — bosszúsak rá / Vérbirái, Hej, előtte meg se birtak / Egykor állni. Hű bajtársi zord halálát / Nézze végig, Haljon újra mindenikkel, / Ugy itélik, Lelkét gyötrő kin tüzében / Hadd füröszsze, Szörnyű kétség, vad rémület / Törje össze. S áll közöttük béna mankón / Támaszkodva, Mint leomlófélben álló / Templom tornya, Mint oroszlán, mely vas közé / Vagyon zárva, Ingerkedő, dévaj sereg / Játékára. „Első voltam én a harczon, / Jól tudjátok; Utolsónak mért hogy épen / Most hagyatok? Jól van igy is; mindenütt csak / Azt kerestem, Hogy ha esem, oh szabadság! / Értted essem!" S bátran föllép, égi fény gyúl / Hős szemében. Hóhéra meg reszket, sápad / Félelmében. „Bátorodjál, szegény pára! / Mit félsz nálam? Jól vigyázz, hog3

r föl ne borzold / A szakállam!" S oly vigan megy, mintha menne / Vigalomba, Nem rabszolga-kézzel ásott / Sírhalomba, Mintha mi sem vonzaná e / Föld határán S bús hazáját váltaná meg / Vére árán. — És röpiti szellemét az / Angyal szárnya, S a kinyilt menny becsukódik / ö utána. Arad felett zajlik sűrű / őszi felleg, Benne vihar, benne villám / Harczra kelnek. — Aradi vár, aradi vár, / Halál völgye, Honszeretet, vértanúság / Szentelt földje! Viruljanak környékeden / Vérvirágok, örök emlék s hála könyjét / Sirni rajok! In: A Honvédmenház könyve. Szerkesztette Tóth Kálmán. Pest, 1870. 87—90.