Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 14-15 (1969-70) (Pécs, 1974)
Régészet - Bándi, G.–Kovács, T.: Adatok Dél-Magyarország bronzkorának történetéhez. (A Szeremle-csoport)
(A SZEREMLE CSOPORT) 103 színűség szerint a vatyai kultúra egyik határmenti lelőhelye lehetett. Ezen alaplakossághoz, talán épp a ma még bizonytalan Szőreg-gerjeni történeti események kapcsán szórványosan, illetve egy bizonyos időpontban, egy kisebb zárt szőregi közösség csatlakozhatott. Tekintettel a Szeremle csoport kezdetének fiatalabb időrendi helyzetére, e két népességgel szemben, a temető legfiatalabb időszakához a vatya-szeremlei, illetve a zárt szeremlei sírok, temetőrészek tartozhattak. (1. kép) b) A kelebiai temetővel kapcsolatban érintett Vatya-Szeremle viszony néhány érdekesebb összefüggése is, a két kultúra elterjedésének vizsgálatával közelíthető meg. A vatyai törzsterület körülhatárolásánál, az elterjedési területen megfigyelhető erődített teleprendszert kell kiinduló pontnak tekinteni. Ez a jól nyomonkövethető védelmi vonal nyugaton a Mezőföld peremét követve Dunakömlődnél lépi át a Dunát, délkeleten a Hajós-Alpár vonal jelenti hatáO VATYAI HAMVASZTÁSOS SÍROK • HAMVASZTÁSOS SÍROK SZEREMLEI LELETEKKEL. ZSUGORÍTOTT CSONTVÁZAS /SZOPEGI/SIROK 1. kép. A kelebiai bronzkori temető térképvázlata (Zalotay Elemér nyomán) rát, majd a Tiszától északnyugat felé fordulva a Ceglédberceli dombvidék lábánál halad és a Csepel-sziget északi végénél éri el ismét a folyót 18 . Határozottan megfigyelhető azonban, hogy e földvárakkal övezett elterjedési terület K-DK-i elmozdulásának- időpontja és mértéke is szoros összefüggésbe hozható, a mészbetétes edények népe, északdunántúli csoportjának Esztergom környékéről kiinduló menekülésével. Ez a folyamat, mely jellegzetes kerámia leletekkel pontosan követhető, egyrészt egyik mozgatója lehetett a vatyai népesség D-DK-i előnyomulásának, másrészt kiindulásnak tekinthető a Szeremle csoport sajátos formálódásában is 19 . Természetesen időben is régebbinek kell tartanunk, a vatyai lakossággal együtt mozgó északdunántúli népesség, kezdetben csupán szórványos alföldi megjelenését, a vatyai kultúra új területi hódításait (Reinecke BB I első felével párhuzamosítható időszak). A Szeremle csoport kialakulása és sajátos anyagi kultúrával való megjelenése a Sió-vidéken és a Duna balpartján, csak az északdunántúli lakosság jelentősebb tömegben történő mozgásával képzelhető el. A Szeremle csoport, lényegében megtartva anyagi kultúrájának északdunántúli vonásait, épp az erődített telepekkel határolt eredeti törzsterülettől délre fekvő vatyai lelőhelyek körzetében telepedett meg 20 . Több lelőhely tanúsága szerint, — Dunapataj-Csordaút, Dunapataj -Szelidi-tó, Szeremle, Hajós-Híld, Kelebia, Tompa, — a területi fedésen túl, közös lelőhelyekről, "közösen használt temetőkről is beszélhetünk a két népesség esetében. Ez a régészeti megfigyelés, mely a már részletesebben elemzett keiebiai temetőben igen jól bizonyítható, természetesen felveti a két nép azonos területen kialakult viszonyának kérdését is. Tekintettel arra, hogy e dunamenti területen a Szeremle csoport betelepedéséről beszélhetünk, említést érdemel az is, hogy e viszony miként mutatkozik a két nép leletanyagában. A vatyai kerámiaművességben nem mutatható ki egyetlen olyan forma vagy díszítési sajátosság sem, mely azt jelezné, hogy szeremlei jellegzetességek átvételéről, „beépüléséről" beszélhetnénk. À vatyai törzsterület több lelőhelyén viszont szeremlei edények kétségtelen használatát bizonyíthatjuk: 1. Csongrád-Felgyő. 2. Dunapentele-Kosziderpadlás (IX. t. 10.) 3. Igar-Vámpuszta-Galástya (2. kép.), 3/a. Izsák, 4. Kiskőrös, 5. 18 F. Petres, F.—Bandi, G., AÉ 96 (1969) 169—., Kovács, T., AÉ 96 (1969) 161—. 19 Bandi, G.. Móra Ferenc Múzeum Évkönyve 1969/2. 50—. 20 Vö. 17—19. jegyzetek anyagával és térképeivel.
