Janus Pannonius Múzeum Évkönyve (1967) (Pécs, 1968)
Muzeológia - Zentai, János: Fejfaarchívum Pécsett
FEJFAARCHÍVUM PÉCSETT 243 szempontból Egyetembe vehető 'temetője van. Ehhez jön még az erdélyi unitárius magyarság (ezek pontos temetői adatait még nem sikerült, kielégítő aidatok hiányában megállapítani. Létszámukat tekintve legalább 100, de inkább több van). Tekintetbe véve azt is, hogy a: nagyobb településeknek néha több temetője van, durván számítva mintegy 3000 temetővel ikell számolгажик. Vegyünk most egy nagyon alacsony átlagszámot, temetőnként 30—40-et, ez mintegy 100 000 fejtfiáit jelent! Láttuk fentebb, hogy archívumunkban mintegy 500 temetőből 3500 fejífalfényképünk van meg. Vegyünk ehhez az általunk még nem isimért gyűjtemények adataiként kb. 300—400 temetőt, vagy 1500—2000 fejfiával, akkor is a temetőiknek még kb. a 2/3-áiból nincs adatunk, az összfejfáinknak pedig ismerjük mintegy az б—6%-át! (Nem is a kisebb arányú utóbbi szám az elriasztóbb — erre majd alább kitérünk.) A fejfakutatást nem végeizihetjük »képviseleti« alapon. Vannak egyes néprajzi jelenségek, amikor egész országrésziekben beszélhetünk — pl. dunántúli ház, alföldi konyha, erdélyi eke sítib. Vannak mások, amelyeik egyes kisebb néprajzi csoportokra korlátozódnak — pl. ormánsági, sárközi, kalotaszegi népviselet stb. Az ilyen esetekben lehet arról szó, hogy egy-egy jellegzetesebb településen folytatunk vizsgálatot, s az ott szerzett tapasztalatok alapján képet alkothatunk magunknak a nagyobb terület összképéről (persze ez esetiben is csak fenntartással). A fejfakutatás terén ezt a rendszert nem követhetjük. Az tény, hogy vannak alaptípusdk, amelyek nagy területen jelentkeznek, de ezeken belül a fonrnaváltozatofcnak olyan töménytelen gazdagságával találkozunk — s ezek gyakran annyira elütnek az alaptípustól, s még hozzá szinte temetőnként változnak is, hogy teljesen hamis képet kapnánk, ha vizsgálódásainkat nem a lehető legsűrűbb kutatási hálózat alapjián végeznénk. Már csak ezért is kell nagyon elnagyoltnak tekintenünk a már említett Baliassa Iván-cikk megállapításait, hiszen ő csak 173 temető (vallójában még ennyi sem!) adatait használta fel, — ez bizony még a f őtípusok pontos megállapításához sem mondható elegendőnek. Mentségére legyen mondva, abban az időpontban az volt a majdnem minden fejfaanyag, s hogy csak ennyi volt, nem az ő hibája. Tehát mint látjuk, van még mit gyűjteni! A mellékelt térkép mutatja, hogy még mennyi szűz terület van, de hogy'mennyi az a temető, amely feltártként szerepel, és a gyűjtött adat nem felel meg a szakszerű kívánalmaknak, az viszont nem tűnik ki. A fejfák nagy száma kevésbé elriasztó, mint a temetőké. Gyűjtésünkben ugyanis nem a számszerűségire kell mennünk, heneni a minőségre. Teljesen felesleges egy-egy — különösen nagyon is közönséges, keveset mondó, sőt mutató — fejfaformát tízszer, húszszor, ötvenszer, vagy talán még többször lefényképezni. Ha a munkánkat szakszerűen végezzük, ismerünk, követünk valami rendszert, úgy teljesen elegendő, ha csak feljegyezzük az egyes egyszerű forma.változatok temetőnfcénti jelenlétét. Archívumunkat ezek ifigyelembevételével fejlesztjük. Bár az egyes külföldi kutatások egyelőre szinte áthághatatlannak látszó akadályokba ütköznek, .a gyűjtést lankadatlan erővel folytatjuk. (Kapcsolatok kiépítése. Csak »vidéki« múzeum vagyunk. Lehetőségeink korlátozottabbak, mint egy országos szervé. Ezért lenne nagyon fontos, ha társszerveink több megértéssel figyelnék munkáinkat, és adnák meg a tőlük telhető, általunk joggal elvárt segítséget. Tartozunk az igazságnak, ha azt is megemlítjük, még elég kevéshez fordultunk eddig fcérelemniel. De e néhánytól vajmi kevés, a semminél alig több segítséget kaptunk. Sajnálatos ez a helyzet az országos intézménnyel, a Néprajzi Múzeummal kapcsolatban is. A neim teljes gyűjtő névsoron kívül szinte semmit, egyetlen fénykápmásolatot sem sikerült kapnunk eddig. Vaj'on mi válthatja ki az ilyen okokat? Meg nem értés? Csak nem féltékenység? Mert rosszindulatot nem tudunk feltételezni. Sokkal jobb a kapcsolat a Magyarországi Református Egyházzal. Különösen a gyűjteményi főigazgató, dr. Esze Tamás megértése nyújtott már sok erkölcsi segítséget, hathatósan támogatva munkánkat. A Tiszáninneni Egyházikerülettel a szívélyes jőviszony ellenére sem sikerült még eddlig munkánkat közös nevezőre hozva reális eredményt elérni. Pedig Sárospatakon, a volt ősi református kollégiumban van a miénk után talán leggazdagabb, mindenesetre a legegységesebb fejfa-tfényképgyűjtemény. A keleti Felső-Magyarország 137 temetőjéből van eddig adatuk, és a gyűjtésit folytatják tovább. Sajnos a Tisztántúli Egyházkerületnél ímeg éppen meg nem értést, elzárkózást találtunk. A leghálásabb köszönet illeti dr. Kormos Lászlót és dr. Koczogh Ákost. Az első a Nagykunsági Egyházmegye (tevéitárában elhelyezett 27 temetőre kiterjedő több mint 700 db saját gyűjtési ifejlfa'fénykép átengedésével nyújtott hozizáhascinlrtihatatianul nagy segítséget archívumunknak. A második szintén önzetlen segítséggel gyarapította mintegy másfélszáz fényképpel gyűjteményünket. Kapcsolatunk, és ennek nyomán kutatásunk egyik teljesen új iránya az amerikai magyarság. Több tízezer magyar református él az újhazában, gyakran egyháziilag szervezett tömbökben. Magyar testvéreink oda is elvitték népi hagyományaink egy részét, amelynek nyomai még megtalálhatók, csak 'éppen keveset törődtünk eddig vele. Ez áll a. fejfakutatásra is. Kapcsolataink kialakításának még csak a kezdetén vagyunk, de
