Janus Pannonius Múzeum Évkönyve (1967) (Pécs, 1968)

Muzeológia - Zentai, János: Fejfaarchívum Pécsett

FEJFAARCHIVUM PÉCSETT ZENTAI JÁNOS A magyar néprajztudomány fellendülésével a XIX. sz. második felében a feji a felé ás mindinkább kiterjedt a figyelem. A néprajzi folyóirat taink — Ethnognaphia, Néprajzi Értesítő — megindulásával a gyűjtött anyag közzététele is egyre több teret, kapott. Itt-ott találkozunk közlésekkel élőbbről is, útirajzokban, leírásokban — mint pl. Orbán Balázsnál a Székelyföld leírásában. A magyar fejfakutatás teljesen egyéni elgondolások alapján folyt, mondhatnánk — rendszertelenül, minden nagyobb koncepciót nélkülözve. Nagyon sok kutató csak kuriózumokra terjesztette ki [figyelmét, a »látványosabb« darabokat adta közre. Áll ez a leggazdagabb ilyennemű publikációra, a Mailonyay-féle kiadványra. Minden 'tudományosabb igény mellőzésével közölteik szemre tetszetős fejfaképeket, sokszor még az olyan legelemibb követelményeket is kihagyva, mint a lelőhely pontos megjelölése. (Pl. Maionyaynál is ilyen helynevezések: Ormánsági, kalotaszegi, vagy léppen baranyai.) Az ilyen hiányosságok még érthetők a kimondottan népművészeti kiadványokban, de sajnos szakközleményekben is lépten-nyomon beleütközünk az ehhez hasonló — és itt már több mint hibának mondható — hiányosságokra. Népsizerűsítő kiad ványokbain f oirdul elfő gyakran, hogy átvesznek adatokat másik publikációból, hiányosságaikkal együtt. Az ilyen — néha többszörös — átvételek még tetőzik is a hibákat, melyek következtében teljesen bizonytalanokká, válnak egyes adatok. A közreadott cikkek túlnyomó része csak leírás jellegű. Egyes kutatók felvetnek bizonyos problémákat, de azok megoldására már nem válrialkoznak, vagy a kezdeti nehézségek előtt megtorpannak. Csak kevés kutató van, aki mélyebben hatol a fejfa-kérdésbe (Győnffy, Solymossy, Csalog J.), de a teljes anyag számbavételének hiánya náluk is csak részeredmény ékre vezetett. A II. világháború után Balassa Iván kísérelte meg szintézisbe foglalni a magyar temető, illetőleg fejfakutatás eredményeit orosz; nyelven a Folia EthnogiraphiiGa4>ain. De a néha aimúgyis hiányos forrásanyag sokszor kritikátlan átvétele és felhasználása, folytán nála is kiütköznek a fenti hibák. Az említett kutatásoknak még egy sajnálatos hiányossága, hogy egy-egy kisebb területre, néha éppen csak egyetlen temetőre

1 korlátozódnak. így fordulhatott elő, hogy egyik-másik »divatosabb^ terület, temető 'többszörös vizsgálat, sőt közlés alá került (pl. Kalotaszeg, hogy Albertirsát, Szatmáresekét ne is említsük), míg más hatalmas területek maradtak teljesen parlagon. Baranya 'megye is ilyen nagyon elhanyagolt terület maradt fejfalkutatás terén a legújabb időkig. A leggazdagabb ilyen tárgyú kiadvány, a már említett iMalonyay-féle, elég sok anyagot közöl Baranyából, de a már szintén említett hibákkal terhes volta miatt tudományos feldolgozásra nagyon kevéssé alkalmas. Másik, ennél összeibasoinlíthatatlainul értékesebb ilyen tárgyú munka Kiss Géza Ormányságában, illetve Tájszótárában találkozunk fejfákkal, de sajnos csak négy fényképpel. Néprajzosaink figyelme ezit a területet elkerülte. Gsalk a JPM Néprajzi Osztályának megszervezése után jutott múzeumunk komolyabb anyaghoz. Kodolányi János osztályvezető az 1960-es években három temetőből mintegy 150 fejfafényfcépet gyűjtött be. Ez a munka is félbeszakadt, kielégítő adatgyűjtés ezzel kapcsolatban sem történt. A helyzet csak 1962-ben javult, amikor e sorok írója felgyűjtötte az Ormánság 51 ternetőjének minden fejfaf опта ját, 'és a fényképezett fejfák lényeges adatait is. Ebből egy tanulmány született, amely az évkönyvünk 1963. évi kötetében jelent meg. 1963/64. évben ezt követte a megye többi, valamennyi református temetőjének — számszerint 115 — felkutatása, a fejfaformák fényképeaése, ezek adatainak gyűjtése. Ez már megvetette a további magyabbszabású tudományos munka alapjait. A gyűjtemény maga oly nagyszabású a maga nemiében, hogy ilyennel egyetlen magyarországi múzeum sem rendelkezik. De ez íis csak egyetlen múzeum, 'ennek illetékességi területéről felgyújtott anyaga. A jövőbeni, korszerűbb kutatásoknak nagy akadálya, hogy az összegyűjtött anyag szétszórtan található meg, részben különféle kiadványokban, mint a múzeumiok és más intézményék adattáraiban, sokszor magánosok gyűjteményében.