Janus Pannonius Múzeum Évkönyve (1959) (Pécs, 1960)

ifj. Fehér Géza: A Pécsi Janus Pannonius Múzeum hódoltságkori török emlékei

HÓDOLTSÁGKORI 55.452. С: 2. kép 2), párhuzamai azonban szép változatban találhatók az esztergomi vörösrézedények között is (8. kép 1—4, 22), többször csonkakúp alakú, alacsony talpon álló edények alakjában (8. kép 7—8). Ugyanebbe a csoportba kell sorolnunk egy kanna-fedelet is (XI. t 3), amelynek kupakjához hasonló kupakot az esztergomi múzeum egyik edényén is láthatunk (8. kép 3). A pécsi török rézedények nagyobbik része a konyhaedények közé sorolható (XI. t. 4, 6—9). Ide tartozik két lapított gömb alakú tál (XI. t. 4, 6), amelyhez hasonló került elő Ajnácskő várából (MNM ltsz. 125/1890. 7) és ismeretlen lelőhelyről, de ugyanilyen ismeretes az esztergomi gyűjteményből is (8. kép 14, 26). — Talán a legjellegzetesebb török vörösrézedény azonban egy öblös, zömök füles üst (XI. t. 7), amely hódoltságkori várainkban gyakori lelet. Legközelebb áll hozzá az esztergomi anyag néhány edénye (8. kép 31— 32, 40—41). Igen érdekes még az a lapított gömbtestű, széles, hengeres nyakú bögre is 31 Amint a tanulmány gazdaságtörténeti összefoglalásában látni fogjuk, Magyarországon csupán néhány topográfiai adat őrizte meg a törökkori rézművesség emlékét. A múzeumi gyűjteményekben levő vörösrézedényekről ui. nem dönthető el, hogy hazai készítmények-e, illetőleg semmi olyan technikai jellegzetesség sem fedezhető fel rajtuk, amelynek az alapján a hazai készítményeket meg tudnánk különböztetni a behozott árutól, hódoltságkori török rézműves műhelyének pedig mindeddig nem sikerült nyomára akadnunk. így tehát ahhoz, hogy a hódoltságkori rézművességről némi fogalmat alkothassunk, a balkáni területek ma is fennálló rézműves központjait keU szemügyre vennünk. Nem érdektelen ez a már említett magyarországi topográfiai adatok miatt sem V. Kozarac szerint [Kazandzije u Piristini (Pristi'nai kazánkovácsok — rézművesek) Glasnik Muzeja Kosova i Metohije (= a Kosova és Metohije Múzeum Értesítője) I (1956). Pristina. 37—70] a rézmúvesség (kazánkészítő mesterség) első említése 1511-ből maradt fenn Szarajevóból, ahonnan ezen virágzó török iparág számos XVI—

XVII. századi írott emléke ismeretes. Pristinából azonban csak a XIX. század elejétől napjainkig tudunk ilyen mesterekről. Az első rézműves iparosok betelepült cincárok voltak, majd pedig pravoszláv és mohamedán cigányok. A betelepült és az őslakos iparosok között még a XIX. század folyamán vagyoni különbségek léptek fel. Műhelyük (12. kép), eszközeik, az edények készítési technikája és maguk az edények is a hódoltságkoriak leszármazottai, amelyektől még napjainkban sem sokban különböznek (1. a Kosova és Metohije Múzeum ilyen апз'-agára a 13. képet). Igen tanulságos H. Kresevljakovic dolgozata [Kazandzijski obrt u Bosni i Hercegovim (==BoszTÖRÖK EMLÉKEK 133 (XI. t. 8), amely eddig az első füllel együtt talált példány. Különlegessége, hogy masszív, öntött füle van, amelyet két szegeccsel erősítettek rá. Az ebből a típusból származó edények ui. vagy fül nélküliek (MNM ltsz. 119/1877., 74, ismeretlen lelőhelyről; 2. kép 3), esetleg fedővel is ellátva (MNM ltsz. 5/1852. 52, ismeretlen lelőhelyről), vagy pedig vékony vörösréz lemezből készült szalagfülük van. Az esztergomi múzeum anyagában találunk egy olyan példányt is, amelynek eredetileg káöntőcsöve is volt (8. kép 21), az esztergom-szenttamáshegyi ásatásból pedig agyagból készült megfelelője került elő (1. kép 8). A pécsi anyagban még egy szűrőkanál is van (XI. t. 9), amelyhez hasonló nagyságú és kivitelű vörösréz kanalakat — szűrő nélkül — Esztergomból (8. kép 30) és Egerből ismerünk. A pécsi múzeum gyűjteményében levő vörösréz gyertyatartóról (XI. t. 5) — a kerámiai anyag hasonló csoportjának tárgyalásánál — fentebb már megemlékeztünk.

31 nia-hercegovinai rézművesség) Glasnik Zemaljskog Muzeja u Sarajevu (= A Szarajevói Bosznia-hercegovinai Népköztársasági Múzeum Értesítője) VI (1951) 191—240] is. Megállapítja, hogy a legrégibb rézműves kisműhelyeket Szarajevó kereskedelmi negyedének közepén nyitották meg. Később itt sorjában nyíltak a hasonló műhelyek és a kismesterek lassankint rézedényekkel kereskedő tőkéssé lettek; műhelyük mellett készárú raktárra is berendezkedtek. Kifejlődtek az ún. „magaza"-k és megszületett a keleti építészeti jellegű rézműves negyed. Szarajevó bennszülött rézművesei azután — más iparosok módjára — külön testületbe tömörültek; mesterségük generációról-generációra öröklődött. — E műhelyekben 53 féle szerszámmal több mint 70 féle edényt és háztartási eszközt készítettek. Ezek között a vizes- és kávéskannák álltak a legnagyobb becsben (török neve „ibriq"; egyes részeinek különböző technikai megnevezése van: 1. erre a 14. képet). A rézművesek a XVII. század végén érmeket is vertek. Készítményük eleinte teljesen keleti jellegű volt, később azonban Bosznia-Hercegovina iparosai egyre inkább kialakították az edények tipikus boszniai jellegét. Egyes mesterek ezeknek a poncolt és és vésett díszű edényeknek a készítését igen fejlett fokon művelték: készítményeik messze földön is keresettek voltak. Később, — különösen a boszniai okkupációt követően — a szarajevói rézműves ipart egyszerűbb és olcsóbb árut előállító nagyüzemi termelés váltotta fel. Az iparosok száma egyre csökkent: amíg 1848-ban 60 volt, 100 évre rá már csak mintegy 30 maradt fenn. Mindennek ellenére azonban a meglevő mesterek többsége még napjainkban is a régi tradíciók alapján dolgozik. Tekintettel arra, hogy a hosszú ideje török megszállás alatt álló, s a török közigazgatásban jelentős