Janus Pannonius Múzeum Évkönyve (1959) (Pécs, 1960)

Horvát A. Olivér: Mecseki gesztenyések

MECSEKI GESZTENYÉSEK 37 II-es, Horvátországban l-es értékkel szerepel. A Sorbus torminalis értéke ott II, nálunk I. A Rhamnus frangula, Berberis, Betula, Abies hiányzik a mecseki gesztenyésekből, míg a két Euonymus a horvátországiból. A Rosa arvensis Horvátországban (K II), a Rosa canina (K III) a mecseki gesztenyésben található, a Rubus hirtus Pécsbányán, különböző Rubus fajok pedig Horvátországban szerepelnek II-es, illetve III-as К értékkel. A Cytisus supinus К értéke nálunk II, Horvátországban ez V-ös К értékkel szerepel, míg II-es К értéke van a Cytisus nigricansnák. Ez különben a mecseki gesztenyésben is megvan. (Felvételen kívül láttam!) Végül figyelmen kívül hagyva az ültetett akácot, a horvátországi gesztenyések fásszárú növényeinek jegyzékét még kiegészítik a következő fajok: Viburnum lantana, Salix caprea, Daphne mezereum. A fásszárú növényeknek ez a kimerítő és részletes elemzése azt mutatja, hogy a horvátországi és mecseki gesztenyések sok hasonlóságot és több különbséget is mutatnak a fajok mennyiségi és minőségi összetételében. Ez mutatja a két társulás közötti rokonságot, de egyúttal a mecseki gesztenyés különálló jellegét. Ugyanezt észleljük a többi mecseki erdei növénytársulásoknál is, összevetve ezeket a horvátországiakkal. Megvizsgálva azonban a horvátországi tölgyes gesztenyések gyepszintjének a flóralistáját és összehasonlítva azt a mecsekivel és az olaszországiakéval, meg a svájciakkal, lényeges különbséget találunk. A horvátországi gesztenyésekből hiányzanak a réti elemek. Ezek tehát nem alakultak át parkerdőkké, mint a mecsekiek, ősibb, eredetibb állapotban találhatók. A mecsekiekből és más külföldi gesztenyésekből az egyéb fafajokat kiirtották és így lettek azok parkerdőkké. Nálunk nincs meg a gesztenyésben a Pterdidium aquüinum és a Serratula tintoria csak II-es К értékkel szerepel a horvátországi V-ös К értékkel szemben. Horvátországban a lágyszárúak közül III-as К értékkel szerepelnek az Euphorbia dulcis, Galium vernum, silvaticum, Aposeris foetida, Gentiana asclepiadea. Ez utóbbi fajt a pécsi Mecsekben száz év előtti kutatásai alapján említi Ma jer Móric a pécsi gesztenyésből, de mi itt utóbb nem találtuk meg. A gesztenyések mohaszintjének vizsgálatát Horvát Ivo fontosnak véli. Pécsett Bányatelepnél a mecseki gesztenyésekben 1953 május 4-én a következő mohafajokat találtuk, általában véve elég csekély A—D értékkel: Ceratodon purpureus, Brachythecium velutinum, Mnium cuspidatum, Lophocolea heterophylla, Polytrichum attenuatum, Catharinea undulata, Thuidium delicatum, Dicranum scoparium, Pohlia nutans, Dicranella heteromala. A mecseki gesztenyések talajának pH-értéke Pécsbányánál 6,6, Zengővárkonynál 5,4. Rubner

1 (1953, 161) az Alpok déli lábánál nemes gesztenyéből, molyhos tölgyből és bükkből álló tájról ír. A lombardiai síkság és a trentoi-piemonti bükkös-jegenyefeny ős közti keskeny öv ez. Magában foglalja Tessint, az észak-itáliai tavak vidékét, az Etsch középső völgyét, valamint az idecsatlakozó kelet-alpesi peremvidéket. A gesztenyéshez 900 méter felett csatlakozik a bükköv. Valószínű, hogy az ember a gesztenye övét kiterjesztette és a bükköst visszaszorította. Ez a táj 200—300 m magasságtól 700—800 m magasságig hatol fel. Klíma tekintetében ez az öv átmenetet alkot a Pó-síkság mediterránkontinentális és az Alpok hegyi klímája között. Gyakoriak a tavaszi és őszi esőzések. A hőmérséklet évi átlaga 10—12 С fok. A nyár igen meleg. A csapadék 1000 mm felett van, de van, ahol a 2000 mm-t is eléri. Maga a gesztenyefa Friaulban csak 400— 800 m magasságig található meg, míg a táj nyugati részén erdőt alkot és gyümölcsöt terem egészen 700—800 m magasságig is. Különösen híresek Begellben Castasegna mellett a gesztenyeerdők. Itt találkoznak a gesztenyések a felső Engadinból leereszkedő vörös fenyővel. Másutt pedig keverednek lucfenyővel, nyírrel, erdei fenyővel, molyhos és kocsánytalan tölggyel, gyertyánnal, mogyoróval, virágos kőrissel, Ostryaval, Celtis australis-szal. Maga a gesztenye a mély talajú, vörös földet kedveli. Van, ahol az aljában az áfonya jut uralomra. Legtöbbször a gesztenye nem erdőt alkotó fafaj, hanem csak szálanként, esetleg csoportonként lelhető fel vagy kisebb állományokban (selvák). Főleg gyümölcse miatt termesztik és éppen ezért, bár sokfelé, ahol őshonosnak mondható minden kétség nélkül, mégis a jelenlegi kiterjedésében emberi művelődés következtében lelhető fel. Főleg a Garda-tó körül 100 m-re a tenger színe felett, de másutt is eumediterrán besugárzások észlelhetők a gesztenyésekben. Ilyen eumediterrán fajok a többek között a következők: olajfa, ciprus, pinia, keménylombú örökzöld tölgyfák, babérfák, stb. Mindezek ki7 Rubner, K.: Die Pflanzengeographischen Grundlagen des Waldbaues. 1953.