Janus Pannonius Múzeum Évkönyve (1957) (Pécs, 1957)
Füzes Endre: A kender termelése és feldolgozása Kovászszénáján és Husztóton
A KENDER TERMELÉSE ÉS FELDOLGOZÁSA 73 tisztítják, majd a patakból vizet engednek bele. Egy 3X5 méteres, mocsilába kb. 10—l r » keresztet tesznek. A kévéket egymás mellett helyezik el a vízben úgy, hogy az egyiknek a lamja (feje) a másik töve mellett legyen. Erre azért van szükség, hogy ha ázás közben kibomlanak a kévék, meg lehessen különböztetni őket egymástól, ne keveredjenek össze. Fontos ez a vízibehelyezési imód azért is, mert a kévék fejnél vékonyabbak, a tőnél vastagabbak. A fenti vízibehelyezés következtében azonban a kévesor mindenhol egyforma vastag lesz. Általában egy sor kévét tesznek a vízbe, de ha sok a kender és eléig mély a víz, ké'tHhárom sort is egymásra raknak, mert senki sem szeret kétszer áztatni. Mikor az összes kender a vízben van, két hosszú rudat fektetnek keresztben a kévék mindkét végére, arra keresztben ugyancsak rudakat, ágakat, végiül nagy köveket helyeznek. A kövek lenyomják a kendert a vízbe. Ügyelnek azonban, hogy ne nyomja le a mocsila fenekére,, mert akkor elöszi a pocséta. Ha pedig nem nyomja le a vízbe, nem ázik ki. Ezért olyan nagyságú köveket választanak, melyek egyensúlyban vannak a víz felhat jó erejével, hogy a kender lebegjen a vízben. Hét-nyolc napig ázik a kender a mocsilában. Ha melegebb az idő, egykét nappal hamarabb kiázik. Ázás közben magálba szívja a vizet és párolog is, úgyhogy kell hozzá vizet engedni. Egy hét múlva megnézik, hogy kiázott-e? Kivesznek egy szálat és ha a pazderjáról, a kemény, fás részről leázott a kender és a szára könnyen törik, akkor jól kiázott. — Ázás közben sok iszap és piszok rakódik rá, ezért ki kell mosni. Ott a mocsilában szokták kimosni. Belemennek a vízbe, megfogják a kévéket és egyenkint belecsapdossák többször a vízbe, előbb az egyik felét, aztán a másikat. Utána meglöbögetik, kiöblítik, majd a kévék tövét a nyitott tenyerükhöz ütögetik, hogy ne lógjanak ki a kenderszálak. Mert ázáskor és 'mosáskor nagyon megnyúlik a kéve. Ha nagyon hosszú, felibe is szokták hajtani, úgy mossák ki,., majd mosás után ismét kiihajlítják. A kimosott kévéket kidobják a partra. Mikor mind megvan, kocsira rakják és hazaviszik szárítani. Vannak, akik helyben szárítják a mocsila mellett, leginkább olyanok, akiknél az udvariban nincs erre elegendő hely. Aki a imoesilánál szárít, az a még fel nem bomlott kévéket is kibontja és sátorosán összeburogat néhány kévényit. A legtöbben azonban otthon szárítanak. Kiteszik a kerítés mellé, odatámasztják az istálló, pajta vagy a ház falához, ahová odasüt a map. Eső elől és éjjel a harmat elől behordják a [pajtába] vagy a fészerbe. Napokon keresztül szárítják így, mivel tilolni csak akkor lelhet, ha ropogósra megszáradt. Ha nedves, esős idő van, eltart a szárítás két hétig is. — Ha teljesen megszáradt, behordják a pajtába. A kender feldolgozása fonallá A kender feldolgozásának első munkafázisa a tüolás, melynek az a célja, hogy a kenderszál közül kitörje a használhatatlan, kemény, fás részeket. Tilolni csak jó időben lelhet, esős időben a kender nedvességet szív magába és nehezen törik. Általában a délutáni órákban szoktak tilolni az udvaron. Reggel kitesznek annyi kendert az udvarra, amennyit aznap el tudnak végezni, délutánra kiszárad, megmelegedik és lehet tilolni. Előbb megfogják a kenderes oimókat (a kévék cmár felbomlottak, de a csomó megközelítőleg olyan nagyságú mint a kéve), és egy fatuskón levágják a gyökerüket baltával, mert az úgysem használható. A levágott gyökeret begyújtáshoz használják, ha száraz, jobban ég mint a szalma.
