Janus Pannonius Múzeum Évkönyve (1956) (Pécs, 1956)

Füzes Endre: Adatok a mecseki megosztott településekhez

A MECSEKI MEGOSZTOTT TELEPÜLÉSEK 97 egy kúthoz'6—8 gazda is járt itatni, és mivel az itatás mindenhol nagyjából egy időben történt, elkerülhetetlen, lett volna a torlódás. Az egyes kutaknál az itatási rend eltérő volt. Az egyik kútnál például először azok itattak, akiknek a szállása messzebb volt, máshol f

ofdítva történt. A legtöbb kútnál vályúból itattak, de ha ilyen nem volt, vödörből ivott a jószág. Szemnyerési munkák. • A múlt század 30—40-es éveitől Hegyaljáin a szállásokon végezték a szemnyerési munkákat. Ettől az időtől kezdve ide hordták a gabonát aratás után és itt csépelték', nyomtatták el. A cséplés a pajta előtt történt. Letisztítottak egy 4x4 méteres helyet; oda vitték a kibontott kévéket. Aztán, cséphadaróval csépelték ki belőle a szemet. Mindig ketten vagy négyen csépeltek egyszerre, hogy az ütem meglegyen, mert ütemre történt a cséplés. Főleg férfiak végezték ezt a munkát, de ha más nem volt, az asszonyok is csépeltek. Közben forgatták vellával a szalmát. Mikor kicsépelték, lehúzták róla a szalmát, a szemet összeseperték és szórással tisztították.-A szórás abból állt, hogy az összesöpört szemet, mely tele volt pelyvával, szalmatörekkel, egy letisztított helyen szeles időben lapáttal felszórták a levegőbe. A szél kifújta belőle a töreket, pelyvát, port. A szem a közelben esett le, mert nehezebb volt. Aztán összeseperték és mégegyszer felszórták. Egy-egy kupac gabonaszemet többször is felszórtak, míg tiszta lett. A zsúpnak való rozsot kézzel csépelték. Ez lassú és szaporátlan munka volt, a kétmarokra fogott rozsot egy padhoz vagy létrához verdesték. így a szalma nem törődött 'meg. A szemet itt is szórással tisztították. Búzából, árpából, zabból, kölesből nyomtatással nyerték a szemet. Akinek volt elegendő helye a szálláson, az ott nyomtatott. Először szérűt csináltak a pajta közelében. Egy nagy köralakú helyen a füvet, gazt kilapátolták, a követ kiszedték, és egyenesre egyengették a talajt, majd keményre letaposták. Volt, aki sárgaföldet is hozott rá, azt döngölte le egyenletesen, közben vizet is locsolt rá. Másnapra keményen összeállt a sárgaföld és „olan lőtt a szürü mint az asztal". A jól elkészített szérűre használat ut&n is vigyáztak, nem tipratták le a jószággal. Legtöbbször"' szalmakazlat raktak rá, így a következő évben nem kellett új szérűt csinálni. A nyomtatást kora hajnalban kezdték el, mert akkor még nincs olyan meleg. Először az ágyást csinálták meg. „Ágyaim mönünk" — mondták a férfiak. Az ágyást a letisztított szérűre csinálták. Oda vitték a kévéket és a köralakú szérű szélét kezdték vele megrakni, úgy, hogy a kévék mindenhol kifelé néztek. Mikor körbeértek, kibontották a kévéket, majd elegyengették a szalmát, hogy egyenletes legyen. A következő sort úgy helyezték el, hogy a kévék feje az előző sor kévéjének a tövén feküdjön. Ezt azért csinálták így, hogy a kalászok ne közvetlenül a földön feküdjenek, mert így a lovak a földbe tiporták volna a szemet. Ugyanígy helyezték el a többi sor kévét is, míg csak.meg nem telt az ágyás. A kévék kötelét mindig kibontották és lazán elterítették a gabonát. Egy közepes ágyasba 120—150 kévét hordtak ki. Az ágyazást többen csinálták, általában a rokonok vagy a szomszédok segítettek össze, akik később a forgatásnál is segítették. Mikor kész volt az ágyás, lovakat hajtottak rá és járatták körbe, míg csak ki nem tiporták a szemet. Általában két lóval nyomtattak. Egy ló kevés volt, kettőnél több viszont nem fért volna el az ágyáson. Mivel akkoriban kevés ló