Janus Pannonius Múzeum Évkönyve (1956) (Pécs, 1956)

Füzes Endre: Adatok a mecseki megosztott településekhez

I Л MECSEKI MEGOSZTOTT TELEPÜLÉSEK 99 kazalba. A szalmakazlat a pajta közelében rakták, hogy ne kelljen messze menni, ha friss almot akartak az istállóba vinni. A szalmakazal oldalába csinálták a polyváskunyhót, pár rúddal alátámasztott dorongtetővel, melybe a szórás után visszamaradt szalmatöreket és pelyvát hordták. A szállásokon rakták boglyába a szénát.is, ha már nem fért el a pajtában. Ez pedig gyakran megtörtént ott, ahol sok marha volt, melyek elfoglalták télen a pajta nagy részét is, A padlás pedig nem volt olyan befogadóképességű, mint a mai pajták és istállók padlása. Ősszel tehát a megszárított szénát mindjárt szekérre rakták és a szállásra vitték. Ott rakták boglyába a pajta közelében. A pajta mellé vitték a levágott kukoricaszárat is. Gyakran úgy körülrakták vele a pajtát, hogy ki sem látszott alóla a fal. A szállásokon tárolt mezőgazdasági mellékterményeket igyekeztek mindegyik szálláson úgy elhelyezni, hogy lehetőleg egy csomóban, egymáshoz és a pajtához közel legyenek. így a szálláskert nagy része üres maradt és a jószág időnkint alkalmi legelőt talált itt. Volt olyan gazda, aki nem engedte legeltetni a jószágát a szállások füvén,, hanem évenkint kétszer-háromszor kaszálta és a szénát téli takarmánynak tette el. Közösségi élet színhelyei. < Hegyalján és Hegyháton is a szállások a férfiak kedvelt találkozóhelyei voltak. Tavasszal és ősszel gyakran összejöttek itt a fiatalok és idősek egyaránt. Tehát a ,.férfi klubbok" szerepét a szállások töltötték be. Nemcsak a mezőgazdasági munkák és a jószág őrzése kapcsán, hanem a baráti együttlét miatt is gyakran tartózkodtak itt a férfiak. A legtöbb társas érintkezés tavasszal és ősszel történt a szállásokon, de ha ráértek, kijártak nyáron is. Főleg a jószág legeltetésekor és őrzésük közben találkoztak itt a férfiak. Esténkint gyakran sokan összejöttek, akik a jószágot őrizték, és igyekeztek kellemesen eltölteni az időt. Legtöbbször tüzet raktak valamelyik szálláson, köréje ültek, szalonnát sütöttek, falatoztak. Az öregek csak pipázgattak, beszélgettek a tüz mellett, de a fiatalabb gazdák ezzel nem érték be. Kedvenc szórakozásuk volt egymás megtréfálása. Erre így emlékszik vissza egy öreg szöllősi gazda: „öregapám me sete, hogy egysze kimöntek a szálláshó, de nem vót vacsorájuk. Gondúta szőrözni kőne, de ócsón. Hát fogta magát, bem ősit a faluba, aztá êlopta a cimborájának két tyúkját. Kivitte a szálláshó, mögsütöttek nyárson, aszta kináta a cimborának. Az mög örűt neki, jóízűen megötte. Finom tyúkotok van komám — monta. Csak akkó csodálkozott ê, mikó megmondta neki öregapám, hogy az ű tyúkja vót. De osztá ű is megviccête öregapámat. Egyik este a szálláson vótak, osztá aszongya, hogy ű hoz bort, mer nagyon szomjas. A többiek persze örűtek neki, öregapám is. Hát átgurétott egy kishordó bort. Jóézűen megitták, be is rúgtak tűle. Másnap vötte észre öregapám, hogy az ű pincéjébű hoszta a bort. A pincét, ki tutta nyitni, mert akkoriban nem lőhetett azokat bezárni. Persze nem haragudott mög öregapám, mer vót akkó bor bőven." Máskor a tüzes emberrel vagy az érdéi manóval ijesztgették egymást. Kalandos történeteket, anekdotákat, megtörtént eseteket meséltek a tűz körül. Gyakran hoztak bort a közeli pincékből, néha csak egy kancsóval, máskor egy kishordóval. Akkoriban annyi bor volt, különösen Hegyalján, hogy egy kishordóval senki se sajnált a barátaitól. A csendes esti beszélgetése-k gyakran nagy mulatozásokká, dáridókká fajultak, melyek végén még verekedések is voltak. n*