Romsics Imre – Kisbán Eszter szerk.: A táplálkozáskultúra változatai a 18-20. században. A néprajzkutatók I. táplálkozáskutatási konferenciájának előadásai. Kalocsa, 1995. október 24-26. (Kalocsai Múzeumi Értekezések 2. Kalocsa, 1997.)

Kósa-Szánthó Vilma: A gyimesi csángók táplálkozásáról

A táplálkozáskultúra változatai a 18-20. században. Kalocsa, 1997. 183-204. p. Kósa-Szánthó Vilma A gyimesi csángók táplálkozásáról* A gyimesi csángók a Tatros folyó felső folyásának völgyében és a folyóba ömlő patakok mentén élnek. Magashegyi szórvány típusú településeik három közigazgatási egysége: Gyimesfelsőlok, Gyimesközéplok és Gyimesbükk. Ez utóbbit az 1968-as megyésítéskor Bakó megyéhez csatolták. Akkori (1976-1980-as) körülményeim miatt a táplálkozásra vonatkozó győjtésem nem terjedt ki az egész tájegységre, hanem csak a Hargita megyéhez tartozó Gyimesfelsőlokra és Gyimesközéplokra. A további részletesebb ismertetésből kialakuló kép századunk ötvenes éveiben általánosan jellemző volt, az adatok is erre az időszakra vonatkoznak, jól lehet azokat 1976-1980 között gyűjtöttem. A századunk elejére vonatkozó adatokat a „régebben" szóval jelölöm, s ugyanakkor a hatvanas-hetvenes években bekövetkezett változásokat is jelzem. A zord, havasi éghajlatú Gyimesben alig van földművelésre alkalmas terület. A negyvenes-ötvenes években nagyon kevés árpát, rozsot, burgonyát és kendert is termesztettek, a hetvenes években jóformán csak a burgonya termesztésével foglalkoztak. Az itt lakó csángók megélhetésének fő forrása az állattartás volt. Szarvasmarhát és juhot tenyésztettek. A település havasi jellege miatt nem szerveztek termelő szövetkezetet, a magángazdaságok megmaradtak. A gyimesiek általában törzscsaládszervezetben élnek (nagyszülők, szülők, gyermekek). A fiatalabb felnőtt nemzedék egy-egy tagja Csíkszeredába ingázó munkás. Gazdálkodással többnyire a nagyszülők vagy az otthon maradt asszonyok foglalkoznak. A település elszigeteltsége és a magángazdaságok megmaradása következtében a gyimesi csángók a népi kultúra számos archaikus elemét megőrizték. Táplálkozásukat a havasi pásztorkodó életmód határozta meg és határozza meg ma is. A faluban lévő lakóházaik és az állatoknak téli szállásul szolgáló istállók és pajták mellett majdnem minden családnak van nyári szállása is: kaliba, nyaraló. E nyári szállás a havasi kaszálókon és legelőkön van, sokszor 25 km távolságra a lakóháztól. Ez egy lakóházszerő kalibából, istállóból és esetleg pajtából álló épületcsoport. Régebben tavasszal csaknem mindenik család kiköltözött a kalibához, E tanulmány szövege nem hangzott el a kalocsai konferencián, de hiánypótló jellege miatt beszerkesztettük a kötetbe. © 1997 Viski Károly Múzeum, Kalocsa