Romsics Imre – Kisbán Eszter szerk.: A táplálkozáskultúra változatai a 18-20. században. A néprajzkutatók I. táplálkozáskutatási konferenciájának előadásai. Kalocsa, 1995. október 24-26. (Kalocsai Múzeumi Értekezések 2. Kalocsa, 1997.)
Csupor István: Hétköznapi és ünnepi edényhasználat Szatmárban és Máramarosban
Csupor István (Paste románul húsvét) vagy pásztoros szilkéket, amelyeket egy törülközővel együtt adtak a vendégeknek, s általában töltött káposztát vagy gulyást raktak bele, mellé pedig pálinkával vagy borral és kaláccsal kínálták a rokonságot. Felsőbányán (Baia Sprie) is inkább a pománás csuprokat és hirgókat (hírgau = fazék) kedvelték, bár ezek zömét már a húsvéti ételszenteltetésekhez használták fel. 18 A megemlékező pománára - azaz az elődökről, ősökről való különös megemlékezésekre - általában a Húsvét előtti hetek „halottak szombatjai"-n, azaz a Húsvétot megelőző negyedik, harmadik és második szombaton, illetve Húsvétkor és a Pünkösd előtti szombaton - került sor, mégpedig kétféle módon. A pomána egyfelől a templomban megszentelt ételnek a temetőben, a halott sírján, a hozzátartozók által való elköltéséből állt, azaz „halottétetésből", másfelől a „szegények etetése" típusú gyakorlatból, amely esetben utcáról behívott szegényeket vendégeltek meg. Erre tulajdonképpen csak Húsvétkor került sor, s a vendég az étellel kínált Jézust volt hívatott megjeleníteni: az asztalnál főhelyre ültették és ő vehetett először a tálból. A pománához elengedhetetlen kellék volt a fonott kalács vagy perec, egy rákötött díszkendővel, illetve a pománás tálba kerülő csíramáié jellegű étel (csíráztatott gabonából), amely a hántolatlan kását váltotta fel. A csírabúza használata a megemlékező pomána esetében fontos volt, ráadásul megöntözték édes pálinkával is. A pománás tálaknak mindenesetre a görög katolikusoknál a használat utáni helye Húsvétkor a pitvarfalon volt, miként ezt az avasi román (= vasány) házak esetében Bänäbeanu is kiemeli, 19 a görög keletieknél azonban másként volt. A templomból az ételszenteltetés után mindkét közösség a pópa vezetésével a temetőbe vonul, ahol halottai sírján a szentelt ételt el is fogyasztja, a görög katolikusoknál a végén hazaviszik az edényeket és azokkal díszítik a ház belsejét, az ortodoxok azonban a sír mellett összetörik ezeket az edényeket. Utoljára hagytam egy olyan területet, amelyről igen sok adatot gyűjtöttem, csak éppen tárgyakkal nem tudom illusztrálni mondandómat: ez pedig a zsidóság rituális edényhasználata. Egy bizonyos, az izraelita vallású lakosság igénye egyáltalán nem lehetett elhanyagolható, hiszen a két háború között Vámfaluban például két zsidó edénykereskedő is kitanulta a fazekas mesterséget (Berkovits I. és Herskó M.) - ezek zömében kóser edényeket, 1 kg-os fazekakat, ill. 1-3 kg-os köcsögöket és tálakat készítettek. 20 Tulajdonképpen csak egyetlen díszítményről tudjuk biztosan, hogy zsidók által használt tálról származik, mégpedig egy Hután készült kóser táléról, amelyen a hétkarú rituális gyertyatartó látható. 21 Az Avasságról tudjuk, hogy lélekszáma a századforduló táján 22 ezer volt, s ebből kétezren lehettek izraelita vallásúak. 22 Képpel nem tudom ugyan illusztrálni, de a zsidóság Pászeh ünnepére szédertálat is használt, Avasfelsőfaluban (Negresti-Oas) például biztosan. A zsidóság a szédertál mellett erősen igényelte az un. csór entes fazekat. A zsidó törvény szerint szombaton minden munka tilos, ezért az ebédet is péntek délben meg kellett főzzék. Ez 18 CSUPOR 1992a. 19 BÄNÄTEANU 1958. 10. 20 KÓS 1970. 5. és BÄNÄTEANU 1958. 11. 21 BÄNÄTEANU 1958. 10-11. 22 CZIRBUSZ 1900.231. 86
