Romsics Imre – Kisbán Eszter szerk.: A táplálkozáskultúra változatai a 18-20. században. A néprajzkutatók I. táplálkozáskutatási konferenciájának előadásai. Kalocsa, 1995. október 24-26. (Kalocsai Múzeumi Értekezések 2. Kalocsa, 1997.)

Csupor István: Hétköznapi és ünnepi edényhasználat Szatmárban és Máramarosban

Csupor István hiányoztak mind a használatból, mind a lakásdíszítésből. Ugyanakkor kissé keletebbre, az Iza völgyében, Máramarosban kifejezetten hangsúlyos volt, ha vendég érkezett, már akasztották is le a fogasról a bokálykancsót és töltötték is bele a bort. Míg Nagybányán hagyományosan alig készültek bokályok, a felsőbányai fazekasok termelésében jelentős helyet foglaltak el. Tulajdonképpen a pálinkafogyasztás domináns jellege okozta, hogy Nagybányán elég sok kisméretű, égetett szeszesital tárolására alkalmas kulacs készült s lényegében a bokály hiánya és a kulacsok kis mérete is egy tőről fakad. Ugyanez volt az oka a kancsók rendkívül kis számának is. De hasonlóképpen volt ez a Szilágyságban, Désháza környékén is, ahol a bokály szinte ismeretlen. Terepmunkám során tulajdonképpen négy vallásra vonatkozóan találtam adatokat a cserépedények rituális használatával kapcsolatban, legnagyobb mértékben a görög katolikusoknál, kisebb mennyiségben a görög keletieknél (román és orosz ortodox) és a zsidóságnál, valamint elszórt adatok formájában a református közösségek vallásgyakorlásárban. Természetesen nem tartható véletlennek, hogy adataim zöme a szokásaiban is hagyománytisztelőbb, statikusabb görög szertartású egyházakra vonatkozott s ezeket a szokásokat szinte napjainkig tudjuk követni, míg például a reformátusok esetében egy sereg szokás már a századforduló körül eltűnni látszik. Azok az alkalmak, amelyeket az edények bizonyos rituális használata jellemez, tulajdonképpen részben az egyéni életfordulókhoz, részben az egyházi év ünnepeihez kapcsolhatók, mégpedig gyakran nagyon pontosan, hiszen az edények díszítményeikkel is igazodtak az alkalmakhoz.

14 Az életfordulóknál a három leghangsúlyosabb esetében tudom kimutatni a rituális edényhasználatot: a születés, az esküvő és a temetés kapcsán. Az élet indulásának legelső eseménye a születés és az ehhez kötődő keresztelő volt. A reformátusoknál használt komatál főleg az 1870-1890 közötti évekből ismert, fő díszítménye egy virágos levélkoszorúba írt évszám volt. A görög katolikusok számára is készülhettek ebben az időszakban komatálak - románul ezeket „blid alb"-nak hívták, azaz fehér tálnak, amely megnevezés ezek fehér alapszínére utalt, szemben a magafalán festett, vöröses alapszínű evő tányérokkal. A komatálak fő díszítménye keresztalakban elhelyezett négy bimbó, amely az új életet, a gyermeket hívatott megjeleníteni. Adatközlőim ezt a mintát „virág a virágban" értelemben is bemutatták, mintegy a szülés-születés jelképeként. A görög katolikus komatálak esetében évszám azonban már csak a 20. század első éveitől került ezekre az edényekre. A tálban egyébként kakaslevest vittek a gyermekágyas asszonynak, a használat után a tál a szoba falára került, a komakendővel keretezve. A keresztelők másik fontos kelléke a szatmári-máramarosi románoknál a komakorsó románul „ol de nänäs" - volt. Ezt a keresztapa adta a gyermeknek a keresztelőkor, és az akkor megszentelt vizet hazavitték a szülők. Román házakban a mestergerendán annyi korsó függött, ahány gyerek a háznál volt.

15 A korsók fülére a rontás ellen piros szalagot is kötöttek, ez volt hívatott az újonnan született kis ember életét, egészségét védeni. 14 V.o. CSUPOR 1992a. 123-132. 15 V.o. BÄNATEANU 1958. 10. 84