Romsics Imre – Kisbán Eszter szerk.: A táplálkozáskultúra változatai a 18-20. században. A néprajzkutatók I. táplálkozáskutatási konferenciájának előadásai. Kalocsa, 1995. október 24-26. (Kalocsai Múzeumi Értekezések 2. Kalocsa, 1997.)

Zentai Tünde: A tüzelőberendezések változása a 18–20. században

A táplálkozáskultúra változatai a 18-20. században. Kalocsa, 1997. 233-234. p. Zentai Tünde A tüzelőberendezések változása a 18-20. században A 19. századig a paraszti ház- és lakáskultúrát a középkori eredetű, földből, égetett agyagból és fából készült tüzelőszerkezetek jellemezték. A magyar parasztság számára az újkor kezdetét ténylegesen az 1849-es jobbágyfelszabadítás, az azt követő évtizedekben kibontakozó kapitalizálódás és lassú polgárosodás jelentette. A társadalmi-gazdasági változás, emelkedés együtt járt a hagyományos lakáskultúra változásával, amelyben döntő szerepet játszott a füstelvezetés és tüzelőszerkezetek megújulása. E modernizációs folyamat során került be városi minták nyomán a paraszti otthonokba a takaréktűzhely, és vált meghatározó tüzelőberendezéssé egy bő évszázadon át. Előadásom középpontjában e nagyjelentőségű innováció befogadásának elemzése állt. Megpróbáltam nagyvonalakban fölvázolni elterjedésének útját és időrendjét a Kárpátmedencében. Vetített képekkel illusztrált áttekintésemet két szempontból vélem fontosnak: egyrészt, mert ez a takaréktűzhelyekre vonatkozó ismeretek első összefoglalása, másrészt, mert bemutattam a takaréktűzhely egy eddig ismeretlen kísérleti változatát. (Az utóbbiról lásd részletesen az Ethnographia 1995. l-es számában.) Az alábbiakban csak az elhangzott előadás rövid tartalmi kivonatát közlöm, ugyanis a témával kapcsolatos kutatásaim eredményei hamarosan megjelennek A takaréktűzhely a parasztházban című tanulmányomban a Ház és Ember (1995. 10. kötet) hasábjain.

1 A takaréktűzhely néven ismert zárt tűzterű és füstelvezetésű berendezés a 18. század második felében tűnt föl Magyarországon a magasabb társadalmi rétegeknél, pár évtizeddel lemaradva a nyugati, elsősorban német előképeitől. A takaréktűzhely szerkezete meglehetősen egységes, ami a tömegtermékként gyártott vasalkatrészek felhasználásából következik. Mindamellett az egyszerű, vaslappal fedett erdélyi fűtőtől a nyugat-dunántúli sokfunkciós tüzelőkombinátig számos, különböző fejlettségű szerkezeti megoldását ismerjük. Leggyakrabban használt változata a vályogból vagy téglából épített, vas főzőlappal és magasra helyezett sütőszekrénnyel ellátott rakotttűzhely. Füstjét zárt rendszerűén vezetik a kéménybe, sütésre, főzésre, melegítésre egyaránt alkalmas, kevés fűtőanyagot fogyasztó, tiszta berendezés. 1 Kötetünk nyomdába adását megelőzően az említett tanulmány megjelent [a szerkesztők megjegyzése]. © 1997 Viski Károly Múzeum, Kalocsa