Romsics Imre – Kisbán Eszter szerk.: A táplálkozáskultúra változatai a 18-20. században. A néprajzkutatók I. táplálkozáskutatási konferenciájának előadásai. Kalocsa, 1995. október 24-26. (Kalocsai Múzeumi Értekezések 2. Kalocsa, 1997.)
Romsics Imre. Termelés – fogyasztás – kereskedelem. Összefüggések egy hegyi szórványtelepülés, Székelyvarság gazdálkodása és táplálkozása között
Termelés-fogyasztás-kereskedelem. Összefüggések egy hegyi szórványtelepülés... sütöttek búzakenyeret mint a módosabbak, de az barna volt, mert az avasodás miatt nem őröltethették meg egyszerre a kenyérnek való összes gabonát. Itt [értsd Székelyvarságon] örönek ë más kenyérlisztet is, de az oan barna. Olyan, hogy nem valami jó kenyérnek, no. Ezelőtt jó vót, met olyat süttünk. Ha szűk üdő vót, hát vót amikó megőrőtettük, s abbó süttünk kenyeret. Régidó'be, édesanyámék míg éltek. No, met az én üdőmbe nem vót, amióta én itt vagyok az ajon [1955-től]. (Pál K. Veronika) Székelyvarságon négy nagyobb malom volt. Péter István malma a központi nagykanyarban, Dobogós Jánosé a Küküllő és a Varság pataka összefolyásánál, Berkeczi Jánosé Nagykútban és András Bálinté Tisztáson. A fenyédi gőzmalom mellett Zetelaka, Keményfalva, Kadicsfalva, Kabátfalva, Miklósfalva, Boldogfalva, Bethlenfalva, Szentmárton és Csomafalva malmaiban őröltettek a székelyvarságiak. A II. világháborút követően megjelent a boltokban a búzakenyér, valamint az állami erdészetben dolgozók természetbeni juttatásként kaptak búzakenyeret és búzalisztet. Ezen két körülmény átalakította Székelyvarság kenyérfogyasztási szokásait, melynek csúcspontja a fagyálló búzafajták termesztésének bevezetése volt az 1970-es években. Az állami erdészet és a fakitermelő vállalat megsokszorozta a község készpénzforgalmát, így az átalakuló fogyasztási szokásokkal párhuzamosan lehetővé vált a búza mindennapos beszerzése. Hát a biza vót, hogy nem tuttunk annyit vetni, hogy éppen elég legyen, henem még kelett vegyün búzát melléje. Itt Udvarhelyt. Há vót, amikó mentünk alább es. Bódogfalva, vagy Fényedre, vagy valamére örökké, valahova ahó kaptunk. Ahó vót eladó, vettünk. (Pál K. Veronika) A kukoricát ma is Székelyudvarhelytől délre, Boldogfalva környékéről vásárolják. Sokan az erdészetben kapott pénzért azonnal kukoricalisztet vásárolnak az udvarhelyi piacon vagy a helyi boltban. A század elején a fa mellett a szürke magyar marha és a ló volt a legkeresettebb varsági termék. Az ökröket a szászok vásárolták nagy mennyiségben, mivel azok nagygazdák voltak. Mindig pénzért vették, 1916-ban 3000 korona, az 1930-as években 6000-7000 lei volt az ökör ára. A szászok feljártak Székelyvarságra vásárolni, néhányan közülük továbbadták az állatokat. A helybeli eladás mellett a székelyudvarhelyi, a korondi és a parajdi vásárra hajtották az ökröket, ahol szentléleki, bogárfalvi és Nyárád menti gazdák vásárolták azokat. A be nem fogott cellengör lovakat és az igázott járó vagy hámos lovakat a korondiak, a pálfalviak és a szentlélekiek vásárolták. A szentlélekiek nyereködők voltak, Varságról hajtották el a lovakat, de a marhákat is, s felárral a vásárokon adták el azokat. A három legközelebbi vásárba a varságiak is elhajtották a lovakat is. A havasokon túli Gyergyóba senki sem hajtott állatokat. Tamás Veronika ura azonban csomafalvi ismerősével járt Gyergyóban jól tejelő fejőstehenet vásárolni. Mást az ottani vásárokról sosem hoztak. Ritkán, de eljártak a távoli Csíkszeredába is. Akik lovat akartak venni, bémöntek, vaj olyan fajmarhát, hogy nagy tejes legyen, s kicsi igényű. Hogy ne legyen akkora kúrája. Csíkból. Csíkba völlegettek. (Tifán Róza) Csíkban a házaknál is vásároltak állatokat, nemcsak a piacon és a vásáron. Legtöbben a korondi vásárba jártak, de gyakran fölkeresték a parajdi és a székelyudvarhelyi vásárokat is. Évente 1-2 vásárba mentek el. Korondon és Parajdon évente 2-2, Székelyudvarhelyen 1 vásárt tartottak. Korondon az eperérési vásár \11
