Romsics Imre – Kisbán Eszter szerk.: A táplálkozáskultúra változatai a 18-20. században. A néprajzkutatók I. táplálkozáskutatási konferenciájának előadásai. Kalocsa, 1995. október 24-26. (Kalocsai Múzeumi Értekezések 2. Kalocsa, 1997.)

Romsics Imre. Termelés – fogyasztás – kereskedelem. Összefüggések egy hegyi szórványtelepülés, Székelyvarság gazdálkodása és táplálkozása között

Romsics Imre Kereskedelem Székelyvarság legfontosabb valutája évtizedeken keresztül a fa volt. A legtöbben szekerességre jártak, ahova az arányjogra járó, a vásárolt, esetleg a lopott fát szállították, s cserébe élelmiszereket hoztak. A legfontosabb cseretermék a kukorica volt, a századelőn a legmódosabbak is ritkán vásároltak búzát. Ugye az ilyen ment oda le az Afődre, lova vót, szekerességre. A hoszhatott búzát csak. Meg es őrőték a gőzmalomba, csak hát a má ritka vót. Na mos má hâgassunk, me mos jó vagyunk. (Fancsali Erzsébet) Mivel a legtöbb családnak nem volt elegendő készpénze, ezért nem tudták egyszerre betárolni az egész évi gabonaszükségletet, többször kellett fát szállítani az Alföldre^. Ezelőtt mentek és raktak e szekérfát, úgy hittak. Szekér gerendát, s mentek vele le az Afődre, és ászt akkó hosztak búzát vagy törökbúzát. S mikó fogyott é, újra mentek. Nem vót eccere annyi táróvá, hogy egész évre. Há Udvarhelyen akkor is pijac vót. Akkor is vettek, de asztán hogyha alább mentek, Udvarhelyen még alább, akkó má úgy a házakná. Fává vaj gerendává, vagy valami ilyesmivi cserétek. S vót ho ki pénzzé is vett, hogy még vett hezzá, s akkó jött ide, má őrőtette meg. (Dénes Anna) Azok a szegény családok, akiknek nem jutott az erdőből arányjog, s más módon sem juthattak fához, az aratás és a kukoricaszedés időszakában 2-3 hónapra elszegődtek az Alföldre, ahonnan búzát és kukoricát hoztak a munkadíj fejében. A 19. században és a 20. század legelején sokkal könnyebb volt fához jutni. A kaszálók és szántók kialakítása végett mindenki annyit irtott az úgynevezett őserdőkből, amennyit bírt. Az innen nyert fát eladták, de a közbirtokossági erdőkből is szereztek fát, úgy hogy lefizették a pásztorokat. A kitermelt fát vízifűrésszel deszkának vágatták föl, vagy az asszonyok segítségével zsindelyt hasítottak. A zsindelyt Korondra, Parajdra, Sófalvára, Székelyudvarhelyre, Marosvásárhelyre, a Nyárád mentére és az Alföldre vitték, a deszkát Marosvásárhelyre, Balavásárra, Meggyesre, Székelyudvarhelyre és az Alföldre. Faragott fát, gerendát főleg Székelyudvarhelyre szállítottak, de rendelésre Szentlélekre és Sófalvára is vittek. A feldolgozott fáért 10 véka - 200 liter - gabonát, s néha még pénzt is adtak. Azok a módosabb családok, akik otthon mindenféle élelmiszer alapanyagot meg tudtak termelni, kizárólag pénzért adták a fát, csak a kukoricaszükségletet cserélték, esetleg a fáért kapott pénzen a székelyudvarhelyi piacon vásárolták azt. Néha Marosvásárhelyről is hoztak kukoricát. Az 1946-os szárazság idején nagyon rossz volt a fa és a gabona cserearánya, 1 szekér fáért csupán csak 1 véka gabonát adtak. A gabona mellett ritkábban borra cserélték a Székelyvarságról szállított fát, de hazaszállítva azt is pénzért adták el. Azok a módosabb családok, akik a fáért cserébe búzát is hoztak, már hazafelé jövet megőröltették azt a nagyobb malmokban, általában Fényeden, így itthon fehér búzakenyeret süthettek. Náluk is gyakoribb volt azonban a rozskenyér. Azok a szegény családok, akik az Alföldre szegődve fedezték évi gabonaszükségletüket, gyakrabban 2 Székelyvarságon a Székelyudvarhelytől délre fekvő, a Nagy-Küküllő völgyében és annak mellékvölgyeiben lévő településeket nevezik Alföldnek. A dombsorok közé zárt hullámos felszín Székelyvarság 1000 méter tengerszint feletti magasságából nézve alföldnek tűnik. 176