Janó Ákos - Vorak József: A halasi csipke útja a gondolattól a világhírig - Cumania könyvek 3. (Kecskemét, 2004)

A Csipkeház

helyzetét. Cikkét a Muskátli szerkesztője jóindulatú kommentálással adta közre. Sz. Csorba Tibor nem lankadó ügybuzgalma Halason kezdett határozottan kellemetlenné válni. Hogy a további bírálatnak elejét vegye, a város a csipkeműhelyt ideiglenesen az egyik iskolában helyezte el.

Sz. Csorba Tibort ez sem elégítette ki. Hogy a csipkéről szárnyra kelt, csodálatos elemekkel vegyített népművészeti mendemondának elejét vegye, „A halasi csipke múltja - jövője” címen ismertető füzetet állított össze, amelyben a történeti hűséghez ragaszkodva vázolta a halasi csipke keletkezését, a csipkevarrás technikájának mindenki számára közérthető leírását s néhány gyakorlati útmutatással szolgált annak jövőjére is. Nem egy jó tanácsával, vidéki vándorkiállítások rendezésének, halasi csipkéket ábrázoló képeslapok kiadásának gondolatával méltán figyelmet keltett. Mivel írására kiadó nem akadt, a füzetet saját költségén jelentette meg. Ez az igénytelen, zöld köntösbe bújtatott, néhány száz példányban közreadott kis könyv volt az egyetlen szakmunka, amely egy-két apró, téves felfogásból eredő hibája mellett is részletesebb és hiteles felvilágosításokkal szolgálhatott az érdeklődők számára.

Pedig a mind általánosabbá váló érdeklődés közepette igazán kívánatos lett volna, hogy a magyar közönség hiteles forrásokból tájékozódjon. Ennek híjával a halasi csipkének most már végzetesen el kellett szenvednie, hogy Kiskunhalas idegenforgalmi reprezentánsaként népművészeti termékké nyilvánítsák, s mint ilyennek, osztoznia kellett a gyöngyösbokréta, a „háromorrfúvásos” malacpaprikás, a borkóstoló, szüreti mulatságok, vásári népünnepélyek és cigánylakodalmak kétes értékű dicsőségében. Mivel szép volt, művészi értéke vitán felül állt, negyedszázad mellőzése után ezt is kibírta. S mert minden rosszban van valami jó, a rendszer illetékesei a kiaknázható propaganda érdekében kezdtek komolyabban foglalkozni vele. Szemükben a halasi csipke értéke egyet jelentett idegenforgalmi vonzerejének napi árfolyamával.

Az 1933 tavaszán rendezett Nemzetközi Vásáron a halasi csipke átütő sikert aratott. Markovits Máriát a kiállítás alkalmával Horthy Miklós személyes megszólítással tüntette ki. A kormányzó a csipkevarrásról s a csipkemühely helyzete felől érdeklődött. Utóbbi nem érdekelhette túlságosan, mert be sem várva a választ, köszönést jelző kézlegyintéssel távozott.

Markovits Mária boldog volt. A csipkekiállításnak annyi látogatója akadt, hogy a mesternő tíz napig sem jutott meleg ételhez. Vásárló persze, már kevesebb volt. De azért emiatt sem panaszkodhatott. Ismételten bebizonyosodott, hogy a halasi műhely jelenlegi körülményei között lehetetlenség állandó külföldi forgalomra számítani. „Az a baj - panaszolta Markovits Mária hazatérve Halasra -, hogy nincs tőkénk. A vásárban egy külföldi úr száz méter csipkét akart rendelni, de nem mertem vállalni, mert három hónap alatt le kellett volna szállítanom. Stepanek Ernő tanár úrnak van egy gyönyörű motívuma, egy amerikai kereskedő azt kérdezte, hogy mennyi idő alatt tudnék abból száz darabot készíteni. Azt mondtam, kilenc hónap alatt. Erre a megrendelésre számíthatok is.”

78