Janó Ákos - Vorak József: A halasi csipke útja a gondolattól a világhírig - Cumania könyvek 3. (Kecskemét, 2004)
Dékáni Árpád Kiskunhalason
szokványos cseh mintákat követelték, a csipkevarró asszonyok pedig ragaszkodtak hagyományaikhoz, s végül is a komolyabb kereskedelmi értékesítés helyett beérték az eperjesi hetivásárokkal. Az Ipar-felügyelőségnek állami támogatással létrehozott, nem sok eredménnyel járó háziipari kezdeményezésein túl mind több társadalmi szervezet igyekezett egymással versengve megteremteni a művészi magyar csipkét. Ezek közül az egyik legjobb irányban haladó egyesülés a Pozsonyi Izabella Nőegylet volt, amely a régi magyar egyházmüvészet csipkehagyományainak nyomán haladva évről-évre látható eredményeket tudott felmutatni. Miskolcon magasabb igénnyel a Vízcsöpp Társaság művészi csipketervekre hirdetett pályázatokat. Végül, bár nem tartozott szorosan véve tantervi anyagához, foglalkozott a varrott és vert csipkék készítésével a Magyar Királyi Állami Nőipariskola is. A századforduló éveiben az általános csipkedivat, a megnövekedett csipkebehozatal, a vajúdó háziipari mozgalom és az iparművészek nemzeti irányú törekvései egyre sürgetőbben követelték a művészi magyar csipkekészítés megteremtését. Az pedig már csak a véletlen játéka volt, hogy a művészi magyar csipke nem a hagyományokkal rendelkező Felvidéken, hanem az Alföld szívében, Kiskunhalason született meg. Dékáni Árpád Kiskunhalason A XIX. század végén Kiskunhalas külsőre inkább csak nagyobb parasztfalu volt, mint város. Köröskörül szélmalmok, zsombékok, nádasok övezték, girbegurba kövezetlen utcáin reggel és este szemet, tüdőt gyilkoló portengert vert fel a jószág. Fehérre meszelt ámbitusos úri portáit embernél magasabb deszkapalánkok óvták az idegen tekintettől. Nádas, zsúpos parasztházai fecskefészek módjára tapadtak egymáshoz. A nádasok, szikek közé szorult szántókon századok megingathatatlan törvénye szerint váltotta egymást az őszi és tavaszi gabona, de a határ legnagyobb részét a baromjárások alkották. A halasi kunok főfoglalkozása ekkor is az állattartás volt. Még mindig jobban szerették a pásztorkodással járó szabad életet, mint a földdel való bíbelődést. A várost körülvevő irdatlan nagy határ még eleven emlékként őrizte a betyárvilág nyomait. Ebbe az alföldi városba telepedett le az itt élő kiskunok közé 1885-ben az erdélyi származású, székely eredetű, 24 éves Dékáni Árpád gimnáziumi rajztanár. Nem valami lelkesítő környezetet nyújtott ez a város a nyughatatlan természetű, alkotni vágyó, a kultúra minden megnyilvánulása iránt fogékony lelkű művésztanár számára. A közvetlen modorú, élénk szemű, vidám kedélyű Dékáni néhány év alatt városszerte ismertté lett. Huszonkét évig élt Halason és minél inkább megismerte, annál jobban megszerette a várost. Őt meg bohém természete miatt kedvelték a 24
